Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: Az idővel elégő
Most ne zavarjon — Visszhang: És mi a munka? Verseket írni? Ez a vég, ez a tett idelátszik, Harcba szaladni? Ez a véges a végtelen is már, Vagy menekülni Ahogy elfogy a test, hogy a lélek Gondolatoktól Sohasem, sohasem, sose lenne! És szabadulni Kényszereimtől? És mi a kényszer? Mennyi hamisság 1937. DEC. 1. — FLÓRA üldöz, a végén Az se derül ki, A pár almát a gyermekeknek, Hogy ki akarta Mindenkit forrón üdvözölve, Ezt a világot Magáról írjon, értesítsen, Bennem, a rendnek És higyjen, higyjen a csodában! Ezt a beomló Állapotát?! És A visszazengő válasz: Mit tehetek még? Hol van a mérce, Mikor, mi juthat az eszébe? Mely kiokíthat, Egy asszonynak, hogy az ajándék Kell-e valóban Az alma képét kéri kölcsön? Még cselekednem, Mit is akarhat, mit tehet még? És hol a szükség Aki csak a fényes csodáról Rám, aki élni Ábrándozik, aki ha tudja, Meg se tanultam? Hogy nincs már itt bevégezetlen, Feltehetően Ha benne működik a sejtés? Élek, a testem Mégis kitartó buzgalommal, Még bizonyítja, Apaszthatatlan irgalommal, Hogy valahonnan Hitem melengeti szívével — Annyi erőm még Hitem, amit magam sem értek, Van, hogy a lelkem Hitem, amit eltékozoltam, Küzdjön, a szellem Amit jól fel se építettem, Annyira ép még, Hitem, ami a kárhozatnak Hogyha van, érti, Kiszolgáltat engem s valómat! Mekkora bánat Lehet, hogy a rövid levélen üldözi álmos Nagyon hosszat, forrón simított, Napjaimat!? Van, S valami fényes mondhatatlant Van lehetőség, A bélyeg tarka teste mellé Ö, aki orvos, Odailleszíett? Mit tehet mást? írta, leírta, Ha tudja, tartja még a mécset, Véglegesen csak És a szeretet melegével Akkor akarjak Igyekszik vélem elhitetni, Jönni, ha végleg Hogy a csoda még megsegíthet. Rendbe jövök, de Ki átkozódhat télidőben, Merre akarnék Hogy a villám csapjon beléje, Menni, hová még, Mikor csak hó esik, a jég is És ki akarhat Csaponkint, összefagyva lóg csak, Bennem, előttem És a vizek felől a szél is Véglegesen már, Sivítva tör a parti fákra? Végleges úton Nincs irgalom! A test, amit még Hívni, vezetni Hurcolni kell idős csomagként, Engem? E roncsban Végleg fel kell adjam! Értem! Mennyi remény van? Pedig alighogy élt, s ha élt is És ha remény nincs A nyomorúságot ügyetlen Bennem, alólam Irtózatával húzta-vonta. Úszik a támasz, A néhány alma megmaradjon, És a homokból, S mikor majd roncsom földbe rakják, És a szelekből A gyerekek majszolni fogják, És a vizekből És anyjuk lassan mondja is majd, Csak riadóznak A Flóra, Flóra, Flóra küldte — Ostoba átkok, A hit, hit?! — Hogyan, ki kezdje? Szitkok, amikből lózanodás már Nem lehet?! — Innen Kell menekülni, 1937. NOV. VÉGE — EISLER KLÁRA Kell, de hová is? És a szabadság Esemény lettél És az alázat? Nekem, érettem, És a nagy Isten Ha miattad most Látszata sincs már? Ez a könny éget, És ha lehívnám Amit itt ejtek, Onnan, a ködből? Nem a sóvárgás És ha kikérném, Szomorú könnye, Szólna-e nékem, Rokonom vagy már! Gondolatában Lenne-e értem Szerelemről szólsz, Bármi fohásza? A tudásoddal, Ó, a fohász hol. Ahogy elnéztél, Mit ne szerezne? Ahogy értetted, Ami bennem szólt, Mikor azt mondtad: Szomorú lányom, Gyere, kedveském I Hova menjek most, Ha te hívnál is, Hova indulnék, Hova, hány útra? Hegedűm titkát Bizony elvitted, El, a hangját is, Legyen is nálad! A lakásodban Keresem tested, Kutatom lelked, De a válasz nincs! Csak az ing karját, Leszakadtan csak, Fityegőn láttam — Siratom, sírok — Ha szavakban kell Kifejeznem még, Amit én érzek: Kicsi kedveském, Hogyan is mondjam, Megadó szívvel, Megadom néked, Ha szeretlek! Jó? A visszasúgás: Ha a kórházban Valahol fény volt! Ahogy értette, Hitegethette Szívemet, szívvel, De nem áltatta, Szava szólt is még, Szeme szebben szólt Puha könnyén át — Esze tudhatta, Hogy a testemben Kicsi tűz ég már, Ez a tűz nem tűz, Hamu oltalmán Keserű szikra, Hunyoroghat még, Ha a szél fújja — 1937. DEC. 2-ÁN, A BARÁT! LÁTOGATÁSRÓL Dadognak stílszerűen, Dadognak korszerűen, A lassú hiedelmet A gyors vitatkozással Vegyítve, elkeverve Szemérmesen, ahogy csak A hazugok kísérik Az igazat, kitárják A szívüket, a májuk Hosszan berzenkedik még, A félelmes szavakból, Mint színes rongycsodákból, Ezernyi nyisszenéssel Formákat ingerelnek És közben már örülnek A csöpp elképpedésnek, Amit szavuk fakasztott, A dadogást dadogják, Fölényes izgalommal, Mert bennük az egészség '
