Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bohány György: A sovinizmus fogalmához
megtárgyalta és a tegnapi napon, vagyis május 20-án az ítéletet végrehajtották. Ebből mindnyájuk bűne világosan kiderült. Hétfőn, vagyis május 18-án az egykori franciskánusok templomában, abban, amelyben nemrégen Ferenc királyt koronázták meg, az Excellenciás Konde püspök úr által degra- dáltatott Martinovics, nyilvánosan, a nép szeme láttára, amely az egész templomot megtöltötte. Május 20-án nagy reguláris katonai őrizet mellett elővezették a vétkeseket, Szabó János, a nemesek főbírája által, — reggel 6 órakor — a budai kom- mendáns Rétre, a vár alá, nem messze a Vár Kápolnájától, közönségesen Rauffungschirer Capellen, a Krisztinavárosba. Itt először Zsigray grófot fejezték le, csaknem félholtan, a hóhérnak csak a harmadik csapására, azutan Szentmarjayt, aztán Laczkovicsot, majd Hajnóczyt, végül Martinovicsot, aki minden társa kivégzését végignézni kényszerült közelről; végre is a lelki szorongástól megtört, amikor Zsigrayt kivégezték, ettől kezdve nem tudott a lábán megállni. Hárman, Martinovics, Zsigray, Szentmarjay igen bánatosan és az egész nép előtt megtörtén a feszületnek legájtatosabb és folytonos megcsókolása közben, a kivégzés helyén is a szent gyónást végezve várták a halált. Azt mondják, hogy a negyedik, Lacz- kovics a kivégzés előtti napon meggyónt, és a Szent Űtravalót magához vette, de amint biztosan hallom, Martinoviccsal, aki mint főnök juttatta őt ide, semmi módon sem akart kibékülni és ellene haraggal eltelve halt meg, bár Martinovics a pap közvetítésével bocsánatot kért tőle, és nyomatékosan kérte, hogy bocsásson meg neki, ahogy Martinovics a másik hárommal is tette, mindegyiket kérve, hogy bocsássanak meg neki. A méltó félelem szállta meg mindkét városunkat. Itt már senki sem szabadkőműves. Meddig? Csak az égiek tudják, bár csak örökre! Ezen az ötön kívül körülbelül tizenhármán vannak, akikre a Hétszemélyes Tábla halálbüntetést hozott, akik közé tartozik Szulyovszky és Kazinczy Ferenc, bár idős. Ezek felől mindenkinek más a véleménye. Némelyek azt mondják, hogy senki életének nem kegyelmeznek. Mások úgyvélik, hogy ezek közül hármat, vagy legfeljebb négyet fognak kivégezni, a többit nem. Sokan úgy tudják, hogy mindegyik életét meghagyják és rendes, időre szabott büntetésre fogják változtatni. Ezek ítéletét, ahogy hallom, még nem terjesztették fel Őfelségéhez; a Hétszemélyes Tábla azt várja, hogy ezek a bűnügyek mind véget érjenek, és akkor valamennyit együtt küldik el. Makk volt pálos a Hétszemélyes Táblánál kétévi börtönre ítéltetett, csupán azért, mert Verseghyről tudott és őt nem jelentette fel, habár ő maga ezek társaságába egyáltalán nem tartozott. Az Abafi ügy még nincs befejezve. Ezekről a szomorú, de talán tudni szükséges dolgokról bátorkodom kedveskedni Excellenciádnak, igen mély tisztelettel felszentelt kezét csókolva, mindig maradok tisztelettel Excellenciádnak Pest, 1795. május 21. legméltatlanabb káplánja és legkisebb szolgája P. Alexovics Vazul s. k. „A méltó félelem szállta meg mindkét városunkat. (Pestet és Budát. LL). Itt már senki sem szabadkőműves. Meddig? Csak az égiek tudják, bár csak örökre!” — írta levelében Alexovics s mondataiban nem kevés bizonytalanság vibrál. Ügy tűnik: a forradalmi mozgalom verte hullámok még az ő rendíthetetlennek