Hevesi Szemle 5. (1977)

1977 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Bíró József: közös a vérünk

— Állok rendelkezésére, jóbasim! — igazította alázatos tiszteletre az arcán szétterült ráncokat. — Mi, fu­varosok, tudjuk a mórest: Életünket, vérünket és minden motyónkat a ja­nicsárokért ! Az utolsó szavaknál Mafla Alira tévedt a pillantása. S mint aki nem akar hinni a szemének, megrökö­nyödve meredt a csársin sepregető- jére, majd a közelben tébláboló ud­varosra bődült. — Miért eresztetted be ezt az éhen­kórászt?! .. . Micsoda?! . .. Hogy ügy­félnek nézted? Nahát, ez már teteje az üzleti szimat elégtelenségének! ♦ □ ♦ A köpölyözőnél is hasonló fogad­tatásban volt részük. Csak választé­kosabb, lekezelőbb modorban. Mert míg Dörzsölt Hasszán — magas ho­norárium reményében — gondos és szakszerű vizsgálatban részesült, mi­közben harminchárom féle gyógy­szert írt fel számára a kirurgus, az összes létező és nemlétező nyavalyái­ra, addig Morkoláb Juszufnak, a ha- rácsfönöknek kijáró útálkozás mel­lett, csak annyi gyógyászati javalla­tot adott, hogy a nyakán támadt mérges kelésre hidegvizes borogatást rakjon, s azt is napnyugtával. Mafla Alit pedig, úgyszólván fi­gyelemre sem méltatta. Az esztéká- igazolvány meglobogtatására meg egyenesen dühbe gurult. — Mit mutogatod nékem azt a sza­márterelő kartont? Jobban teszed, ha jelentkezel vele a Szemrehányást Tá­roló Kócerájban, ahol legalább meg­tudják: még mindig akadnak piláf­kérődzők, akik bagóajándékkal sze­retnék helyettesíteni a gáláns mellé­kest. Kinn az utcán tanácstalanul tekin­tett össze a három magaigazát kere­ső. Mert amit a lacisátorban bizony­gattak külön-külön, azt a gyakorlat­ban is tapasztalták. Igenám, de az igazság egy és oszthatatlan. S mivel a magaigazához mindegyikük ra­gaszkodott, így arra döntöttek, hogy felkeresik Jaja Baksist, a nyugalom­ba vonult kádit, a megtévedt igazhi- tűek ítélőmesterét, akinek bölcsessé­géről legendák keringtek. Macskáinak társaságában köszön­tek rá az ősz agára. Egy cirmos kan­dúr éppen a roskatag aga vállán miá- kolt keservesen, miközben selymes szőrű farkával gazdája lapátfülét le­gyezte. — Ö, te Mekkát járt hadzsi, kinek az igazság feletti őrködésben csámpá- sodtak el lábaid, csak te tudhatod annak titkát, mit mi, a bölcs ábráza­todnak fonákjai, semmiképpen meg­érteni nem tudunk. Jaja Baksis, aki szórakozottan si­mogatta ölébe telepedett kandúrját, unott hangon szólalt meg a hízelgés­től csöpögő zsolozsmára. — Mi az, amit nem értetek, s ami miatt közös nevezőre jutni nem tud­tok? — Csak az, kegyes hadzsi — szusz- szantott a korabeli fezőr —, hogy a két társam nem hajlandó maradék­talanul elfogadni, miszerint: baksis nélkül boldogulni nem lehet! Holott ezt szemük láttára bebizonyítottam: — Ez szentigaz — szólt bizonyító- lag a portyafőnök is nagy fohász kí­séretében —, de a magam igazát, hogy baksisra szükség nincsen, jó­magam is bizonyítani tudtam! Elkeseredve üvöltött föl a piaci sepregető. — Nagyon igaz, amit a két igazhi­tű testvérem mond; egyik baksissal boldogult, a másik baksis nélkül, de én sehogyan sem boldogultam! Elrévedő tekintettel nézett el az egykori ítész ^ udvar legtávolabbi sarkába, majd visszalegeltetve tekin­tetét az előtte lábatlankodó három, magaigazát keresőre, kérdezősködni kezdett. — Mi a foglalkozásod? — bökött göcsörtös mutatóujjával Morkoláb Juszufra. — Jüzbasi vagyok a szultán sere­gében. — És a te mesterséged? . . . — Vállalkozó vagyok, amolyan üz­letkötő. — És a te tiszted? ... — Piaci sepregetés a tisztem. Hümmögve vakargatta meg tarkó­ját az aga, majd jobbról, balról is megkocogtatva halántékát, imigyen kiáltotta el magát; — Megtaláltam! — rikkantotta. — A pozíciónál kell keresni a dolgok indítékait. Hogy milyen pozícióból kiindulva lehet a célt legjobban meg­közelíteni. Mert a pozíció mibenlété­nél van a kutya eltemetve. Morkoláb Juszufhoz fordult. — Ne feledd, harácsvitéz, a te pozí­ciód, a kard pozíciója. A baksist ked­velő igazhitű, aki többet tekereg gör­be utakon, mint az egyenesen, sem­mit sem utál jobban a kardnál. S leg­kevésbé szereti, ha feje felett szab- lyát villogtatnak. Ezért, ha a borotva­éles jatagán útjából kitérni nem tud, akkor meghajol és ő a leghűségesebb, a legáldózatkészebb alattvaló. Kedvtelten húzta végig tenyerét az ölében kuporgó kandúr selymes, pu­ha szőrén. — Néked, azt hiszem — sandított a macskája fölött Dörzsölt Hasszán­ra —, teljesen felesleges magyaráz­nom azt, hogy a potyaleső úgy do­rombol a baksis reményében, mint ez a kan-cica, ha simogatom. Elbánatosodva nézett a piaci sep- regetőre. — Fiam, fiam, a te pozíciódból csak annyira futja, hogy seprűddel föl­kavarod a port a piacon — motyogta. —. S mivel a sovány kereseted révén sem pénzed, sem tekintélyed nin­csen, így nincs más számodra, mint szorosabbra húzni a kaftánodon a madzagot. Ezzel az édes anyaföldre helyezte legkedvesebb macskáját, apró nyög- décselésekkel föltápászkodott ültéből, s elmormogta a Korán szuráiból a legrövidebb fohászt, majd útjára bo­csátotta a három igazságra szomjú- hozót. A három magaigazát kereső mozlim pedig felokosodván kellően, de közös nevezőre mégsem jutva, megköszönték a felvilágosítást, s el­indultak Allah hírével, miközben mindhárman arra gondoltak. Most már tudják, hol van a kutya eltemet­ve, de mi hasznuk lenne, ha kiásnák? Vesződjön vele az utókor! Püspöki Mihály ...közös a vérünk. BÍRÓ JÓZSEF VERSEI ÉTOUFFÉ ahogy a vásznakra színek fölfeszülnek ahogy a szavak versbe kerekülnek úgy élj! VALLOMÁS most már közös a vérünk, olyan ez mintha a Hazám volnál! MADARAK nehézröptű madarak húznak felettem szárnyuk érinti homlokom rést vágnak a kékben rajtam barázdát szorít a fájdalom 15

Next

/
Thumbnails
Contents