Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre IX.

nyomatta ki nevét, csupán az alábbi monogramot: A. B. P. A. I. T., amely nevére és pálos rendi voltára csak utal.) E tudatos rosszakarat szülte támadásnak eredménye természetesen nem maradt el. Amikor Verseghy az 1792. augusztus 15-én elhunyt budai cenzor, Hübner Károly állását megpályázta, Rietaller Mátyás — aki a budai cen­sor secundariusi tisztet viselte, s most maga is szerette volna elnyerni Hübner állását — épp Alexovics írásaira hivatkozva tett feljelentést Verseghy ellen a Helytartó- tanácsnál. Ismeretes, hogy ennek a feljelentésnek lett végső soron a következménye — hosszas huzavona, is­métlődő feljelentések után —, hogy Verseghyt három­havi „papi áristomra” ítélték, amit Nagyszombatban kel­lett letöltenie, s így Alexovics „győztesnek” tudhatta ma­gát.. . 2. Alexovics Vazul egri származású pap lévén, Eger ak­kori püspökével is kapcsolatba került. Volt ebben némi véletlenszerű momentum is, de ezen túlmenően az Esz- terházyhoz való viszonyulást az is meghatározta, hogy ő, az Egerből elszármazott konvertita mindig a felvilágo­sodásellenes front egyik vezéralakját látta a püspökben, aki mecénás hajlama, a tudomány művelésének pártfo- golása mellett valóban ellenlábasa volt azoknak a törek­véseknek, amelyek például a jozefinizmus évtizedében, vagy később is a felvilágosodás magyarországi terjesz­tését, népszerűsítését szolgálták. (Ismeretes pl., hogy Esz- terházy elsőként tiltakozott II. József türelmi rendelete ellen; hogy 1791-ben végső soron ő záratta ki — felvilá­gosult szellemű prédikációjának elmondása miatt — Dayka Gábort az egri kispapok sorából stb.). Az 1790-es évek első feléből fennmaradt néhány olyan Alexovicstól származó levél, amelyekben az egy­részt támogatást kért Eszterházytól egy helyettes hit­szónok kinevezését illetően, másrészt viszont beszámolt bennük Eszterházynak a Martinovics-per eseményeiről. E levelek jelentőségét, nyilván nem a helyettes hitszónok kinevezésének engedélyezése határozza meg, hanem az, hogy bennük Alexovics a jakobinus perre vonatkozó leg­érdekesebb adatokat közli Eszterházy püspökkel. A joze­finizmus éveiben háttérbe szorított s a felvilágosult tö­rekvések iránt ádáz gyűlölettel viseltető Alexovics éber figyelemmel kísérte a jakobinizmus magyar híveinek te­vékenységét, a mozgalom felfedésének körülményeit, majd a letartóztatásokat és a per lezajlását, így — ami­kor egyéb, személyes természetű ügyével fordult Eszter­házy Károly egri püspökhöz — leveleiben pontos tájé­koztatást tudott adni Magyarország legtekintélyesebb főpapjának mind a per lezajlásáról, mind pedig a kivég­zésekről. Egyébként természetesen arra is fényt vet az egyik levél bevezető része, hogy Alexovics korábban is élvezte az egyházmegye urának iránta való „jóakaratát” és párt­fogását. „Egyedülálló Excellenciádnak az a jóakarata — kezdi levelét Alexovics —, amellyel engem, noha nem érdemiem, már annyi év óta kegyesen elhalmozni mél- tóztatott. . .” Aztán hozzáteszi: ez bátorítja fel, hogy „fiúi bizalommal kérje” a püspök segítségét ama gondjában, amely a királyi egyetem hitszónoki pozíciójába történt kinevezésével kapcsolatos. „Több részről ösztönöznek — olvassuk a levélben —, hogy a hitszónoki tisztséget a ki­rályi egyetemen elfogadjam. Végül beleegyeztem, de olyan feltétel alatt, hogyha mellém egy társat adnak, aki a terhek valamelyes részét is viselné, betegségemben is helyettesíteni tartozna. A feltételt a budai Irodalmi Ta­nács