Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 1. szám - LEVELESLÁDA
Főiskolai szemmel egy tudományos világkonferenciáról A IUPAC kémiaoktatási bizottsága és az Európai Kémiai Társaság által rendezett madridi konferencián négy magyar kollégámmal együtt részt vehettem. Az értékes és nagyon izgalmas szakmai világtalálkozó néhány kémiaoktatási újdonságát és érdekességet szeretném felvillantani. Tulajdonképpen két szimpózium kapcsolódott össze a spanyol főváros tudományos kongresszusi palotájában. Az első ,,Az oktatási módszerek a kémiatanításban”, a második ,,Az európai kémiaoktatás újabb eredményei” címet viselte. A szimpóziumot a kémikusok ,,nagy örege” Sir Harold Thompson, a IUPAC elnöke nyitotta meg, amit plenáris előadások követtek. W. T. Lippincott (USA) az utóbbi évtized kémiaoktatásának fejlődéséről, M. J. Frazer (Anglia) a tanítási módszereket befolyásoló tényezőkről, V. Berezin (SZU) a korszerű oktatási módszerekről különösen érdekes és átfogó előadást tartott. A szekcióprogram már részletesebb betekintést engedett meg egy-egy ország kémiatanításának kérdéseibe. Itt került sor pl. a szocialista országok közül a Szovjetunió, NDK, Lengyelország és Magyarország kémiaoktatásának fejlesztési kérdéseinek ismertetésére is. A huszonhárom előadást két szekcióprogamban bonyolították le, az egyik a felsőfokú, a másik az alsó- és középfokú kémiatanítás témaköreit foglalta magába. A laboratóriumi munkával 4, a tantervekkel és tanárképzéssel 11 előadás foglalkozott. A szekcióelőadásokat élénk vita követte, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy alaposabb képet alkothattunk egy-egy témakörről. Az előadások sokrétűsége, témagazdagsága nem teszi lehetővé azt, hogy valamennyivel részletesen foglalkozzak, inkább néhányat kiemelek ezek közül, amely a hazai oktatási reform előkészítése és végrehajtása során a kémiatanítás fejlesztésénél hasznosítható lehet. Lássunk néhány példát. A holland tantervkutatók széles skálán ismertették iskolarendszerüket (4-Ó éves kor, 6—12 éves kor, 12—16/18 éves kor, 18 feletti kor), amely a különböző szintű oktatásnak megfelel. Hollandiában 10 évvel korábban semmilyen hivatalos tantervfejlesztés nem volt, így néhány évvel ezelőtt az mintegy 20 bizottságot létesített a tantervek kifejlesztésének megindítására, a különböző tantárgyak számára. Tantervet fejlesztettek ki a természettudományos ismeretek bevezetésére az alsófokú oktatási szinten (6—12 éves kor), majd ezt követően a biológiával kezdték meg a szaktantárgyi ismereteket, amit egy évvel később a fizika, s további egy évvel később a kémia követ. Hangsúlyozták az előadók, hogy integrált természettudományos tantárgyak nincsenek az iskolákban. A kémiatanítás korszerűsítési munkálatainál három területen végeztek alapvetően és koordináltan felesztést: új szerkezetű tanterv és vizsgarendszer kidolgozása a különböző középiskolákban; a tanárképzés megerősítése; a természettudományok koordinálása. A tantervfejlesztésbe tudósokat és szakfelügyelőket, tanárokat egyaránt bevontak. Először a külföldi tervezeteket vizsgálták meg, s megállapították, hogy ezek közül egyik sem vezethető be változtatás nélkül a hollandiai iskolákba, elsősorban az iskolarendszerbeli eltérés miatt. (Még legközelebbinek a skót rendszert találták.) A következő lépésben a kialakított új tantervet 15 iskolában próbálták ki (1970), ahol új metodikát is bevezettek: a legkorábbi tanulói életkortól laboratóriumi kísérletezésen alapuló önálló munkából indultak ki. Ebben az évben már a holland iskolák 12 százaléka használja az új tankönyveket és módszereket (ami közel áll az angol Nuffield-programhoz). A következő oktatási szinten a tanulók önálló kísérletező-mérő készségét erősítik, olyan témaköröket tanulnak, mint pl. az entrópia, biokémia, felületkémia stb. Az angol résztvevők a 11—16 éves korosztály számára legfontosabb témaköröket ismertették, ami a kémiatanuláshoz elengedhetetlen, s az 1980-as évek kémitanítását jellemezni fogja. Az elgondolás nem áll messze a jól ismert Nuffield