Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 1. szám - MÚLTUNK JELENE - Kovács Ákos: A hatvani Grassalkovich kastély és vendégei

ígérek magának jó kosztot, szép kvártélyt, nagy kertet, békés csendet, írónak biztosított elismerést, az embernek jóindulatot..

Augusztus elsején érkezik meg a kastélyba és másnap már levélben számol be nővérének első benyomásairól:

Kastély, Hatvan, 926. aug. 2.

„Kedves Lucie!

Vasárnap este érkeztem meg Hatvanba, Pesten telefonáltam, azonban senki sem volt odahaza, csupán a lány, aki nem ösmer. Itt talán még szebb, mint volt a bécsi Lainzban, gyönyörű park, szobám olyan, amilyen még nem is volt, saját külön íróasztallal. Egyelőre csak úszni, lovagolni és kocsizni lehet, a vadászat — míg a tilalom tart — csupán különböző heves udvarlásokat jelent. Ügy akartam, hogy két napot előbb nálatok töltök, azonban már vártak az állomáson autóval, s minthogy a hajó majdnem két órát késett, nem is szaladhattam el, hogy megcsókoljalak..

A levélben említett „vadászat’-on Attila valóban udvarlást értett. A kastélyban ismerkedett meg és lett szerelmes abba a cseh származású, német nevelőnőbe, aki egy családdal együtt érkezett Hatvanyékhoz. A nevelőnőt Hertha Böhm nek hívták, József Attilánál egykét évvel volt idősebb( Hatvani kapcsolatuk — Hertha leveleinek ismeretében — felhőtlen és boldog volt. A költő — néhány hónap múlva — menyasszonyának nevezi Herthát. „.. .Hertha Böhm nevét jegyezd meg — félig már menyasszonyom, még Hatvanból. Véle levelezek németül — egy szót sem tud gyönyörű nyelvünkön. .(1927. III. 5.) Amikor el kell utazniuk Hatvanból, sokáig, 1927 őszéig leveleznek egymással. Sajnos csak Hertha levelei maradtak meg, Attiláé elvesztek, vagy valahol lappangnak. Hertha egyik, 1927. IV. 18-án, Bécsből kelt levelében többek között ezt írja Attilának: „.. .Mondja, Attila, hogyan és miből él tulajdonképpen? Azt írja, hogy az étvágyhoz nincs evési lehetősége. Valóban nem tudja megvenni ami ízlene, legalább néha, akkor sajnálom magát nagyon. És azután: ne nagyon harapja el a párnáját és ne szakítsa el a hálóingeit, először is ez szükségtelen, és másodszor drága. Sajnos én nem tudok magán segíteni. — Tisztán akarja magát nekem megtartani? Ez nem megy és én ezt nem is kérhetem magától, maga azonban tőlem igen. Én még tiszta vagyok. Mert elvemmé tettem mindig, hogy magamat tisztán azon férfi részére, aki feleségül választ, megtartsam. Én az elhatározásaimhoz mindig hű szoktam maradni. .. Itt valami vidám dolog jut eszembe Hatvanból. Emlékszik utolsó esténkre? Én végül azon voltam, hogy magától végleges búcsút vegyek, de maga nem akart menni. Amikor mégis sikerült lecsavarnom a villanyt, besiettem a szobámba és a félelemtől, hogy maga utánam jöhetne, bezártam az ajtót. Fájdalmas volt ez a be- sietés, mert a maga búcsúja nem volt közömbös számomra. De abban a pillanatban, amikor a kulcsot a zárban megforgattam, és cselékedetem az öntudatomig ért, nagyon nevetnem kellett, egy ugrással az ágyamban voltam, arcomat a párnámba nyomtam, hogy nevetésemet elfojtsam. Így aludtam én — aki egyébként semmi félelmet nem ismerek, életemben először zárt ajtó mögött. Nevessen ki! Nem vagyok én egy nagy gyerek?..

József Attila több levelet ír a hatvani kastélyból Lucie nővérének. Egyik KASTÉLY, HATVAN cégjelzésű, kelet nélküli levelében elküldi korábban írt versét. A kézzel aláírt, gépiratos vers a következő:

A pap mosolyog és derűsen kéjenc gondtalan istent dicsér darazsak dongnak s poros úton végig zümmögő gyásznép kísér

friss széltől pirosított arccal tanácstalan barátok várnak s meggyőződvén, hogy eltemetnek utamból immár félreállnak

harmatos füvek gyenge ízzel a fákon hajnali pirosság lombok zizegnek szöcske ugrik a pókok hálójuk foltozzák

hű bűneim mások szívére szállnak le vágyaimmal fájva valaki meglop s jó kutyámat nem uszíthatom többé rája,

(A vers — kissé módosított szöveggel — 1926. november 6-án jelent meg a Diogenes folyóiratban. Az idézett változatot Németh Andor közölte először: J. A. ösz- szes versei, Bp., 1938. 227. o.)

Az 1926 őszén, 1927 elején írt versei között találunk néhányat, melyen kétségtelenül felismerhetjük a kastélyban töltött napok emlékét. Még tíz évvel később is — egyik, Hatvány Irénhez írott levélben — így emlékszik vissza Hatvanra:

. .Higyje el, hogy sosem feledkezem meg a hatvani szép napokról, melyek szép napjaim közül a leggondtalanabbak voltak..

*

Az 1935-ös Hatvani Újságokat lapozgatva, a következő cikk keltette fel figyelmünket:

THOMAS MANN HATVANBAN

Az önkéntes száműzetésben élő Nobel-díjas író, Thomas Mann, Budapesten előadást tartott és hazánkban időzését, mint dr. Hatvány Lajos báró vendége, arra is felhasználta, hogy ellátogatott Hatvanba. Dr. Hirsch Al- bertné, Hatvan nagyasszonyának vendégeként. írók és újságírók érkeztek vele együtt, akikkel ebéd végeztével Hatvan főterén sétát tett és visszaemlékezve (!) arra, hogy régebben már volt Hatvanban, községünk lendületes fejlődését állapította meg. Néhány órai időzés után társaságával visszautazott a fővárosba, majd onnan Svájcba, a magaválasztott önkéntes száműzetésbe.”

A hír olvastán először meglepődtünk. Aztán végig38