Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 2. szám - JELENÜNK - G. Molnár Ferenc: Úgy mondom, ahogy van II.

I G. MOLNÁR FERENC:

Ügy mondom, ahogy van II.

— Tudja, hogy magának nagyon jól csengő neve van?

— Tudom. Rácz Aladár volt a nagy ciimibalomiművész is — vizsgázik jelesre a megkérdezett.

Űt is így hívják, ezt már szinte mondani sem kellene.

Az is látszik rajta, hogy büszke a nevére.

Két gyerek lábatlankodik a vendégek körül. A két kis vakarék, a két csokoládé-gombóc láthatóan nagyon megörült a jövevényeknek. Maszatos, zsíros kis kezüket ölelésre készen tárják szét minduntalan, rohannának az idegenekhez, ha meg nem állítaná őket a szigorú tilalom:

— Nem mentek oda — hívja visz- sza a két csemetét az anyjuk kemény hangja. — Ne bántsátok a bácsit! Milyen a kezetek?

Eszébe sem jut, hogy a két kis vakarcsnak megmossa a kezét, és így most már odamehessenek a vendéghez. A két gyerek sehogysem érti, miért okvetetlenkedik az anyjuk, amikor ők mindig ilyen koszos kezűek, de még soha emiatt nem kellett fél úton megállniuk, ha valakihez oda akartak menni.

A fiatal asszony ott gömbölyödik a meleget lövelő tűzhely mellett. Ha volna megfelelő hasonlat, azt lehetne rá mondani, olyan, mint egy aranypirosra sült farsangi fánk. Színre is, alakra is.

— A munkakönyvem ott maradt Pesten — panaszolja Rácz —, de azt sem mondták, hogy menjek dolgozni.

— Valid csak be, hogy jól esik ez a kis pihenés most — vágja oda nyersen Mezei.

— Hát, nem mondom.

— Mert olyan ő is, ha rájön, mennie kell. így van?

— így — mondja megadóan a kérdezett. — De ha itthon dolgozhatnék, jobb volna. Látod, most is itt ez a félig kész kosár. Pedig nem mondtad azt se, hogy dolgozhatok.

— No, jól van, csináld csak — adja meg magát Mezei. — Majd Csemer hoz neked vesszőt, a kész kosarakat pedig elviszi. Valahogy elrendezzük a te dolgod is. Csak hallgass rám és dolgozz rendesen. Ne kezdj el csavarogni, ha rád jön.

Rácz nem válaszol, lehajtott fejjel néz maga elé. Úgy bámul meztelen lábfejére, mintha soha sem látta volna bütykös ujjait.

— Mióta élnek együtt? — kérdezem az asszonytó), aki tisztes távolból figyel a beszélgetésre.

Ilyen szótlan asszonyt még nem láttam az utóbbi néhány fél órában a cigányok között.

— Három éve megesküdtünk — válaszol most is más, a férj az asz- szony helyett.

— De azt is mondd el, hogy külön is voltatok — ripakodik rá félig szigorúan, félig huncutkodva Mezei.

— Voltunk külön is, két évig — vallja most már be kényszeredetten a ház gazdája. — Mert az apja nem akarta engedni hozzám. Csak ezért.

Ki gondolná, hogy még közöttük is ilyen az apai tekintély, hogy a szülő bele tud szólni a gyerekei házasságába?

— De ezt a házat már én vettem — büszkélkedik Rácz, hogy enyhítsen valamit a helyzetén. — Húszezerbe került.

A vételár ugyan sokat elárul a házról, de a lényeg mégis az, hogy vásárolta az új gazdája, aki ezzel is bizonyíthatja ország-világ előtt, hogy ő törődik a családjával, gondol a gyerekei jövőjére, és bármennyire is rájön időnként a csavargási vágy, nem löki ki az árok mentére a porontyait, de a feleségét sem.

Mondjon hát róla rosszat bárki, ha mer!

or°o

Az egyetlen aktív tagja a kihelyezett szövetkezeti részlegnek még most is Farkas Pál.

