Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - E. Nagy Sándor: A valóság vonzásában

hullámzása^Halmozása, amelyek ugyanazon karakterjegye- ket mélyítik el a többszöri „repetícióval".

E felfogásból az következik, hogy az Ida regényé-nek nincsenek igazán dinamikusan változó jellemei. A regényfonal tengelyében álló főszereplők — az író mondanivalóját, a regény világképét igazán kifejező regény- személyiségek — „nyitott" jellemek, a kettős expozícióban már egyértelműek, és az ott kiemelt karakterjegyüket motiválja az író a harmadik rész változó képeiben. Mindezt rendkívül nagy leleménnyel teszi: számtalan apró élethelyzetet teremt, valósághű emberi körülményekkel, bár az ís igaz, hogy ez némileg monotonná, egyhangúvá teszi művét. Ugyanakkor rendkívüli pontosságra törekszik, miliőrajzai tömörségükben is megragadóak, és legtöbbször művészi telitalálattal emelik ki a szereplők ismételt személyiségjegyét.

Az Ida regénye főszereplői közül Balogh Csaba a határozottabb, céltudatosabb. Megszállottja a művészi teremtő munkának, aktivitása töretlen és egyenes vonalú. A házasságot kényszerű tehernek tekinti, amellyel — illetve az anyagi lehetőséggel — végleg leszámolhat társadalmi kötöttségeivel és csak a művészetnek élhet. Felvillan ugyan benne a dzsentri büszkesége - hiszen Ó Péter polgári biztonságát a Tófalusi előnévvel és nemesi címerével szeretné ellensúlyozni —, de csak halvány gondolatként, mert eszmélkedése az első felismeréstől, a műalkotás lelket megrendítő „eksztázisától" ível fel — már Ida „műérző” segítségével — nagy művének, a múzsa halálát ábrázoló „Meteor"-nak megalkotásáig. A festmény látomásos—jelképes expresszivitása, ugyanokkor részleteinek aprólékos, „maturalisztikus” pontossága egyben Gárdonyi művészetfelfogásának is kulcsát adja.

A regény másik főszereplőjének jellemzése talán árnyaltabb, de ellentmondásos is egyúttal. Ó Ida lelki finomságát apró rezdülésekben ábrázolja az író, nagy műgonddal törődik társkereső boldogságvágyának rajzával, e legfőbb karakterjegyének „repetíciójával", de meglepő ellentmondást teremt cselekvési önállóságának bemutatásában. Ida a zárdában harciason, merészen és fel - ajzott aktivitással szembefordul a megalázó, vak fegyelemmel, képmutatással - ugyanakkor megalázkodva enged az apai brutalitásnak, majd a kényszerrel vállalt házasságban passzívvá, kiszolgáltatottá válik Balogh Csaba oldalán. Nem tudja és nem meri vállalni a „másik Ida” sorsát, aki tanítói oklevéllel űzötten, hajszolton, de szabadon és önállóan küzd meg az erkölcstelen világ konvencióival. Csak a regény befejezésében válik ismét aktívan cselekvő személyiséggé: szakítani akar férjével, de a harmadik rész helyzeteiben Gárdonyi művészi tökéletességgel, aprólékosan motiválta kettőjük érzelmi kötődését, és így a jellemekből természetesen következik a befejező „nagy- jelenet" feloldást sugárzó harmóniája.

Az Ida regényé-nek alapvető élményanyaga — omint erre már utaltunk — társadalmi meghatározottságú, amit a valóság vonzásában gondolkodó író személyiségmihtákkal is kiemel. Láttuk, miként motiválják a két főszereplő személyiségét a szociális vonatkozások, de Gárdonyi „nyitott" jellemtíipusokkal is kiemeli — mintegy ellenpontozva Balogh Csoba és Ö Ida karakter jegyét — a századforduló társadalmának legalapvetőbb konfliktusait.

Balogh Csaba jellemével és cselekvő céltudatosságával Gárdonyi a művészet eszményeit állítja szembe az eszményeket hullató dzsentri magatartással, de ugyanakkor didaktikusán is példát teremt e magatartás negatív etikájára. Hiszen a festőművész Balogh Csaba ugyanabból a világból jön, amelyben testvérének férje, a piperkőc jegyzősegéd megragad, és dorbézoló, kártyázó, birtokokat elherdáló erkölcstelenségével a lezüllés tipikus útját járja. Súlyos és fontos pfrobléma ez, de Gárdonyi voltaképpen nem hatol le igazán a gyökeréig, mert „csak” karakterjegyként érdekli ez a típus és olyan hazug erkölcsként, amellyel szemben egy új, igczabb morált — a művészi alkotó tevékenység hitet adó eszményét — építheti fel.

Hasonló művészi gonddal ellenpontozza Ida lelki nemességét is: nem csupán BogánElla erkölcstelen életfelfogásának bemutatásával teszi ezt, de a hősnő apjának tipizálásával is a társadalmi valóság sivárságát emeli ki.

