Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 4. szám - MÚLTUNK JELENE - Pásztor Emil: A tizennegyedik aradi vértanú tábornok haditörvényszéki pere és kivégzése

A törzshadbíró:

A vádlott Kazinczy Lajos, felségsértés bűntette miatt, egyhangúlag por és golyó általi halálra ítéltetik, minden bárhol található ingó és ingatlan vagyonának elkobzása mellett.

Ernst törzshadbíó."

E haditörvényszéki ítélet alapján a következő szövegű ítéletet állítják ki:

,,ítélet,

amelyet a báró Haynau cs. kir. táborszernagy, hadsereg-főparancsnok úr őnagyméltósága parancsára összeállított haditörvényszék az alábbi lázadóvezérrel szemben egyhangúlag hozott:

Minthogy széphalmi Kazinczy Lajos (széphalmi, Zemplén megyei, magyarországi születésű, 29 éves, református vallású, nőtlen, egykori főhadnagy a 9. huszárezredben, 1846-ban a jelleg megtartása nélkül kilépett) a törvényesen megállapított tényállásban beismerésben van aziránt, hogy — az 1848. október 3-án kelt legfelsőbb nyilatkozat ellenére — csatlakozott a Magyarországon a királyi tekintély ellen kitört lázadáshoz, a lázadó kormánytól őrnagyi, alezredesi és ezredesi kinevezést, valamint harmadossülyú érdemrendet fogadott el, és nemcsak hogy rés,.* vett ellenünk több csatában, hanem az utászcsapatok szervezése, továbbá Észak-Magyarországon egy hadtest felállítása által igen veszedelmes tevékenységet fejtett ki, sőt Magyarországnak a monarchiától leendő elszakadását kimondó határozat után is a lázadók oldalán maradt, és ezáltal bűnössé vált a felségsértés bűntettében: az 5. haditörvénycikk és a katonai büntető törvény 61. szakasza, az

1848. október 3-i és 20-i, valamint november 6-i legfelsőbb nyilatkozatok és végül az 1848. november 12-én és

1849. július 1-én kelt kiáltványok alapján minden bárhol található ingó és ingatlan vagyonának elkobzása mellett por és golyó általi halállal büntettetik.

így mondatott ki az aradi várban 1849. október 13- án megtartott haditörvényszéki tárgyaláson a kegyelme- zési jog fenntartása mellett.

Moser nyug. ezredes, elnök. Ernst törzshadibíró.”

Ezt az ítéletet magával a vádlott Kazinczy Lajossal egyelőre nem közük, hanem fölterjesztik megerősítésre Haynauhoz. Haynau azután csak ennyit ír rá: „Kihirdetendő és végrehajtandó. Haynau táborszernagy."

Kazinczy az ítélet meghozatala után tizenegy nappal tudja meg az ítélet tartalmát, addig ezt teljes titokban tartják előtte. Két nappal a haditörvényszéki tárgyalás után még némi reménnyel írja a maga titkos emlékiratában, hogy egykori ezredese, Liechtenstein herceg talán ki tudja eszközölni Haynaunál, hogy kegyelmet kapjon. De az utolsó napokban már semmiben sem reménykedik, mert Haynaunak „kedvtelése, hogy ölessen, mint valami mészárosnak”.

Kazinczy Lajos halálos ítéletét Haynau megerősítő aláírása után ez a bejegyzés követi: „Kihirdettetett 1849. október 24-én az aradi várban, reggel 8 órakor. Zimmer százados, hadbíró.” Kazinczy azonban az emlékirata szerint nem reggel, hanem csak délután tudta meg, hogy kivégzik, mégpedig magától Haynautól, aki aznap érkezett Pestről Aradra. A reggel 8 órai kihirdetés talán arra vonatkozik, hogy Haynau akkor jelentette be a haditörvényszéknek a halálos ítélet megerősítését. Kazin- czyt — amint emlékiratából tudjuk — csak délután öt órakor hívatta magához, hogy felolvassa neki „az alig tizenhat sorból álló ítéletet”, amelyet már október 13-án

30

megfogalmaztak itt az aradi várban. Az ítélet utolsó szavai ezek voltak: „...a kegyelmezési jog fenntartása mellett”. Csakis erre vonatkozhattak az emlékirat következő mondatai:

„.. . azt gondoltam, hogy talán az mégis valami kegyelem akar lenni, tehát azt kérdeztem (Haynautól):

— Mint kell ezt érteni?

