Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Sugár István: Híres emberek a megye életéből
£> MÚLTUNK JELENE Híres emberek a megye életéből Puky Miklós Az 1848—49-es magyar szabadságharc korában nem emelkedett egy Heves megyebeli sem oly elismerten magas fokára a tiszteletnek és közmegbecsülésnek, — a haza szolgálatában teljesített szolgálatait csengő aranyokkal meg nem fizethető magatartásáért és tetteiért —, mint Puky Miklós. Utca őrzi nevét és emlékét Egerben, de szomorú valóság az, hogy mindeddig senki emberfia sem vállalkozott arra, hogy kísérletet tegyen ennek a korára olyannyira jellemző, ízig-vérig a radikális haladást szolgáló egyéniségének, tetteinek a felvázolására. Ezt a kétségtelen mulasztást iparkodunk mi most valamelyesen is pótolni. ♦ O ♦ IFJÚSÁGA Apai és anyai ágon egyaránt földbirtokos családból származott. Bizáki Puky Simon és roffi Borbély Borbála házasságából 1806. november 5-én a Pest megyei Káván látta meg a napvilágot. Apja bár abban a kis cserháti faluban tudományosan foglalkozott meteorológiával, csillagászattal és fizikával, de különc férfiú volt, úgy hogy nem sok boldogságot lelt felesége sem oldala mellett. A fiatal Miklós később bevallja naplójában, hogy otthon sohasem részesült valami kényeztető szeretetben. Egyébként egy nőtestvére volt: Amália. Mikor édesanyja 1815-ben meghalt, a tizenhárom esztendős ifjú odahagyta a szülői házat és anyai nagybátyja vette védőszárnyai alá: Tiszaroffon Borbély Sámuel gondoskodott neveltetéséről. A pesti piaristáknál végezte gimnáziumi tanulmányait, mely után hamarosan átvéve édesanyja örökségét, Tiszaroffon gazdálkodott, de hamarosan belevetette magát a vármegyei politikai életbe. A Heves megyei reformkor leghaladóbb, legradikálisabb csoportjához tartozott, melynek a szellemi vezére az országos hírre jutott „szilvást gróf”: Keglevich Miklós volt. A heves vérmérsékletű, sőt gyakorta szeszélyes ifjú rövidesen a megyei ellenzék egyik hangadója, aki lassan-lassan egyre ismertebbé válik tüzes antiklerikalizmusáról, melyet kivált Heves és Külső- Szolnok törvényesen egyesült vármegyék örökös főispánjával, Pyrker János László egri érsekkel szemben éreztet, annál is inkább, mivel az egyébként, kulturális és gazdasági szempontból ugyan elévülhetetlen érdemeket szerzett főpap, politikai magatartásában a Habsburg-ház legodaadóbb hívének bizonyult. AZ 1833. ÉVI KÖVETVÁLASZTÁS Országos port vert fel a vármegye 1833. évi tisztújításán és követválasztásán kirobbant „lázadás” a kormánypárti érsek-főispán és a követjelölt, valamint a hasonló pártállású megyei nemesek ellen. A megyebeli haladó érzelmű nemesek elérkezettnek vélték az időt, hogy egy mindent elsöprő, féktelen lázadás formájában adjanak kifejezést a Habsburg-kormányzat és annak hűséges kiszolgálói ellen. Az öntött olajat a tűzre, hogy az érsek-főispán a kormánypártot támogató Kállayt jelölte követnek a diétára, a megyei ellenzék pedig Ragályt kívánta ott látni, mint Heves igaz ügyeinek igaz képviselőjét. Október 22-ére volt összehíva a megyegyűlés, de a két egymással farkasszemet néző tábor hívei már napokkal annak előtte megszállták az egri kortestanyákat, korcsmákat, vendéglőket, kávéházat. Az egyes hangadók csapatostól, kísérettel érkeztek a városba, bunkókat, furkókat bővíben rejtegetvén mentéjük alatt. Akkor kapott lángra a hangulat, amikor bevonult nagy kíséretével Keglevich. Mint a későbbi bűnper iratai emlegetik „mozsárdurrogások és muzsikaszó mellett”. A két tábor egyre fenekedőbb hangulatú hívei az Oroszlán, az Arany Szolga és a Fekete Sas vendégfogadókba vették be magukat, mások pedig az úgynevezett Ó-Kávéházha, mely a mai Kossuth Lajos utcai presszónak megfelelően szolgálta a vendéglátást. Az egyes kortestanyákon ott lengett a két párt piros vagy fehér zászlaja is, messze hirdetve, hogy az ellenfélnek tanácsosabb e helyet messze elkerülni, ha ép bőrrel akarja megúszni kíváncsiskodását. Keglevichék „központ”-ja az Oroszlán vendégfogadóban, a mai Kossuth Lajos utcai Munkásőrparancsnok- ság épületében működött, a kormánypárti Kállayé meg az Ó-Kávéházban. — Az első botrány aSkor robbant ki, amikor Keglevich és párthívei, közte Puky is, fegyveresen megostromolták az Ö-Kávéházat. Kardot rántva, furkóst ragadva rontottak a kormánypárti főkortestanyára, melyet teljességgel elpusztítottak a feldühödött urak. Egy berzenkedő nemest pedig úgy a kályhához vágtak, hogy nemcsak a jámbor ment a másvilágra, de a díszes kályha is összeomlott. Majd a Líceum és az érseki rezidencia körül rendeztek hangos tüntetést. A periratok szerint az öreg Líceum minden egyes földszinti ablaküvegét betörték és kórusban kiáltozták a kormánypárti Pyrkert nem éppen dicséretesen illető rigmusaikat. Puky Miklós az érsek-főispán rezidenciája előtt tele torokból harsogta — a periratok szerint: „Éljen a szabadság!” „Kállay borjúpásztor, kutyapecér, és az is huncut, aki Kállayt kiáltja!” De hozzáteszik a régi iratok, 32
