Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Farkas András: Az idővel elégő
Kedves minden dicséret, Hiszen akik mögötte Lenéznek rám, a szóból Olvasnak és akarnak Segíteni, a költőt Hiszik megértve bennem. PINTÉR FERENC — 1925. MÁiUS 21. «. ' Kimenni innen, elvonulni, A távolság, az úti pára Méltányosan és könnyedebbé Teszi a furcsa-ronda képet, Itt nem tudsz lázadozni Eléggé, és ha van mi ellen, Nem fejtheted ki bőkezűen, Mert az erények és arányok Nem tűrik ezt a szürke-szűkös Fazék-határt! El innen. Különben én is ölni tudnék. De a szívem históriája Sokkal nagyobb már, minthogy ingyen, Vagy semmiért kezükre játsszam. Pajtás, ha csavarogni hívlak, Nem a luciferi kísértés Kiált, de úgy hiszem, hogy innen, A városi, vad rengetegből Ki kell kerülnünk, mert különben Az izzadtság, a bűn, a zsírszag Átformál majd embertelenné. Ki tudja, mennyi küzdelem kell, Amíg beérik a szabadság, Félúton kap vagy el sem érem? (VlSSZASZOLAM) Élni a körben, Tűrni a belső Hellyel a belső, Testi szorongást, Míg odakintről, Túl a körön, túl Állapotunkon Hallani véljük, Hogy van igazság. Hogy van a jóság, És a szabadság. És ez a három Túl van a könnyön, Bánatainkon, És ez az éhség, Innen-odáig Húzna-riasztna, Hogyha belülről Volna erőnk még! és ki maradhat Ebben a kínban Tétlen, elalvó és az elalvást Hol, ki ítéli Kárhozatunknak? (PANASZ) Mennyi sebem van? S most, amikor már El se takarnám, Mert ami rejtve Látszik, az olcsóbb, Nem mutogatnám, Csak figyelem, hogy Más hova néz rám, Mit vehet észre Bennem, a gyarló. Testi világból; Bőröm, a csontom Még mire tartja, Vagy hova osztja Lelkem, amelyből Néha viharrá Lelkesedik szét Épp az a semmi, Épp az a minden, Épp a szivárvány, Épp a jelenlét Nagy sokasága!? (SIRATÓÉNtK) Nagyon sokan halunk meg Bojtos szépségeinkkel, Naponta tiszta szívvel, Nagyon sokszor hanyagnak, Lustának tűnhetünk föl, Mert arra nem figyelnénk, Hogyan pusztul ki bennünk A nagy virág, a szépség! Pedig a földi létnek Akármi pillanatban Csak a szépség maradhat Valódi koszorúja, Ahogy körül ölelné, Ahogy az illatával Feloldja életünket Elszálló tartalommá — Naponta meghalunk és Naponta újraszülni A szépség ősi arcát Nem szűnünk fáradozni, Csak a lélek ne múljon, Csak a testünk lobogjon, Csak a percünk feleljen örvénylő látomással, Mert a csodálatosság, Ez a kényes varázslat Akkor keletkezik csak, Ha már magasba nézünk, Ha a szavak mögüli, Borongás indulatból Kitör a fény, amelyből Elég talán sosem volt, És ebben a megejtő Keretben áll a nagy kép, Ahogy a perc kifesti, Ahogy a földi formát A látás szellemíti, Ahogy ml megteremtjük Nagyon mélyen, magunknál Az eltűnő világot. BECS, 1925. NOV. 14. Ahová én megérkezem, Mások tovább utaznak, Csak érintik suta kezem, Mert már kifogy az aznap. Hiába mondom, maradok, Mások már csomagolnak, Dobozba rakjuk a napot, Mert megjöhet a holnap, A holnap más lesz és velem Talán nem is törődik, Pedig hányszor elképzelem, Látásom vakmerő hit Elmondanám a lelkemet. Kakukkszó, meg se hallják, Bosszantó bolha-tüsszenet! — Kiáltanak a balgák, De persze egyik sem figyel, A szívemet nem értik, Ahogy keres szemeivel, És nem tudom, miért itt? Ez a világ itt lepihen, Aludni önmagáig, És ringatádzik semmiben. Míg semmivé ha válik. BECS, 1925. NOV. 24. Tíz napja már hogy nem eszem, És most már nem is éhezem, A golyó is segítene, De abba nem nyugszom bele, Az Urat, a Mindenhatót Megkértem, nem haragudott, S most nézem a tekintetem, Hogy .én magam szerethetem. Attól csillog e tiszta szem. Hogy tíz nap óta nem eszem, Vagy ért már égi-csillagul És ettől éhe csillapul? GALAMB ÖDÖN — MAKÓ, 192Ó. MÁJUS 1. Én a tanácsot Adva tanítlak, Hogy ne fogadd el Senki tanácsát! Hogyha a kínzó Oskola odvas. Hogyha a nyelvész Szárazon és unt, Karvaly-igékkel Megy kobakodnak, Hagyd! Az időt is És a velődet Osztva szorozd meg, Kellemesen, jól, Szépen, az ért£. Nagy figyelemmel, Finoman erezd, Mennyi az élet, Mert aki elszánt, S próbababának Érzi magát és Új irodalmat, Mást is akarnak, Mint ami eddig Volt, lehetett, az Kösse fel úgy a Lenge-magyarját, Hogy le ne essen Róla, halálig — S néha nem árt a Bűnt közelebbről Látni — Bohémság? Friss magyarázat Mindig az élet és az a bűn is, És valahol mind, Mind, akik élünk, Élni szeretnénk!
