Hevesi Szemle 5. (1977)
1977 / 2. szám - LEVELESLÁDA
„ŐSZI NAPOK EGERBEN” Az idézőjel mutatja, a cím nem tőlem ered. Ezzel a címmel a harmincas évek közepén Cs. Szabó László tett közzé a városról egy esszészerű útirajzot, mely — minden bizonynyal folyóirat-publikációt követően — a szerző 1937-ben kiadott „Levelek a száműzetésből” című kötetben jelent meg, Kereken negyven esztendeje tehát. A József Attilánál jó másfél hónappal utóbb született, nagy műveltségű, európai látókörű írót (Párizsban a Sorbonne hallgatója volt s gazdaságtörténetből doktorált!) az „urbánus” irodalmi irányzat egyik legjelentősebb képviselőjeként tartották számon, 1949-ben elhagyta az országot, Firenzében, majd Londonban élt, ott él talán most is. Szó sincs holmi szerecsenmosdatásról, munkássága érdekel bennünket. írásait — az 1965-ben megjelent Magyar Irodalmi Lexikon harmadik kötetében találhatók szerint — „a kifejezés választékos, játékos finomsága, mély lírizmus, költőien romantikus elbeszélőmód, európai szintű, de némileg egyoldalú, a polgári kultúra jegyeit hordozó műveltség jellemzi”. Németh László távozása után 1935—44. között, a német megszállásig a rádió irodalmi osztályának vezetője volt. Itteni tevékenységéről Vas István emlékiratainak a Kortárs 1976 áprilisi számában közzétett részében ezt írja: „Belépése után a rádió irodalmi színvonala láthatóan emelkedett. Cs. Szabó meg is tett ezért mindent, amit lehetett, sőt mindig valamivel többet is annál. Ettől fogva nekem is, Radnótinak is, a rádióban fölolvasott verseink, előadásaink, diákfélóráink képezték irodalmi jövedelmünk fő forrását.” Cs. Szabó nevével Thomas Mann egy hatvani napjának leírása során épp e folyóirat hasábjain találkozhattunk legutóbb. A választott tárgy forró szeretete, kemény, szókimondó aggodalom, bravúrosan könnyed, színes stílus összhangja az Egerről írott esszé. (S amikor félkörnyit fordult itt a világ, megírja a katolikus végvár Eger pandanját „Őszi napok Patáikon” címmel a másik végvárról, a kálvinista Bodrog-parti Athénről. Az Illyés-szerkesztette Válasz 1946. decemberi számában jelent meg.) őszi napok Egerben... A tragikus történelmi események kihántása, s vad vád a jelen ellen — e kettő ötvözete az írás. Legszívesebben teljes terjedelmében közzétenné az ember a szükséghez mért némi magyarázattal, korértés miatt inkább. De ez több okból lehetetlen, elsősorban is azért, mert ahhoz a szerző hozzájárulása lenne szükséges, — kíséreljük meg ismertetését. Helytörténeti ismeretanyag-tartozást törlesztünk vele, úgy azonban, hogy egyben országos kor- és kórképet is kapunk. Az író előbb rajzot ad a magyar vidéki városok végül is azonos típusokba vonható szerkezetéről, majd így folytatja: „Egyetlen valódi kivételről tudok, s ez Eger, amely magyar Salzburgként leglatinabb vidéki városunk.” Nyolc-tíz karakterisztikusan, s eredendően nagy múltú város fölsorolása után ezt írja: „Talán Eger köztük a legszebb. Nevezzük a magyar álmok városának.” A várbeli ásatásoknál talál az író az első „elvetélt álomra”. A romokból előtárt főszékesegyház főhajóját szélesebbre méretezték a kölni dóménál, azonban soha nem készült el. Dobó a szentélyt szeglettoronnyá alakította, a török lőszertárrá. „Pusztult, romlott itt minden, amit a katonák nem használhattak.” A vár kényszerszerepét így sommázza: „Eger, a bányavárosok kapuja erős végvár volt, ravasz, elszánt szegényemberek védték, mitsem tudva arról, hogy a korabeli Európa olcsó udvariassággal védpajzsul s védőbástyaként tiszteli felperzselt országukat.” Verancsics Antal püspökéhez. Oláh Miklóshoz intézett jelentése alapján kapunk képet a város akkori kiáltóan nyomorúságos helyzetéről, a visszavert ostromról, fölvillan Balassi Bálint alakja, majd a vár eleste — a bevonuló szultánnak az angol királynőhöz küldött levele nyomán... Gyors kép következik a vár Buda visszavétele utáni kiéheztetésé- ről, a kuruc—labanc idők megpróbáltatásairól. A visszatért országos békével „Eger is föltámadt, de most a vár alatt.” Áttért törökökből, jobbágyivadékokból, távolibb vidékekről ideszökött szolgákból összeállt a hóstyák népe. A belterület a németeké lett, az északi dűlőkön szerb kereskedők telepedtek meg. Az újjászületett Egerben találkozik Cs. Szabó a „második elvetélt magyar álommal”. Ez: az Eszterházy Károly emelte líceum, amit