Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 3. szám
I Xniciale Minden történetnek van helye ahol megtörtént. És minden helynek van története amely jellegzetes, sajátos életet ad a helynek. Város legyen az. vagy falu. Kisebb, vagy nagyobb zuga a világnak. Ahol emberek éltek, élnek, s ahol emberek élni akarnak a jövőben is, ott mindig van története a múltnak, ott mindig kíváncsi e történetre a jelen, hogy legyen miből erőt és tapasztalatot merítenie a jövőhöz. A történetírás, pontosabban helytörténetírás az, amely sokak kedvenc időtöltése, nem kevesek lelkes életcélja, de csak kevesek nyomtatásban is viszontlátott alkotása. A történetírás képes egyedül arra, hogy nagy összefüggéseiben feltárja, elemezze egy-egy település történelmét, a legkülönbözőbb aspektusokból vizsgálva azt. A helytörténetírás, bár eszközei gyakran azonosak, vagy legalábbis hasonlóak a történelem tudósainak eszköztárával, nem any- nyira a történelmi és történeti összefüggéseket vizsgálja, mint sokkal Inkább a jelenségeket, jobbára nem következtet, hanem megállapít, nem minden esetben, sőt ritka esetben foglal csak állást és mond véleményt a letűnt korok dolgairól, hanem az értékítélet helyett a tények gazdag felsorolásával rábízza az ítélkezést az esetleges olvasóra. A történetírás tudomány. A helytörténetirás - azon a fokon, amiről ezek után nyilvánvalóan szó lesz - a tudomány kertjének megismerése inkább, rácsodálkozása az embernek e kert varó- zsos és eleddig soha nem ismert virágaira — és e kert világára. Iskolák, úttörőőrsök, felnőttek és nem történelem tanárok, munkások, parasztok, falun és városon lakók, titkos és nem titkos történelem-, és környezetrajongók írják a körülöttük való világ történetét, hogy e mikrovilágokból majdan kirajzolódhasson egy makrovilág, az egész ország jelenkori, vagy közelmúlt kori történelme. A Hevesi Szemle kötelességének érzi, hogy Jó szolgálatot tegyen mindazoknak, akik a helytörténetírással, kutatással önszántukból, kedvtelésből, környezetük iránti felelősségérzetüktől ösztönözve oly lelkes munkával hódolnak. De kötelességének érzi azért is e szolgálatot - a közlést ugyanis — megtenni folyóiratunk, mert ezzel joggal vélheti úgy, hogy szolgálja a történelemtudományt is. Ha hasábjainkra meghívjuk mindazokat, akik százan és százan vannak, s akiknek jó szerint semmiféle fórumuk síincs - sem országos, sem megyei — oly rejtett kincseket hozhatunk felszínre, amelynek egyformán örvendhet a kincs amatőr kibá- nyászolója, de a szaktudós is. Nem a dilettánsokat hívjuk, pontosabban nem azokat, akik üzemük, környezetük, községük, városuk, vagy csak városrészük emlékeinek megdolgo- zói csupán és nem feldolgozói; nem azokat, akik önmaguk szerepének fontosságát hangsúlyozva írják, vagy írták meg kisebb és nagyobb tanulmányukat az önmalasztalás nagyon is egyértelmű céljaival; és végképpen nem azokat, akik egy kisebb vagy nagyobb terület jelenlegi, vagy volt vezetőinek erényeit, vagy hibáit kívánván dicsérni, avagy ostorozni, helytörténeti kutatás ör- vén helytörténeti pletykákkal óhajtanák traktálni az olvasókat. Azokat várjuk és kérjük fel műhelymunkájuk megküldésére — egyben türelmet kérve is a közlés idejét illetően -, akik legyenek bár jó értelemben véve dilettánsok, de a tudós igényével, szorgalmával és becsületével igyekeztek jól, rosszul, de feltárni lakó-, vagy munkahelyük történetét: a közelmúltat, vagy a rég múltat illetően egyaránt. És természetesen várjuk és kérjük a terület tudományos szakembereinek közreműködését is ebben a próbálkozásban, hogy szolgálataink valóban gyümölcsözendők legyenek. A birtokba vett jog egésze mellett, az ország, a haza egészének tulajdonán túl, a rész tulajdonosi érzéséhez méltán járul hozzá ennek a „résznek” a múltját, is szorgos munkával birtokunkba venni. A jog: lehetőség. A munka, az alkotás, a kisebb vagy nagyobb közösségért folyó tevékenység a jog lehetőségének a kihasználása. Aki birtokolja sorsának, környezetének múltját, az jogosan érzi biztos tulajdonosának a jövőt és a jelent is természetesen. A Hevesi Szemle szerkesztősége tehát várja azokat a helytörténészeket, akiknek érdekes és értékes mondandójuk van a környezetük életéről, legyen az gyár, vagy termelőszövetkezet, falu vagy város, vagy akárcsak egy dűlő a falu végén, melynek története történelemmé vállhat a hozzáértő kezek nyomán. A tudományt, jelesen a történettudományt szolgálni közkatona módjára is lehet. És érdemes!