Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Gyurkó Géza: Hópelyhecske
... mint varázsló cimbalomverők, olyanok a csipkeverőpálcák. ságíró, aki nem átallaná géppel veretni ki a csipkét. Mindenesetre szégyenkezve kotródom odább. A megye hat járásában és öt városában másfél száz fős részlegekben folyik a csipkeverés, az itt, a központban kidolgozott terveknek megfelelően. A jobbára bedolgozói hálózatra épülő Hópelyhecske Csipke Egyesülés látja el alapanyaggal, tanítja meg a csipkeverés fortélyaira az arra kedvet érző vologdaiakat, s a járási, városi alközpontok gyűjtik össze, minősítik a beérkező munkákat. A formák és a motívumok őrzik ősi jellegüket, de a csipkék tervezői nem röstellik felhasználni a ma motívumait sem. Az első űrrepülés egy csipke pannon, mint valami népmese-illusztráció, oly megkapó könnyedséggel simul modern témájával is az ősi, orosz művészet csipkékben is sokat mondani tudó formavilágához. Az egyesülés művészeti csoportja Repin-díjas. Vera Dimitrejevna Veszelova művészeti vezető az Orosz Föderáció Érdemes művésze. Fényképe és legszebb terveiből készült csipkéi ott függnek a városi múzeumban. Közvetlenül a felett a terem felett, ahol az ősi ikonfestészet legszebb darabjait láthattuk. Hópelyhecske. A hópehelynél is finomabb, kisebb, kecsesebb. Képes-e az ember arra, hogy a hópelyhecskét csipkebörtönbe fogja be, mint kalitkába az énekes madarat? lm, képes. De börtön-e egyáltalán a csipke? A szépség börtöne legfeljebb. Gyurkó Géza ány, fiatal, meg olyan öreg, mint a 87 éves Alexandra Szmolenszkaja ... hatéves korában kezdte és még ma sem tudja abbahagyni... Hát ilyen mesterség ez — mutat egyúttal e mesterség eredményeire is a kis házi bemutató múzeum kincseire, a párizsi, brüsszeli, montreáli nagydíjak, és a számtalan oklevél keretbe foglalt dokumentumaira, aztán meg a szürke, hófehér, fekete-fehér, fekete-szürke stólákra, kendőkre, kiskabátokra, mellényekre, bokáig érő ujjasokra, függönyökre, térítőkre, gallérokra, mind megannyi remekére a csipke művészetének. A tervezőrészleg néhány nőből áll. Minden csínját és titkát ismerik a mesterségnek, kitanulták fogásait, aztán képzőművészeti főiskolát végeztek és visszajöttek ide, ebbe az alig negyven-ötven négyzetméternyi világos szobába, amelynek közepét egyetlen hatalmas asztal foglalja el: ezen dolgoznak a kisebb, vagy nagyobb, néha az asztalnál is nagyobb majdani csipkék tervein. Most készül éppen egy pannó, természetesen csipkéből. Illetőleg most készültek el a tervei, ötször három méteres lesz, a 60. évforduló tiszteletére verik és a moszkvai népgazdasági kiállítás orosz csarnokába állítják ki. Aztán majd az Orosz Föderáció kulturális minisztériumának a tanácstermét díszíti. Ez a csipke ■— pannó három hónapig készül. Tíz asz- szony veri a csipkét a minta nyomán, rendkívül aprólékos munkával, mindent természetesen kézzel, mert a gép itt ismeretlen fogalom. — Géppel? Olyan is az ... — húzza félre megvetően a száját Ludmilla, amikor kérdem, hogy a technika századában, a gép mégis, ugye ... — Méghogy gép ... — dohog és ujjai villámgyorsan újra járni kezdenek, felcsendülnek a kis xilofonok, s Ludmilla számára már meg is szűnt létezni az a barbár újA szépség — egyelőre a tervezőasztalon 49
