Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Missi Sespel: A csuvas nyelv
Missi Sespel (1899—1922) Missi Sespel, eredeti oroszos nevén Mihail Kuzmics Kuzmin 1899-ben született az akkori kazányi kormányzóság Sugo- rovo nevű falujában (ma: Csuvas ASZSZK, Kanas járás). Szülei szegény parasztok voltak, akik a jó képességű, de már korán betegeskedő fiút 1910-ben egyházi iskolába küldték, hogy megtanuljon írni-olvasni. A következő évben a kisfiú elvesztette édesapját, s a család olyan nyomorba került, hogy Sespelnek vissza kellett térnie és ki kellett maradnia az iskolából. A család nyomorúságos helyzete miatt csak 1914-ben tudta folytatni tanulmányait, melyeket 1917-ben fejezett be. 1917-ben iratkozott be a tetjusi tanítói szemináriumba, itt érte az Októberi Forradalom. 1918-ban belépett a bolsevik pártba, rövidesen a helyi ifjúsági mozgalom egyik vezetőjévé vált. Sajnos, gyermekkori csonttuberkulózisa egyre inkább eluralkodott rajta. Előbb Nyizsnyij Novgorodban, majd a Krímben gyógyítják, élete végén Ukrajnába költözött. Itt halt meg Sztarogorodka falucskában, huszonhárom éves korában. Sespel első versei a sihazani kétosztályos falusi iskola kis folyóiratában jelentek meg. A tetjusi tanítóképzőben ismerkedett meg az orosz és az ukrán irodalom kiemelkedő alkotásaival. Különösen nagy hatással volt rá az ukrán Sevcsenko. Az ő művein kívül más klasszikusokat is fordított csuvasra, Tolsztoj, Lermontov és mások műveit. Versei közül a legismertebbek az alább közöltön kívül a Múlt idők, A csuvas nép fia, a Csuvas asszonyokhoz és a Krímben írt A tengerhez. Sespel a forradalmi csuvas költészet első nagy alakja. A csuvas nyelvről írott verse először 1920-ban jelent meg a Kanas című újság november 26-i számában. Sespel ebben az évben költözött Tetjusiból Csebokszáriba, ahol egyéb munkája mellett írói köröket, a csuvas nyelv és néprajz tanulmányozására tanfolyamokat szervezett, fiatal írókat segített munkájukban. Ehhez kapcsolódik a csuvas nyelvről írott verse is. MISSI SESPEL: A csuvas nyelv Világot világló szabadság szikrája, Földet fényesít, s messzi tűnt a múlt. Szűnt a szégyen már, hogy eloszlott homálya, S élsz csuvas nyelv, örökre szabadult! Hány század nyomorát hordozta keserved, Hány idegen szája gúnyolt görcsösen, Világot alkotó erőd mégsem ernyedt, S csendülsz tűz-tisztán, vágsz acél-élesen. Vasláncokba vertek és rab mégsem lettél, Maradtál szabad szavakat akaró, S most, hogy a magad jövőjébe léptél, Egyetlen nyelvnél sem vagy alábbvaló. Drága hazámnak drága anyanyelve, A múlt sebeit takarja szépséged, Légy fénylő fáklya örökön-örökre, Vörösen izzó érc, villám, amely éget. A Volgán innen, túl és minden partján Szálljon erdőn-mezőn át dicső neved, Zengjél mint dal a paraszt-koboz húrján, A Hold és a Nap versengjen veled. Zárd magadba a Volga csobogását, Visszhangozd vén Csebokszárt, mely felnevelt, A szabad hazának igaz szabadságát Az örök jövőnek dalolva énekeld. S én, ki hiszek benned és ezt írom, Majd ha a föld alatt leszek magam, A sötét anyaföld akárhogyan nyom, A fényedet tovább tükrözi szavam. Légy dicső, te drága, csodás csuvas nyelvem! Ha szabadság-dalod minden űrt betölt, Nekem ott a holtak hangtalan helyén Cserébe könnyű lesz a fekete föld. RÓNA-TAS ANDRÁS fordítása 7
