Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Balogh Béni: Egy kegyvesztett érsek

— Csak az, érsek uram, hogy hazát szeretni csupán egy igaz szívvel lehet. Az ön szíve — állítása szerint a hazáé is, meg a császáré is. A császár pedig a haza ellensége, aki tehát véle szövetkezik, főből vaskarikát csinál. .. Annak a szíve nem lehet a nemzeté.

— Szávai nagyságod engem haza- árulónak tart? - nézett rá sértődötten Széchenyi Pál.

— Azt nem mondanám, hiszen nem tagadhatom meg a hozzám írott levelét, amelyben elítéli Heister generális barbár módszereit.. . De, hogy ön el- tévelyedett ember, aki rossz úton jár, annyi bizonyos.

— Ezt majd a történeJem dönti el, nem mi... Különben ön 'sem volt mindig ilyen császárellenes. . . Vagy elfelejti nagyságod, hogy szívesen kicserélte volna birtokait az ausztriaiakkal, csak o rebeliisség vádja alól felmentessék?

— Mind igaz. .. Nem tagadom, csak akkor még hályog volt a szememen... Szerencsére én már levetettem róla,

míg - sajnos - érsekséged még hordja.

— Köszönöm kegyelmed őszinteségét. . . Engedje meg, hogy én is így tegyek! ön még most is vak, aki fejjel megy a falnak! Vagy nem veszi észre, hogy téljesen egyedül van?. . . A külföld egyáltalán nincs az ön ügye mellett!

— Ha így lenne, a küzdelmet akkor is folytatnunk kell — szólott határozottan Rákóczi. — De minek is magyarázom ezt kegyelmednek, hiszen úgysem érti meg?

— Eltévelyedett ember — jegyezte meg kesernyésen az érsek. — Kegyelmed valósággal a vesztébe rohan, s csak az a baj, hogy a nemzetet is belerántja.

— Mondottam már legelső tárgyalásunk alkalmával is, hogy a magyar szabadság ügye nem eladó. . . Most sem mondhatok mást.

Rövid, de feszült csend következett. . . Az érsek borotvált arca idegesen megrándult... Valamit mondani akart még, de aztán nem szólt

semmit, csupán a jobbjával lemondóan legyintett.

E találkozás után nem tárgyalt többet Rákóczival.

I. József, akárcsak annak idején Li- pót, ugyancsak fanyarul fogadta.

Hiába erősítgette a császárnak, hogy mindent megtett, a felség nem akarta elhinni. . . Ezután pedig hiába állt Széchenyi Pál szíwel-lélekkel a császár ügye mellett, József, ahol csak lehette, mellőzte, „sikertelen embernek" tartván őt.

Széchenyi Pál érsek pályafutása ezután erősen hanyatlásnak indult. 1710 márciusában Sopronban járva, hirtelen megbetegedett... Itt is halt meg ugyané hónap 22-én.

(A szóbeszéd szerint itt érte volna utol a méregpöhár, amit a császár küldött utána.)

így volt-e, nem-e, ezt talán már sohasem fogjuk megtudni.

Bórmint is volt azonban, Széchenyi érseket a kegyvesztettek bizonytalan sorsa érte el.

HSí

10