Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Kapor Elemér: "Még hó alatt az én tavaszom"
iiHMtitiiiitiimimtmiiiiiiiiniiiii KAPOR ELEMÉR: „Még hó alatt az én tavaszom” i>UMniiiiH<mnnt«iWM>mwiimnniiiiniHuuiu>Hiimnniiiiuiuimnii hihihi timiiH Tllllllllllllllllllllllltllllllllllllllllllllllllllllllllllllll ........ III ntUM* lllllll IIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIllllUIUIMIIMIIHIIIIHMtlIlllllllllllllllUHntM M inden költő az örökkévalóság számára dolgozik, de az örökkévalóság kényes fizető. Keveseknek, a nagyon megszenvedetteknek, a szívük vérével íróknak, a szikrázó homlokúaknak, az élet, az igazság, a munka, a szépség, a szerelem, a halál újra fogalmazóinak nyújtja a halhatatlanság babérkoszorúját, a többieknek bére néhány évtized, vagy maroknyi esztendő. Zalár József három, vaskos kötetnyi életművel, mintegy három és féi száz verssel ostromolta az örökkévalóság kapuját, csak éppen azt a két sort nem tudta megírni, ami felröpíti a csillagok közé. Igaz, akkor négy csillagóriás ragyogott a boltozaton, a világ népei fölött s ma is delelőn: Arany, a balladák fejedelme, Madách, az eszmék világképének tragédiába formálója, a forradalom örök lobo- gásában élő és égő Petőfi s a rajongó képzeletet a nyelv gyönyörűségével sugárzó Vörösmarty. Hogyan látszott volna messzire időben és térben e pazar tűzijáték mellett egy szerény költő szerény fényessége? Pedig a maga korában a költészetnek ha nem is ünnepelt, de elismert művelője volt Zalár. S ez a kor nem is volt rövid, hiszen ő maga nyolcvankilenc évet élt, első kötete, a Szabadság-dalok még 1849-ben jelent meg, utolsó kötete pedig, az Emlékek és elmélkedések 1909-ben, nyolcvannégy éves korában hagyta el a sajtót, e kötetek tehát kerek hatvan alkotó esztendőt fognak át. Igaz, tisztelőinek tábora a századfordulón már méltatlankodva említi: „Az ősz poéta a szabadság- harc idejét átélve remeteként él közöttünk s meg kell vallanunk csak ezért nincsen költői érdemeihez méltó neve." Életének közel száz esztendeje a magyarság életének is nagy évszázada volt. 1825. augusztus 25-én született Gyöngyösön. Ezen a napon a következő bejegyzés áll a gyöngyösi plébánia születési anyaikömyvében: apja Bizli József, anyja Juhász Teréz. Egyetlen helyen olvasható másként a neve, Vachott Sándorné emlékirataiban. Ezek az emlékiratok azért fontosak, mert egyedül ezek adnak némi felvilágosítást Zalár belső életéről. Amikor áttanulmányoztuk a kétkö- tetnyi forrásanyagot, nem azért tettük, hogy betörjünk egy ember magánéletébe, melynek ajtaját Zalár kispapi szemérmessége, a kor polgári társadalmi felfogása s egy kitűnő közigazgatási tisztviselő iránt szinte fokozottabban kötelező diszkréció őrizték, hanem a költői ihletés forrásait kerestük, a múzsa megfogható, megnevezhető alakját, azt a benső kapcsolatot, amely a költő ideq rendszerében elindítja az alkotás folyamatát. De miért nem végezte el ezt az irodalomtörténeti kutatás? Mert az irodalmi életet a századforduló éveiben sokkal erősebb benyomások érték, mint Zalár költészete. Valamit Vachott Sándornéról. Csapó Mária annak az Ételkének volt édes testvére, aki az ifjú Petőfit a Cipruslombok megírására ihlette s megzengette lantját az elhunyt kedves sírja fölött. Úgy látszik varázslatos lányok éltek ebben a családban, mert Zalár is ebben a környezetben hevült át. Mária tizenöt éves korában ment férjhez Vachott Sándorhoz, a két gyöngyösi költőtestvér egyikéhez, aki akkor már neves költő volt, két év óta az Akadémia tagja, összegyűjtött