elfogadta. Én tehát habár már társaim közül többet megkértem, senkit sem találtam, aki ennek a hivatal­nak végzésében nekem társul ajánlkozni akart volna, csak egyetlen egyet, P. Gergeli Andrást, Excellenciás uram egyházmegyéjének szolgáját. Szeretném... az em­lített páter szándékát, saját kérésemet is mellé csatolva, ezennel Excellenciás Uramnak felterjeszteni.” Elgondolkoztató kitétele a levélnek az a közlés, mi szerint Alexovics többeket felkért a vele való együttmű­ködésre, de mindannyian elutasították, kivéve az emlí­tett Gergeli András nevű páter, akinek egyházi felettese Eszterházy volt. Aligha járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük: az elutasítás „többek részéről” annak az Alexovicsnak szólt, aki korábban oly dicstelen módon „jeleskedett” a Verseghy elleni, személyeskedéstől sem mentes hajszában, s akinek rosszindulatától a felkértek mindannyian tartottak. A könyvek szabados olvasásáról c. Alexovics-mű közönséges hangú, Verseghyt és a felvilá­gosodás francia képviselőit gyalázó részletei is taszítóan hatottak a kortársakra, s nyilván gyanakvással nézték a rangos pozícióba történt kinevezést is. A szóban forgó le­velekben vannak olyan momentumok is, amelyek arra en­gednek következtetni, hogy Alexovics figyelemmel kísérte paptársai viselkedését, nyomozott is utánuk, s „nyomo­zása” eredményeit a hatóságok, papok esetében az egy­házi vezetés tudomására hozta. Kár, hogy Gergeli András személyéről semmi köze­lebbit sem tudunk, homály fedi személyiségét, így nem tudni, hogy a gyanútlanság, a becsvágy, vagy éppen az Alexovicséhoz hasonló szemlélet vitte rá, hogy e különös és még a korabeli papság körében is népszerűtlen ember társául szegődjék. Egerben aligha lehetett különösebb szerepe, nevét ui. hiába keressük azoknak az ex-szerzete- seknek névsorában, akik a jozefinizmus idején kerültek a városba rendjük feloszlatása miatt (Schumann Teofil, Horváth Özséb, Ujfalussy László, Pászty Raymond). Va­lószínűnek látszik, hogy eredetileg pálos szerzetes volt (mint Alexovics), ám jelentős szerepe, funkciója rendjé­ben sem lehetett, mert nevét a filológiailag igen alapos, Kisbán Emil készítette magyar pálos rend történetben (A magyar pálos rend története I—II., Bp., 1938.) is hiába keressük. Azt sem tudni ma már, hogy a helyettes hit­szónoki kinevezés megtörtént-e, vagy sem, egy bizonyos viszont: nevét a pesti egyetem tisztségviselőinek s hitszó­nokainak névsorában sem találjuk. 3. A szóban forgó, Eszterházy Károlyhoz írott Alexo- vics-levelek írójuk szélsőséges nézetei ellenére is becses adalékok a Martinovics-mozgalom történetéhez. Azoknak a feljegyzéseknek, híradásoknak sorába illeszthetők, amelyek az akkori eseményeket tárgyalják, a mozgalom vérbe fojtásának történetét vázolják föl. Köztudott ui.. hogy a korabeli újságok (a bécsi Magyar Hírmondó, Bétsi Magyar Merkurius, Pressburger Zeitung) részletesen tár­gyalták az eseményeket, de „ . . . főúri levéltárakban is több részletes beszámoló maradt ránk.” (Vö.: Benda Kál­mán: A magyar jakobinusok iratai. II. Bp., 1952. 791.). Ha az Alexovics közölte információkat egybevetjük a Benda által közreadott forrásokkal, megállapíthatjuk, hogy Alexovics értesülései, adatai — egy-két apró eltérést nem számítva — hitelesek. Az első, 1795. május 4-én kelt levélben még csak „mellékesen”, de nagyon is természetesen, különösebb bevezetés nélkül tér rá „az öt budai fogoly” sorsára, egyéb közlendői közepette. Meglehetősen száraz, szenv­54

Next

/
Thumbnails
Contents