tudott hitét is megingatták, hogy ti. a világ változtathatatlan s a királyi trón az örökkévalóságig elég erős lesz ahhoz, hogy a lázadókat Martinovicsékhoz hasonlóan eltiporja... Az új század előbb reformtörekvéseivel, majd az 1848- as polgári forradalommal cáfolt rá konok és féktelen konzervativizmusára. A jövő nem őt, az Egyenlőség és Szabadság ellenfelét, hanem könyörtelenül az aufkläris- táknak a „késő századra” tekintő s a megújulást jövendölő törekvéseit igazolta ... Lőkös István A sovinizmus fogalmához Amikor az otthon és külföldön egyaránt népszerű szerző, a színpadi technika kiváló ismerője, Eugene Seribe (1791—1861) Le Soldat láborieux című, viharos sikert arató darabja a Napóleon-imádó Nicolas Chauvin alakjában színpadra vitte a nemzeti nagyság bűvöletében élő francia gránátos figuráját, nyilván nem gondolt rá és aligha sejtette, hogy rövidesen hősének nevéből alakul ki és kel szárnyra az a nemzetközileg ismert és nagy pályát befutó fogalom, amellyel a nemzeti elfogultságot és korlátoltságot szokás politikai értelemben nevén nevezni. Nem áll módunkban felderíteni, hogy a Chauvin név hogyan és mint vált politikai fogalommá. De célunkat tekintve ez most nem is fontos, minthogy az alábbiakban arról kívánunk szólni, Marx, Engels és Lenin a sovinizmust, illetve a soviniszta magatartás fogalmát milyen ismérvek alapján tartották meghatározhatónak. A klasszikusok szótárában a sovinizmus kifejezés — műveik magyarul is hozzáférhető kiadásainak tanúsága szerint — első ízben 1866. június 7-én, abban az Engels- hez írott levélben fordul elő, amelyben Marx a proud- honisták párizsi diákok körében kifejtett, háború-, nemzetiség-, Bismarck- és Garibaldiellenes agitációjára, mint a sovinizmus ellen kifejtett hasznos és érthető polémiára mutat rá. Jóllehet Marx soraiból nem tűnik ki, hogy közelebbről mit vagy mit is ért sovinizmuson, a levél kérdésünk szempontjából mégis nagy értékű dokumentum, minthogy elsőként és beszédesen tanúskodik arról, hogy már mindketten ismerték a fogalmat és az első pillanattól teljes határozottsággal ítélték és utasították el annak tartalmát, illetve a vele kapcsolatos jelenségeket. Engels egy 1870. augusztus 15-én kelt, s Marxhoz intézett levelében már mint a francia társadalom széles rétegeit átható eszméről emlékezik meg a sovinizmusról, amely francia részről mint elengedhetetlen feltétel játszott kezére III. Napóleonnak abban, hogy „Németországot egy nemzeti létezésért vívott háborúba” lovalhassa bele. III. Napóleon — írja — „nem viselhette volna ezt a háborút a francia népesség tömegének, a burzsoáknak, kispolgároknak és a Bonaparte által a nagyvárosokban létrehozott császári, Hausmann-féle, a parasztok közül kikerült építőipari proletáriátusnak sovinizmusa nélkül.” Majd hozzáfűzi: „amíg ennek a sovinizmusnak nem ütnek a fejére, méghozzá derekasan, a béke Németország és Franciaország közt lehetetlen. Elvárhattuk volna, hogy egy proletárforradalom vállalja ezt a munkát, de mióta itt a háború, a németek számára nem marad más hátra, mint hogy ezt maguk és azonnal megtegyék.” Engels később, 1882. február 7-én Marxhoz, illetve Kautzkyhoz intézett leveleiben a francia sovinizmus okait részint a hagyományos német—francia ellentéttel, az 1814-ben elszenvedett vereség nyomán támadt re- vansvággyal, valamint az 1830. és 48. között szerepet 56
