Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kiss Gyula: Papp Lajos költői arcéléhez
terményt, felültek a tetejére és indultak tovább a falujukba, természetesen önfeledten dalolva. Előfordult, hogy egy családból többen is voltak együtt summáskodni, mint az andornaktályai 8 gyermekes Bőgős családból, ezek olykor „egy félvagony életet” hoztak haza. (Korozs La- josné). A szülőfalujukhoz közeledve szívbe markolóan énekeltek az édesanyával való találkozásról: 30. Este van már, késő este, haza kéne menni, Édesanyám ablakára jó estét mondani. Keljen fel hát édesanyám, én már hazajöttem, Ezt a betyár hat hónapot ríva letöltöttem. Ambrus Vilma, Mikófalva 1975. (14. sz. dallamára) 31. Nyisd ki anyám, nyisd ki anyám, nyisd ki anyám zöldre festett kapudat, Ereszd be a, ereszd be a, ereszd be a szegény summás lányodat. Beeresztlek édes lányom, régen várlak, Hét hónapja, hét hónapja, hét hónapja mióta nem láttalak. Mezőszemere, asszonyok, 1977. (18. sz. dallamára) ';a,i,"leteknek fi 1.'-aa-aal ak karában,Yolinr.' rumrar fi nsrk'ínyiismyábén. Vassei bangót ár ‘a ■■ r,v kallós -bej, rsfik rág egysser kimsbespek.belbla. Sej, haj, hazafelé áll a szekerem rúdja, Hazamegyek jó Isten a tudója. Mer’ má’ nékem hazafelé kell menni, Sej, barna legény szeretője kell lenni. Sej, haj, édesanyám, adjon isten jó estét! Hazajöttem, mint egy váratlan vendég, Örömre jöttem én haza, nem búra. Sej, summás élet de beléd vagyok unva. Tóth Márkusné, Egerbocs 1973. A hazatérésükkel tulajdonképpen lezárult a sum- másélet aktív periódusa, következett egy viszonylag tétlen időszak, amely azonban nem jelentett nyugodt pihenést. A tél közeledte ismeretlen veszélyeket rejtegetett a számukra, mert nem volt megfelelő ruházatuk, elegendő tüzelőjük, a hozott „életet”, a kevéske pénzt, nagyon be kellett osztani, hogy átvészeljék a tél viszontagságait. A summások életének ilyenfajta két részre tagoltsága és a kizsákmányoltsága valamiképpen a méhek életére emlékeztet a természetben, szintén két részre oszlik, a nyári és a téli időszakra. Nyári gyűjtő munkájuk eredményét, a mézet az ember elveszi, s csak annyit hagy meg, amennyi az életben maradásukhoz elengedhetetlenül szükséges. Ugyanez játszódott le a földbirtokosok és a summások viszonyában, ők is úgy jártak, mint a szorgos kis méhek. Újból eljött az új év és hiába énekelték meggyőződéssel és tiszta szívvel, hogy „summás élet de beléd vagyok unva”, a közeledő tavaszon, esetleg új tanyán, más intézővel, de ugyanazzal a tartalommal kezdődött elölről minden ... Népdalgyűjtő útjaim során, a megye falvait járva, idősebb parasztemberek elbeszéléseit és dalait hallgatva, megismerkedtem a summások gyötrelmes életével. Az idő távlatából úgy tűnik, mintha egy rossz álom lett volna az egész — mondták többen is, pedig ők tudják a leginkább, hogy milyen igaz volt. A ma emberének, különösen a fiatalabb korosztály számára, már elképzelhetetlen, hogy így is lehetett valaha, hogy így is lehetett embereknek élni, és nem is szeretik, ha emlegetjük a múltat, a háborút, a nyomort, meg hogy hogy volt régen. Jó, felejtsük el a rosszat, de tartsuk meg belőle a tanulságot, álljon előttünk a summások élete, mint egy mementó, így bizonyára jobban, reálisabban tudjuk értékelni mai életünket. JEGYZÉK Nagy Miklós (1) Sárközi Zoltán: A summások. — A parasztság Magyar- országon, a kapitalizmus korában, Szerkesztette Szabó István, Bp. 1965. 11. 334. o. (2) Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság 64 o. (3) Tanner József: Egerszalók. A szolgaságtól a szabadságig. Bp. 1961. 42. o. (4) Sárközi Zoltán: A summások. 375 o. (5) Egri Híradó. 1901. júl. 6. (6) Sárközi Zoltán: A summások. 360 o. (7) Tanner József :Egerszalók. 43 o. (8) Sárközi Zoltán: A summások. 366 o. (9) Tanner József: Egerszalók. 44 o. (10) Borsai Ilona: Summásdalok. Különlenyomat „A parasztdaltól a munkásdalig.” c. Bp. 1968. 99 o. (11) Koós Imre: Summásélet. Miskol. 1960 174 o. Papp Lajos költői arcéléhez „Papp Lajosnak hívnak. Arcképes igazolványok, képek és versek tartoznak hozzám.” Milyen más — korhű! — e bemutatkozás, mint a megbántott költő-vátesz odakiáltása: De Ady Endre nem beszél, de Ady Endre ne beszéljen, vagy a lábdobbantást hallató: Én, József Attila, itt vagyok. Papp Lajos Hódmezővásárhelyen született. Most 41 éves. Tanári diplomával előbb Szegeden, majd Miskolcon hírlapíróskodott. A Napjaink című folyóirat főszerkesztője, s öt verseskötet szerzője. Huszonnégy éves, amikor első kötete, a Kikiáltó megjelenik. Ciklusokra tagolja könyvét, nem mondhatnék, hogy ötletszerűen, a mondanivaló azonossága kapcsolódik a csokrokon belül, később azonban fölhagy e szerkesztési renddel. Költői világa? Poézisa belső gondjai-bajainak motorberregését épp úgy hallatja, miként antennája a világ üzenetét is örökösen veszi. Mindkettőt szerencsés arányérzékkel. Iskolákból tanul, de nem többet a kelleténél. József Attila és Radnóti csupán a föllépés, az indítás bátorságához kell neki. Nyelve „fegyelmezett katona”, s ura is marad mindvégig. Nyelvi formában visz- szanyúl az ősi magyar regöléshez, minden ízt, színt, zamatot ismer, ő is szeretné, ha szeretnék, de szomorú bizonyosságként vallja: „Ha szeretek, nem szeretnek.” Mint ahogy a szerelem is „maradandó és múlandó” nála, örök nosztalgiával vallja, hogy „legszebb mindig a hazatérés”. önmagába? S önmaga elé is tükröt tesz: „Egyszer, lehet, lefestenek / egy hosszú, csontos nagy kezet, / két zöld szemet, jó nagy orrot, / — amilyet Cyrano hordott — 39