alapítója Magyar Egyetemnek szánt, de II. József tanügyi reformja eleve halálra ítélte ennek puszta gondolatát. Az épületóriáson kívül Eger nyeresége, hogy az építkezés húsz esztendeje alatt annyi iparos, munkás telepedett itt le, hogy új hóstyára futotta belőlük: ekkor született a Ká- roly-város. A tüntetőén magyar ruhát viselő Bessenyeivel párhuzamba állítva, remekül tapint rá Cs. Szabó Eszterházy Károly építő-alapító kedvének eredetére, gyökereire. Érdemes szó szerint idézni: „Persze a mágnás püspökben épp úgy nem a nép eszmélt a magyar műveltségre, mint a fiatal testőrben. Mindkettőjükben egy kis elit hiúsága lobbant fel a magyar névért”. Néhány mondatnyi utalás következik a másik építőkedvű papi utódra, a pályáját „velencei pátriárka romantikus címmel kezdő” Pyrker Lászlóra, aki Pest első művészével, Hild Józseffel építtette meg az érseki templomot. A tizenkilencedik századi Egerről papírra vetett rajz: császári és királyi helyőrség, hanyatló kereskedelemmel, erős katonasággal. Megint csak nem fölösleges Cs. Szabó Eger fejlődéstragédiáját kibontó sorait szó szerint idézni: „Mialatt kivirultak a bakanóták, az északkeleti fő vasútvonal elkanyarodott alatta. A kilencvenes években a közeli Miskolcból csomópont lett, az érseki székhely ellenben a füzesabony—put- noki szárnyvonalra szorult. Körülbelül egy évtized múlva Miskolc, melynek a kiegyezéskor félannyi lakosa volt, mint Egernek, utolérte az ősi város lélekszámát s népességkülönbségük azóta is nő”... Arrébb: „Ezek után mondani se kell, hogy Eger szegény város .. . Az egri boltok és műhelyek igénytelenek, kicsik, szegényesek, a mesteremberek egykori apátságok kézműveseire emlékeztetnek s az ember ennyi szegénység láttán önkéntelenül arra gondol, hogy Európa-szerte az egyház szabadította fel legkésőbb a jobbágyokat.” A sima, látszólag elégikusan tűnődő hang mögött — ki nem érzi? — indulatok feszülnek. Nem „urbánus”, de egy káromkodó kedvű „népi” írónak díszére vált volna e hangvétel. De menjünk tovább a megállapításokkal. Állatlétszámán mérve az északkeleti megyék mezőgazdasága között igen alacsony szintű Heves. Épp akkortájt öltött testet a szándék: magyarok és külföldiek idecsábításával lendíteni valamit a város szomorú anyagi helyzetén. A műemlékekkel teletűzdelt város mutogatásával s gyógyforrását kiaknázandó, idegenforgalomból szerezni pénzt! A „hírhedt” Speyer-kölcsön- ből ekkorra már megépült gyönyörű szállodája. Az ódon belváros s az ehhez kapcsolható részek egyre vonzóbbá váltak az idevetődő utas számára. A gond — látszólag legalábbis — kiszökött Eger külső negyedeibe. De idézzük ismét Cs. Szabót: .......a szegénység csak négy külvárosán, a négy hóstyán l átszik igazán. Ott laknak a szőlőmunkások, a visszavándorolt püspöki, kanonoki jobbágyok ivadékai. Tudatlanok s úrgyűlölők, mint minden falusi szegénység. Van hóstya, ahol a hat éven felüliek egyötöde írástudatlan. Barátságtalanok, csöndes morgással méregetik a kaputos embert s nem olvasnak ki belőle szociális érzést.” Cs. Szabó úti olvasmányként Illyés „Ozorai mapló”-ját vitte magával. Benne ég még az egri szegénység nyugtalanító tekintete, „a nincstelen magyar szemérmes-gyűlölködő, alázatos-kihívó úrnézése s ahogy a könyv olvasásába kezd, a lapokról ugyanaz a tekintet néz vissza rá, jóllehet soha nem járt ezen a dunántúli tájon. Nem késik levonni az iszonyú következtetést: „Változik az idő, változatlan a szegénység s a megdöbbent magyar író írótársa szavába ütődve tanácstalanul virraszt a műemlékek tövében, amiket sötét, analfabéta hóstyák vesznek döbbenten körül.” Ismét egy tabló: a noszvaji úton az írót megállította egy véres szemű paraszt s dohányt kért, „pipára való dohányt Hevesben!” Érződik, Cs. Szabó megbotránkozása egyáltalában nem a parasztnak szól. A határi kóborlás után a novemberi estében elindul az író a köd után a városba. A befejező sorok megint csak szó szerinti idézést kívánnak: „Az egyik kanonokház kapuja mögül kutyaugatás ugraszt el. Fojtott orgonaszó szűrődik át a sötéten, századok ben- sőségét issza a lélek. Aztán megszólalnak a harangok.” Nem kell különösebben vájt fülűnek lenni, se újraolvasni a zárómondatot, hogy érezzük: a harangszó nem a békés esti angelus zenei kísérője, — sokkal inkább a félrevert harang riasztó zúgása. KISS GYULA Mezőkövesd 61