Ó Péter gátlásokat nem ismerő kegyetlenséggel gázol ót lánya személyes érzelmein, a világot csak üzletnek tekinti, s bár kezdetben anyagi biztonságának tudatával Gárdonyi érzékelteti a polgárság gazdasági prosperitását, a későbbiekben hangsúlyozza kisszerűségét, primitív konoksó gát, moráljának ürességét. Ó Péter üzletének csődjével pedig a puritán erkölcsét feladó, az alkotó munkától végleg elidegenedő tőkés polgár létformájának reménytelen bezáródását fejezi ki. Mindez persze nem teljes képlete a „háború előtt való idő" polgárságának — mert például ez a társadalmi valóság a polgári radikalizmus haladó tendenciáit is elindította —, de az író moralizáló és pszicho- logizáló szemléletével elsősorban a negatív személyiség- jegyeket érezhette társadalmilag tipikusnak.

Gárdonyi a regényben szerepeltetett jellemeket gazdagon, sokoldalúan mutatja be. Feltűnő, hogy milyen sokat törődik alakjainak külső karaktervonzásaival, a mi- liőrajz pontosságával, illetve annak karakterizáló hitelével, és mindezt színes, változatos nyelvi leleménnyel végzi el.

A titkosírásos jegyzetekben rögzített elveinek megfelelően alakjai már külsejükben és gesztusaikban jellemtulajdonságokat hordoznak: Ó Péter zömök testével, lepo- mádézott, széles szemöldökével, „pirosas étkes arcával" és szűkszavú gyakorlatiasságával az érzelem nélküli üzletember alakja; Ida „méltóságos liliom-termetű, nyúlánk, két ajka között szép hajlású íjként rajzolódik egy vékony vonalka, de egész törékeny finomsága, szecessziós halványsága, mozdulatainak kecsessége egyformán lelki nemességét fejezik ki; a müncheni festők környezetében pedig igazán pazar bőséggel villannak fel Gárdonyi életteijes figurái.

A jellemzés szolgálatában áll Gárdonyi aprólékos környezetrajza is: a kép és a leírás, mint cselekményalkotó elemek fontos szerepet töltenek be a regényben, bár inkább széttördelt helyzetekben jelennek meg, és így karakterizáló fontosságuk nyomul előtérbe. A kávéházi miliőrajz vagy Ó Péter házának rideg szigorúsága ugyanúgy fontosak, mint a nevelőintézet fensége és merev komolysága. De különösen a harmadik rész környezetrajzainak festésében eredményes ez az írói eljárás; a meleg színeket árasztó leírások vagy a szürke nagyvárosi részletek és kellemes szobobelsők Balogh Csaba és Ida érzelmi közeledését—távolodását hullámoztatják nagy művészettel.

Az Ida regényé-nek írói nyelvét nagy műgonddal alakította ki Gárdonyi. „Más szóval e szót!" - írja titkosírásos feljegyzéseiben, s bár néha fárasztóan aprólékos a lelki és testi ka raktér jegyeket hívebben kifejező nyelvi anyag gyűjtésében, a műben jelentkező letisztult változatok minden esetben a szituációban keltett eksztárisok és rezgések funkcionális kifejezői. Különösen az igék változatossága feltűnő (pl. a zárdái növendékek Ó Péter ürmösborát nyalintgatták, csemcsegték, a vonat megállás előtt enyhébben lettyegett, Ida izgalmában pillogott, sértettségében elkövült stb.), máskor pedig a tömör képszerűség mutat az író stílusteremtő igényességére (pl. a kávéházban egy cvikkeres fiatalember kecsegeorrát magasra emelve vitorlázott az asztalok között; Ida olyan csalódást érzett, mint aki hosszú sóvárgás után eljut Olaszországba — de decemberben; érzelmi felindulásától a szeme még vizes, de már hideg kérdőjelek meredeznek benne stb.). Az idézett példák szemléletesen mutatják, hogy az író a mű nyelvét is a jellemek pontos körülhatárolására és a helyzetek valósághitelének elmélyítésére alakította ki a rá jellemző finomsággal és fegyelmezettséggel.

KÖVETKEZTETÉSEK

Az Ida regényéinek vizsgált lő motívumai több irányú következtetést tesznek lehetővé. Mindenekelőtt azt, hogy a Gárdonyi-regény belső világa a sajátos írói világkép eredménye: az író erkölcsi tartalmakká emelte az érzékelt és néhány vonatkozásban tisztán felismert társadalmi problémákat, s főleg magatartásformákat, személyiség- jegyeket állított szembe a sivárnak, eszménytelennek tartott valósággal. Az életmű alapkérdése fogalmazódott meg ismét ebben a regényben, vagyis az az írói törekvés, hogy a hitét vesztett világban kötődések és vonzalmak adhatnak tartalmas életprogramot az egyénnek. Ez nem csu45