Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Molnár Pál: Arcok - arcvonások
Arcok—arcvonások Carlo ... de így is írhattam volna: Karló. Hiszen itt született Gyöngyösön (nem is igen jutott még külföldre), na meg hát Karcsi az igazi neve őneki (immár huszonegynéhány esztendeje). Viszont jobb’ szereti a Carlót. Mert az olyan olaszos, meg olyan művészes vagy mi. Carlo ugyanis egy művész. Mily művészetet gazdagít? ... Mindenfélét, az az igazság. Tudniillik kissé nyugtalan a fiú (hisz melyik művész nem az?), s időnként váltani szokott. Pár éve még a festészetet művelte (különféle újságok hölgyfotói ihlették munkáit, melyeket — mikor milyen sikerrel — pénzzé tett). Tavaly két költeményét elemeztük együttes erővel a Kolumbia szalon bárülőkéin, egy-egy barack mámorában (akkortájt tanulta meg a katakomba és a nosztalgia szó jelentését; igen-igen megtetszettek neki, s — természetszerűleg — költeményeiben is alkalmazta őket). Nemrég pediglen pisz- tonozni tanult: — Rettenetesen magával ragadott ez a hangszer.. . van benne valami, tudod, amit lehetetlen megragadni. . . Keresem benne, csak keresem... a mélyére akarok hatolni... Különben is, mióta Amstrong meghalt, nincs a világon senki, aki igazán tud rajta játszani. Én szorgalmasan bólogattam Carlo szavaira, mivel tudtam, hogy — bár jómagam (= közönséges halandó) nem vagyok képes áttekinteni egy érző művészlelket — számára megkönnyebbülés ha egy vélt rokoniélekre bukkan, akinek istenigazából kiöntheti a lelkét. ♦ □ ♦ Avégett, hogy Carlo alakja plasztikusakban rajzolódjék a nyájas olvasó elé, pár szót engedek meg magamnak az ifjú férfi külsejéről. Alkata vékony, de arányos, ennélfogva elegáns formájú. Általában farmert visel, s ezt fölül jól szabott zakó egészíti ki. A zakó alatt kizárólag inget hord. — Nem jó a pulóver. Az olyan, mintha nagyzolni akarna az ember az izmaival. Ki nem állhatják azt a nők. Csak inget viselj! Ezt fölül ki lehet gombolni... Három-négy gombot kigombolsz, egyből feltűnést keltesz. Kívánatos leszel. Hidd el, ez a férfias csak. Ez olyan arisztokratikus ... Carlo fizimiskája külön bekezdést követel. Az első, ami feltűnik orcáján: szolidan dús, göndör, fekete szakálla. Évek óta növeszti, s különösebb rendszabályozást rajta — láthatólag — nem eszközöl. Ez fölött hosszan és fehéren húzódik keskeny orra, mely igen merészen ugrik előre arcából. Két barna szeme mélyen ülő és szüntelenül mozgó. (Kivétel, mikor a soron jövő hölgy — várhatóan — a melankolikusokat kedveli — Carlo ezt egy pillantással fölméri —; a férfiú szeme ilyenkor sziládan egy ponton állapodik meg.) Két arccsontja meglehetősen fejlett, bőre e két helyen kifeszül. Homloka közepes, fekete haja az utóbbi időben kezd hűtlen lenni hozzá. ♦ □ ♦ Régóta ismerem a fiút. Együtt végeztük a hatodikat. Azután ő maradt még egy évig hatodikban, utána kinőtte a tankötelezettséget. Azóta bevett várnak mondhatja a nyolc általánost. Korán a saját lábára állt. Nyakig benne volt még a tinédzser korban, midőn albérletbe költözött. A zsebe — bizony — szűkén csörgött, havi kétszázat fektetett a lakhatásba. Ennyiért bérelt egy spájzot. Ott élt. Sokat beszélt ekkoriban egy idősebb — példakép — barátjáról, aki „sorsüldözött” volt, s — jobb időtöltés híján — elhatározta, hogy pontosan 37 éves korában elhalálozik. Csak úgy. A bánattól. — Képzeld, a szobájában nincs semmi, csak egy koporsó. Abban alszik. A feje mellett meg két gyertya. Egyszerűen fantasztikus! Megkaphatna minden nőt, de még szűz. Nem kellenek neki. Csak fölizgatja őket, aztán meg otthagyja. Szédületes egyszerűen. Csodálatos! Mit kéne csinálni, valami ennél is nagyobbat? Semmi se jutott eszünkbe, ami nagyobb lett volna. Így hát az élet foly- dogált tovább szent fogadalmak, meg kóros absztinenciák — gondos — mellőzése közepette. A katonaságot megúszta valahogy: — Tudod, én nem félek tőle... De ott nincs lehetőség az egyéniség, a szubjektum kibontakoztatására. Nem tenne most jót a fejlődésemnek ... Ki értene meg ott engemet? Volt idő, mikor úgy véltem, jót tenne neki a mundér, később meg arra gondoltam, belebolondulna. — Dehogy bolondulna! — legyintett Hori Gyuri, a volt balhátvéd. — Egy hónap alatt gatyába ráznák ott, nyugodt lehetsz. Odabent aztán nem hadoválhatna az őrmestereknek, he- hehe... ♦ □ ♦ Carlo szemében a lakása mindig elsődleges kérdés volt. Mint az imént modtam, valaha egy spájzot bérelt, eléggé olcsón. Kétszer kettes helyiség volt mindössze, egy piciny ablakkal. S mégis pompázatosán sikerült berendeznie a kis lakot. Az ember két perc múlva már nem érezte kicsinek. Még Baján, a tisztesiskolán is utolért a minilakás híre. Német Lali (tizedes), az egri dekoratőr — viccből dekorátornak hívtam — kérdezte egyszer: — Te láttad annak a srácnak a kéglijét? Ha hiszik, ha nem, akkor és ott büszkén ezt mondtam: — Hát persze! Aztán elismerően beszélgettünk róla. Pedig Lali — szakmabeli lévén — valamennyire irigy is volt az ötletek miatt. Carlo ma már előkelőbb helyen végzi a lakhatást. Saját készítésű bútorok, borsos árú régiségek veszik körül. Könyvsora immár több mint egy méterre nyúlik, s az állomány — láthatólag — gyakran forgatott kötete az Idegen szavak szótára, illetőleg a Kámaszutra című összefoglaló mű. ♦ □ ♦ A múltkoriban — haver szintű társasággal — fölmentünk Mátrafüred- re. Sokan kószáltak mindenfelé, mert valami majálisféle volt. Carlóval többször is találkoztunk. Zsebre tett kézzel bandukolt a tömegben (közönséges ember módjára), láthatólag kútmély gondolatokba merülvén. Egyszer köszönő közeibe sodródtunk hozzá. Ekkor éppen ráérősen álldogált, s lassudad, ünnepélyes fejmozgással te- kintgetett hol erre, hol arra. 12