kémiától, amely az önálló tanulói kísérletezésből jut el mind a gyakorlati, mind pedig az elméleti ismeretekhez. A vezérfonal itt is a fizikai kémia, amely elősegíti az önálló gondolkodás kifejlesztését. Hangsúlyozták a kémia és a gyakorlati élet szoros kapcsolatát, amit különböző ,,segédkiadványok” tesznek megismerhetővé. A Nuffield-program újabb törekvései közül a kémia és a gyakorlati élet szoros kapcsolatának megfelelő elgondolásokkal egyetértve ismertették a technológia oktatásának szerepét a kémiatanításban. Láthatóan a Nuffield kémia ihleti a kémiatanítás fejlesztésével foglalkozó más testületek elgondolásait, amelynek e részterületével foglalkoztak angol kollégáink, kiemelve az ipar fontos szerepét és jelentőségét. Érdekes volt hallgatni azt a fejtegetést, ami a Keller-program módosított változatát ismertette, amelyet a szerves kémia oktatásában vezettek be. A programozott oktatásnak ezt a módszerét elsősorban a fizikatanítás használta mindeddig, de kevésbé volt alkalmas a kémiaoktatás számára. Az eredmények szerint azonban sikerrel alkalmazható a szerves kémiai tanulmányok során — egyetemi szinten. Véleményem szerint az előadó tudatosan nem érintette e módszer azon hátrányát, hogy az auditív típusú tanuló nem szívesen vállalja ezt a programot — amint erről korábbi tanulmányútjaim során az egyetemi oktatóktól nyert információk alapján meggyőződhettem. A felsorolt néhány előadás korántsem mutatja be a két szimpózium sokrétű problémafelvetését, ä megoldások számtalan lehetőségét. Különösen a hozzászólások és kérdések, az ülések utáni személyes megbeszélések tették élményszerűvé és rendkívül tanulságossá e nemzetközi fórumon való részvételt. A plenáris előadáson, amelyen a IUPAC Kémiaoktatási Bizottsága a különböző országok kémiatanításának helyzetét foglalta össze, a magyar kémia oktatásáról csak rendkívül hiányos képet adtak. A magyar résztvevők közül mindössze ketten voltunk olyanok, akik a kémiaoktatás fejlesztésével foglalkozunk. Frazer professzorral való megbeszélés alapján, külön, a helyszínen készített előadásban ránk hárult az a megtisztelő feladat, hogy — legalább röviden — betekintést kapjanak a szimpózium résztvevői azokról az elgondolásokról, amelyek a közeljövő magyar kémiatanítását jellemezni fogják. Illetőleg felvázolja azokat a munkálatokat, amelyeket az Országos Pedagógiai Intézet végez, szoros együttműködésben a Tanárképző Főiskolák Kémiai Szakbizottságával. Az előadás iránti érdeklődésre utalt, hogy sok kérdéssel fordultak hozzánk a vita során, majd többen jelezték azon igényüket, hogy programunkat részletesebben megismerhessék. Erre lehetőséget a következő ülésszak biztosít, illetőleg — minthogy többen tanulmányút keretében rövidesen hazánkba és Egerbe is látogatnak — a szakmai megbeszéléseket itthon is folytathatjuk. A SZU, NDK, Lengyelország és Jugoszlávia mellett így hazánk is reprezentálta a szocialista országok kémiaoktatását előadással, amit nagy elismeréssel zárt S. G. Christon professzor (Bulgária), a szekció elnöke. A IUPAC által rendezett Nemzetközi Kémiaoktatási Szimpóziumon első ízben vettem részt, így nincsen mód összehasonlítani a korábbi rendezvényekkel, a korábban — minden bizonnyal — felvázolt problémákkal, ezek megoldásában elért eredményekkel. A jelenlegi rendezvények már a legtöbb esetben konkrét megoldásokat ismertettek, ami — tekintettel az összefoglaló felmérési adatokra — így is jelentős segítséget, illetőleg támpontokat adtak a hazai kémiatanítás fejlesztéséhez. A szimpóziumon való aktív részvétel pedig informálta a résztvevőket arról, hogy a kémia oktatása hazánkban sem állt meg, fejlesztése összhangban áll a nemzetközi törekvésekkel. Nagyon Örülök, hogy a világ kémiaoktatását reprezentáló kutató és fejlesztő mintegy 150 neves résztvevő között, részese lehettem a kellemes és hasznos madridi tudományos eszmecserének, és érezhettem, hogy az egri főiskola — az egészhez mért — morzsányi eredményei is segíthetik a kémiaoktatás új útjait. DR. SZOCS LÁSZLÓ Eger TROJAN MARIAN JÓZEF grafikája