műveit 1845- ben, házassága évében adták ki. Sorsát a szabadság- harc bukása után az pecsételte meg, hogy rédei otthonában rejtegetett egy Sárosy Gyula nevű költőt, Sárosy akkoriban Aranytrombita címmel egy népies forradalmi verset írt, amelyet vásárokon is árultak s amit a költő több alkalommal el is szavalt. Az uralkodóház halálos ítélettel jutalmazta művét. Vachott Sándort Sárosy rejtegetése miatt elfogták s fogságából elborult elmével került ki. Vachottné Csapó Mária maga is író volt. Több regényt írt, nők számára folyóiratokat szerkesztett. Emlékiratait idősebb korában, a nyolcvanas években írta. Mit ír Zaiárról Vachott Sándorné? — Mielőtt Heves vármegyét elhagytuk, egy fiatal rajongó, egy ábrándos kispap közelíte Sándorhoz, szerényen tartózkodva néhány költeményt közölve vele s véleményét kérve ki azok értékére nézve. Hiezel József volt a költő neve. Sándorom valódi tehetséget fedezvén fel az ifjú műveiben, bátorító, biztató őt, lépne az irodalmi pályára. (Ebben a rövid részletben tehát Vachottné Hiezel- nek írja Zalár nevét. Abban igaza van, hogy ha néme- tes hangsúllyal ejtjük ezt az alakot, a köznyelvi kiejtésben Hizl-nek, Hizlinek hangzik s lehet, hogy valamikor így is írták. Az is lehet, hogy erről tudott valamit Zalár s ő említette Vachottnénak.) A továbbiakban így folytatódik a visszaemlékezés: — Ismeretségünk első következménye az lön, hogy Hiezel József, nem lévén még fölszentelve, kilépett a papságból, iszonyt érezvén e pálya iránt, második következménye pedig, hogy németes hangzású nevét megváltoztatni, magyarosítani kívánta s engem kért föl, válasszak számára nevet, melyet mint költő és ember a jövőben használni fogna. — Rajongó vonzalmát férjemről rám is átruházta s én elfogadván vezetékneve választására a keresztanyaságot, Zalár névvel ruháztam fel őt. — Debrecenbe mint Zalár József követett már bennünket s alig tölte néhány hetet körünkben, midőn Vilma nővéremmel jegyet váltónak. Ez új viszony keletkezésétől fogva az egész forradalom ideje alatt közöttünk maradt a francia véralkatú jeles fiatal költő, mindaddig, míg férjem befolyása folytán hadi történésznek nevezték ki s hivatalát el kelle foglalnia. De amikor csak teheté, meg-megjelent Debrecenben, hogy viszontlássa ifjú menyasszonyát s férjem iránti ragaszkodása nőttön nőtt, valamint ábrándos vonzalma is fokozódók irántam, mialatt első szerelme tárgyával, Vilmával, boldog jövendő felől ábrándoztak. — Ez időben Petőfiné szoros barátságot tartott nővéremmel, mi is nővéremre nézve nem a legjobb hatást kelté. Mint Petőfiné tévé gazdag barna hajával, Vilma is rövidre vágta körös-körül dús szőke haját. Petőfiné a háziasságot ifjúkorában csaknem megveté és gúnyoló, pedig Vilma házias nevelésben részesült. Frigyük alapja érdek nélküli szerelem lévén, jövendő boldogságuk tartósságát kétségbe nem vonhatónk. De Petőfiné ilyeneket mondott: Ha majd a férjed lesz Zalár, ajánlom, kedvesem, hogy azonnal elszakítsd magadat minden függő állapottól, légy önálló asszony, ki önsorsával maga rendelkezik. Hiszen lehetetlen az, hogy eddig is ne éreztél volna szabadulási vágyat oly kötelékektől, melyek valóságos bilincsek s leigázzák még érzelmeinket is. — A jegyesek között előfordult az a fontos kérdés, mint építsék a jövendőt, hol vonuljanak meg a jövedelmeden állapotban, oly viszonyok közt, hol a tisztességes hazafi semmiféle állást sem kérhet, sem nem fogadhat el. — Zalár kijelenté, hogy addig, míg valami irodalmi foglalkozásra tér nyílik, egy öreg plébános nagy
