Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Bíró József: közös a vérünk
— Állok rendelkezésére, jóbasim! — igazította alázatos tiszteletre az arcán szétterült ráncokat. — Mi, fuvarosok, tudjuk a mórest: Életünket, vérünket és minden motyónkat a janicsárokért ! Az utolsó szavaknál Mafla Alira tévedt a pillantása. S mint aki nem akar hinni a szemének, megrökönyödve meredt a csársin sepregető- jére, majd a közelben tébláboló udvarosra bődült. — Miért eresztetted be ezt az éhenkórászt?! .. . Micsoda?! . .. Hogy ügyfélnek nézted? Nahát, ez már teteje az üzleti szimat elégtelenségének! ♦ □ ♦ A köpölyözőnél is hasonló fogadtatásban volt részük. Csak választékosabb, lekezelőbb modorban. Mert míg Dörzsölt Hasszán — magas honorárium reményében — gondos és szakszerű vizsgálatban részesült, miközben harminchárom féle gyógyszert írt fel számára a kirurgus, az összes létező és nemlétező nyavalyáira, addig Morkoláb Juszufnak, a ha- rácsfönöknek kijáró útálkozás mellett, csak annyi gyógyászati javallatot adott, hogy a nyakán támadt mérges kelésre hidegvizes borogatást rakjon, s azt is napnyugtával. Mafla Alit pedig, úgyszólván figyelemre sem méltatta. Az esztéká- igazolvány meglobogtatására meg egyenesen dühbe gurult. — Mit mutogatod nékem azt a szamárterelő kartont? Jobban teszed, ha jelentkezel vele a Szemrehányást Tároló Kócerájban, ahol legalább megtudják: még mindig akadnak piláfkérődzők, akik bagóajándékkal szeretnék helyettesíteni a gáláns mellékest. Kinn az utcán tanácstalanul tekintett össze a három magaigazát kereső. Mert amit a lacisátorban bizonygattak külön-külön, azt a gyakorlatban is tapasztalták. Igenám, de az igazság egy és oszthatatlan. S mivel a magaigazához mindegyikük ragaszkodott, így arra döntöttek, hogy felkeresik Jaja Baksist, a nyugalomba vonult kádit, a megtévedt igazhi- tűek ítélőmesterét, akinek bölcsességéről legendák keringtek. Macskáinak társaságában köszöntek rá az ősz agára. Egy cirmos kandúr éppen a roskatag aga vállán miá- kolt keservesen, miközben selymes szőrű farkával gazdája lapátfülét legyezte. — Ö, te Mekkát járt hadzsi, kinek az igazság feletti őrködésben csámpá- sodtak el lábaid, csak te tudhatod annak titkát, mit mi, a bölcs ábrázatodnak fonákjai, semmiképpen megérteni nem tudunk. Jaja Baksis, aki szórakozottan simogatta ölébe telepedett kandúrját, unott hangon szólalt meg a hízelgéstől csöpögő zsolozsmára. — Mi az, amit nem értetek, s ami miatt közös nevezőre jutni nem tudtok? — Csak az, kegyes hadzsi — szusz- szantott a korabeli fezőr —, hogy a két társam nem hajlandó maradéktalanul elfogadni, miszerint: baksis nélkül boldogulni nem lehet! Holott ezt szemük láttára bebizonyítottam: — Ez szentigaz — szólt bizonyító- lag a portyafőnök is nagy fohász kíséretében —, de a magam igazát, hogy baksisra szükség nincsen, jómagam is bizonyítani tudtam! Elkeseredve üvöltött föl a piaci sepregető. — Nagyon igaz, amit a két igazhitű testvérem mond; egyik baksissal boldogult, a másik baksis nélkül, de én sehogyan sem boldogultam! Elrévedő tekintettel nézett el az egykori ítész ^ udvar legtávolabbi sarkába, majd visszalegeltetve tekintetét az előtte lábatlankodó három, magaigazát keresőre, kérdezősködni kezdett. — Mi a foglalkozásod? — bökött göcsörtös mutatóujjával Morkoláb Juszufra. — Jüzbasi vagyok a szultán seregében. — És a te mesterséged? . . . — Vállalkozó vagyok, amolyan üzletkötő. — És a te tiszted? ... — Piaci sepregetés a tisztem. Hümmögve vakargatta meg tarkóját az aga, majd jobbról, balról is megkocogtatva halántékát, imigyen kiáltotta el magát; — Megtaláltam! — rikkantotta. — A pozíciónál kell keresni a dolgok indítékait. Hogy milyen pozícióból kiindulva lehet a célt legjobban megközelíteni. Mert a pozíció mibenléténél van a kutya eltemetve. Morkoláb Juszufhoz fordult. — Ne feledd, harácsvitéz, a te pozíciód, a kard pozíciója. A baksist kedvelő igazhitű, aki többet tekereg görbe utakon, mint az egyenesen, semmit sem utál jobban a kardnál. S legkevésbé szereti, ha feje felett szab- lyát villogtatnak. Ezért, ha a borotvaéles jatagán útjából kitérni nem tud, akkor meghajol és ő a leghűségesebb, a legáldózatkészebb alattvaló. Kedvtelten húzta végig tenyerét az ölében kuporgó kandúr selymes, puha szőrén. — Néked, azt hiszem — sandított a macskája fölött Dörzsölt Hasszánra —, teljesen felesleges magyaráznom azt, hogy a potyaleső úgy dorombol a baksis reményében, mint ez a kan-cica, ha simogatom. Elbánatosodva nézett a piaci sep- regetőre. — Fiam, fiam, a te pozíciódból csak annyira futja, hogy seprűddel fölkavarod a port a piacon — motyogta. —. S mivel a sovány kereseted révén sem pénzed, sem tekintélyed nincsen, így nincs más számodra, mint szorosabbra húzni a kaftánodon a madzagot. Ezzel az édes anyaföldre helyezte legkedvesebb macskáját, apró nyög- décselésekkel föltápászkodott ültéből, s elmormogta a Korán szuráiból a legrövidebb fohászt, majd útjára bocsátotta a három igazságra szomjú- hozót. A három magaigazát kereső mozlim pedig felokosodván kellően, de közös nevezőre mégsem jutva, megköszönték a felvilágosítást, s elindultak Allah hírével, miközben mindhárman arra gondoltak. Most már tudják, hol van a kutya eltemetve, de mi hasznuk lenne, ha kiásnák? Vesződjön vele az utókor! Püspöki Mihály ...közös a vérünk. BÍRÓ JÓZSEF VERSEI ÉTOUFFÉ ahogy a vásznakra színek fölfeszülnek ahogy a szavak versbe kerekülnek úgy élj! VALLOMÁS most már közös a vérünk, olyan ez mintha a Hazám volnál! MADARAK nehézröptű madarak húznak felettem szárnyuk érinti homlokom rést vágnak a kékben rajtam barázdát szorít a fájdalom 15