—• Naponta megcsinálok háromnégy kosorat is. De akkor aztán van hajtás — büszkélkedik. — Most is már reggeli hatkor kezdtem, és lehet, hogy este nyolckor hagyom abba. Egy kosárhoz kell úgy három óra.

— Ha naponta csak három kosarat megcsinálnának, már megkereshetnének havonta pontosan 2460 forintot — fejti ki egyvilágosan Mezei István. — Ez pedig nem kevés pénz. És még rá sem menne az egész napjuk. Itt van ez a Farkas is. Amit csinál, annak kifogástalan a minősége. De ha jön a péntek ..! No, mondd csak el, a saját szádból hadd halljuk.

Farkas szelíden mosolyog. Szemérmesen, de — olyan érzésem támad — büszkén is saját magára, a viselkedésére.

— A piac, no, ami igaz, az igaz.

— A rongyospiac Gyöngyösön! — toldja ki a félig kimondott valóságot Mezei. — Nincs olyan pénteki rongyospiac, hogy azon Farkas meg ne jelenne. Mert ő kereskedik is.

Farkas továbbra sem szól, figyel a

másik minden szavára és egyetértőén mosolyog. Mint az a gyerek, aki valami jó nagy hülyeséget csinált, és most élvezi, hogy rajtakapták, a fejére olvassák, de tudtára akarja adni mindenkinek, hogy ő bizony meg nem bánta, amit elkövetett.

— Aztán ez a mostani a hányadik feleséged, te Farkas Pali?

Övön aluli ütés volt, mondanák, ha ökölvívó mérkőzésen lennénk.

Farkas megmerevedik egy pillanatra, látszik az arcán, hogy most még nem tudja pontosan, hogyan reagáljon, de a közénk szakadt csendet két másodperc múlva megtöri. Ismét mosolyog már. Pontosan az előbbi mosolyával, a csínytevőssel.

—- Talán a harmadik. Vagy a negyedik? Nem is tudom már pontosan megmondani — szerénykedik továbbra is, de most is kiérződik a szavaiból nemcsak az enyhe zavar, hanem a csendes dicsekvés is.

— Nem jól emlékszel te, Farkas Pali — igazítja helyre újból Mezei. — Miért nem azt mondtad, hogy nyolc-tíz. Olyan is volt, amikor szinte havonta cserélgetted őket.

— A, nagyon rossz idők voltak azok. Elkeseredésemben csak mentem, utaztam, felszálltam a vonatra, az sem érdekelt, hová visz, az sem, hol szállók ki. Nagyon rossz volt az. De ezzel a mostani asszonnyal jól vagyunk. Azért is tudok dolgozni rendesen. Nem igaz, Mezei?

— Mióta élnek együtt? — kérdezem.

— Két éve már.

— Mikor házasodtak össze? — Ez a kérdés nem véletlen, mert azt már megtanultam, hogy a cigányoknál az együtt élni és az összeházasodni két különböző dolog, nem mindig felel meg egymásnak.

— Még elfelejtett elválni az előző feleségétől — tör ki a teli szájú nevetés Mezeiből!.

A háziak nem sértődnek meg, arcizmuk sem rebben.

Ebben a kissé kusza helyzetben az is természetesnek tűnik, hogy Farkas Pálnak négy gyereke van ugyan, de közülük kettő a korábbi asszonytól.

Világos, hogy Farkas Pál büszke saját magára, arra is, hogy annyi asszony bolondult utána, de arra is, hogy a kóborló hajlam időnként nekikergeti a világnak, mégis: élelmes, mert a rongyospiac nem létezhet nélküle Gyöngyösön, és hogy jó munkáskezű ember, a háza is bizonyítja. ötvenezerért vette, az OTP negyvenezret adott hozzá kölcsönben, amit havonta 195 forintjával törleszt le.

így teljes a kép róla.

o®o

Szürkére mázolt lakókocsi áll az egyik utca sarkánál. Mellette kifosztott, lerombolt ház négy fala mere- dezik az ég felé, amit most piszkos- szürke felhők borítanak, és azokból vigasztalan egyhangúsággal folyik a