Erre ez a nyomorult azt felelte:

— Hát úgy, hogy én önt nem főbe lövetem, de felakasztatom.

— Ehhez éppen nincsen kedvem — mondám az excellenciás úrnak —, de ha így van a dolog, a császár ítéletébe belenyugszom ..."

Kitűnt Haynau gúnyos szavaiból, hogy a császár nevében hozott aradi halálos ítéletet ő alighanem örömmel írta alá: esze ágában sem volt, hogy —. szintén a császár nevében — megkegyelmezzen Kazinczynak. Sőt most kegyelem helyett a felakasztatást „ajánlja" neki.

Aznap éjféltájban Kazinczy még befejezi az emlékiratát. öt órával később, október 25-én reggel 5 órakor megjelenik nála az aradi református pap, hogy a siralomházból elkísérje utolsó útjára: a kivégzés helyére.

Kazinczy Lajos halálos ítéletén a végső följegyzés: „Végrehajtatott 1849. október 25-én reggel 7-kor. Zimmer százados, hadbíró.”

Ezt az ítéletet Haynau tulajdonképpen előre elhatározta, illetőleg szinte megrendelte az aradi hadbíróságtól. Az egész hadbírósági eljárás jóformán csak arra kellett, hogy jogalapot adjon Kazinczy agyonlöveté- séhez.

Miért különítették el Kazinczy ügyét a többi tábornokétól, és miért rendezték úgy a dolgot, hogy őt tizenkilenc nappal később végezzék ki, mint a bajtársait? Talán ez az ötlet is Haynautól származott, mintha csak a halálbüntetés súlyosbításául szánta volna neki, hogy ezzel az elkülönítéssel kitörölje őt a nemzet emlékezetéből: a tizenhárom október 6-i vértanúra emlékezni fognak az emberek, az október 25-én külön kivégzett tizennegyedik vértanút pedig elfelejtik. Annyira elfelejtik, mintha soha nem is élt volna! Ha ezt valóban így gondolta Haynau, nem is számított egészen rosszul. Az Új Magyar Lexikonban és pótkötetében például Kazinczy Lajosnak még a neve sem található meg. (Haynaut viszont minden lexikonunk számon tartja.)

Kazinczy Lajos egyik unokaöccse, Becske Bálint, később, hallomás alapján, a következőket jegyezte föl Kazinczy tábornok kivégzéséről:

„Kazinczy Lajos, e hazának és nemzetnek vértanúia, vitéz katonához illően, bátran halt meg az aradi várnak éjszaki sáncában.

Midőn agyonlövetése előtt szemét fekete kendővel be akarták kötni: magyar nyelven, harsány hangon, ezt mondotta a környezetnek:

»Jobb is, ha bekötik szemeimet, legalább életem végpillanatában nem kell látnom hazám hóhérjait.«

E jelenetnek szem- és fültanúi egy öreg lakatos és egy cipész, akik abban az időben a várban éltek, mint aradi polgárok, 1895Jben még életben voltak.” (Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. 1906. 320. lap.)

Kazinczy a sortűz eldördülése előtti utolsó szavaival hazáját említette: „Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!” — kiáltotta. (Gracza György: Az 1848—49-iki magyar szabadsáqharc története. Bp., é. n. V. kötet 1314. lap.)

Holttestét ott földelték el, az aradi várfal tövében. Tetemei azóta is ott nyugosznak — jeltelen sírban. Azok az adatok, melyek szerint Széphalmon, a múzeum melletti emlékszobra alatt volna Kazinczy Lajos sírja — hibásak.