Hevesi Szemle 4. (1976)

1976 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Galambos Ferenc: A XX. Századi magyar ex libris

szánt, mint a vonalnak, később azonban szakított a felemás grafikai gyakorlattal, művészete puritán képet öltött és egyre jobban csak a vonalra épített. Vonalvezetése kcny- nyed, nagy lendületű, töretlen és ez kis méretű alkotásai, nak is egyfajta monumentális hatást biztosít. Született rajzoló, akiben a látvány úgy érik élménnyé, az élmény pedig művé, hogy a valóság újjászületik; inkább az értelem, mint az érzelem művésze, mely haláltáncos ex librissorozatában filozofikus magasságokig emeli. Nem érzéketlen a humor iránt sem, de ez a humor a mind komo- rabb évek hatására szatírává keseredik, vagy iróniává torzul. Szemérmes líraiságának csak a családi grafikában engedett teret. Ragyogó ötletek egyszerű megfogalmazásban: ez volt művészetének titka. A táj és az ember, a tanyák, a vízimalmok világa, a parasztok, halászok, favágók élete karcolótűje nyomán közel kerülnek hozzánk; a valóság érdességét az együttérzés kisugárzása oldja fel. Mi sem áll távolabb tőle, mint az öncélú dekorativitás, vagy a pátosz. Rézkarcok mellett vannak fa- és linómetszetei is, de ezek Buday munkáival szemben nyersebbek s inkább elbeszélők, mint drámaiak. Kifejező ereje azonban legalább olyan erős, mint Budayé s ez teszi Buday mellett a kor második kiemelkedő művészévé.

Buday György és Vadász Endre mellett még jelentős számú, tehetséges ex libris-művész működött. Közülük is kiemelkednek a fametszők közül Gáborjáni Szabó Kálmán, Szoboszlai Illata János és Patay Mihály, a rézkarcolók közül pedig Varga Nándor Lajos, Révész Kornél és Török János. Ekkor kezdődött Kaveczky Zoltán, Drahos István, Nagy Árpád, Menyhárt József, Varga Mátyás, Varsányi Pál és Várkonyi Károly pályafutása is: munkásságuk zöme azonban már a felszabadulás utáni évekre esik.

Gáborjáni Szabó Kálmán (1897—1955) a szabadgrafika és az illusztráció mellett ex libris-szel is szívesen foglalkozott. Vérbeli fametsző volt, aki értette és érezte a fát, s a fametszet lényegét. Nem foltokra épített - feketéi mindig homogének — hanem a vonalakra. Budaynál kevesebb benne az őserő és a képzelet, de több a műgond és a természetes harmónia. Tematikája nem nagyon gazdag, technikailag azonban fény-árny megoldásai kitűnőek. Van benne valami ünnepélyes és komoly. Komoly, de nem komor. Nem egy ex librisébe magyaros ízt igyekezett bele vinni és sikereihez ez is hozzájárult. Szoboszlai Mata Jó nos (1907—1944) G. Szabó Kálmán klasszicizáló stílusával szemben barokkoson gazdag ex libris-művészetet csinál. Archaizáló ex librisei között (mint pl. a „20 fametszetű könyvjegy a magyar Parnasszusról") sok a fiktív könyv- jegy. A zsúfolt kompozíció, a teátrális megoldás és a mozgalmas jelenetek grafikusa; népi íz és historizáló légkör, vaskosság és életközelség ad különös hangulatot lapjainak. Patay Mihály elsősorban metszőtechnikájának finomságaival hívta fel magára a figyelmet; szoborszerűen kiemelt fejei, felülnézetes ábrázolásé kompozíciói, hamisítatlan falusi levegőt árasztó ex librisei a magyar kisgra- fika java alkotásai közé tartoznak.

A rézkarcolók közül Varga Nándor Lajos (1895-) szintén a harmincas évek elején indult. A ma is alkotó művész nemcsak változatos tematikájú, realista fogantatásé lapjaival írta be a nevét a magyar ex libris történetébe, hanem azzal is, hogy mint a Képzőművészeti Főiskola több évtizeden át volt grafikaprofesszora és számos elméleti-gyakorlati grafikai szakkönyv szerzője, több generáció érdeklődését fordította az ex libris felé. Révész Kornél (1885- 1944) ex libris-művészetét — főleg rézkarcos lapjait - a magasfokű technikai tudás, a kiérlelt kompozíció, a választékos tematika és a laptulajdonos egyéniségének a jó tükröztetése jellemezte. Tónusos lapjai festői hatásokat kínálnak. Vele szemben a nagyon termékeny Török János (1907—) csak a vonallal él, amelynek nem csak megszállottja, de szuverén ura is; kifogyhatatlan ötleteit könnyed kézzel, elegáns vonalvezetéssel vitte ex libriseibe. Kisgrafi- kai munkássága szinte áttekinthetetlenül gazdag, mégsem találni benne elsietett munkát, vagy rutinlapot.

A felsoroltak mellett még igen sokan tevékenykedtek a két világháború között a magyar ex libris-művészet mezején. Sokan voltak, főleg a nagy nemzedék képviselői (Aba Novák Vilmos, Berényi Róbert, Hermann Lipót, Bortnyik Sándor stb.), akik csak egy-két lap erejéig próbálták ki a

műfaj lehetőségeit; mások többet alkottak ugyan, de nem voltak döntő hatással a magyar ex libris fejlődésére. Közülük is ki kell azonban emelnünk a rézkarcoló Istókovits Kálmánt, a fametsző Havas Lászlót, Almásy Gyula Bélát és az elsősorban klisében dolgozó, ragyogóan szellemes Petry Bélát, valamint a hagyományos rajzi fegyverekkel élő Balázsty Rezsőt. A felsorolás azonban korántsem teljes.

A második világháború vérbe és könnybe borította a világot. A fasizmus leverése után a romok eltakarítása és az élet megindítása volt az elsőrendű cél; a művészetek, bennük az ex libris-művészet is, egy darabig hallgattak. A magyar ex libris-művészek közül elsőnek Drahos István (1895—1968) vette fel a munkát. Pályáját a harmincas évek közepén kezdte, s már elég tekintélyes neve volt, amikor a háború tétlenségre kárhoztatta. De alig állt helyre a rend, amikor anyaghoz és szerszámokhoz jutott, ismét dolgozni kezdett, egyre nagyobb lelkesedéssel és egyre nagyobb sikerrel; kilenc és fél százra tehető kisgrafikai munkásságával nemcsak a hazai ex libris-művészet élére küzdötte fel magát, de külföldön is osztatlan elismerést keltett. Ma már klasszikusnak számít. Sikerének titka kivételes ex libris-művészi adottságaiban rejlik. Minden művészünk között talán legjobban érezte a műfaj külső és belső követelményeit, lehetőségeit és határait, kétarcú jellegének osztatlan egységét. Drahos István kisgrafikái, pár lapját kivéve, mind fametszetek. E férfias és munkaigényes anyag mindig tömörítésre, kevéssel is sokat mondani tudásra és lényegretörésre készteti az alkotót. A viszonylag kis méret határt szab ugyan a fantázia szárnyalásának, de ugyanakkor határozottságra nevel. Kezdeti kísérleteitől eltekintve a kor fametszőivel ellentétben a vonalas megoldást választotta, s a düreri ősforráshoz való visszatérés nem csak a festői hatásokról való lemondást jelentette, de vonalban- gondolkodás teremtő áhítatát is. Ehhez természetesen kelMenyhárt József fametszete (1938)

17