Hevesi Szemle 4. (1976)
1976 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hering Margit - Zahemszky László: A Szovjetunió népeinek kultúrája az első világháború előtti egri lapokban
Pesti lapokban már a múlt század negyvenes éveiben anakronisztikuson hatnának azok az elbeszélések, amelyeket Pagonyi Nándor írogat, jobb ügyhöz méltó buzgalommal. Ű is meg nem emésztett orosz elemekkel operál, felületes díszletként aggatja giccses történeteire. Tamara c. elbeszélése (Hevesvármegyei Hírlap, 1903/31.) nyilván Lermontov hatását jelzi, maga a név is, a természeti háttér, a szokás szerint tompán zúgó Terek, a kaukázusi bércek. A lermontovi Tárnára cárné itt nimfomániás bestia, akinek a lánya szerelme, a fiatal Ipanow herceg is kellene. Bár tévedésből, de lányát is megöli, majd öngyilkos lesz. Mégis lehetetlen nem éreznünk a szenvedélyes, nagy irodalom kisugárzó hatását még ilyen gyengécske történeteken keresztül is. Pogonyi Nándor másik gyöngyszeme e tárgyban a Mese a hó alól c., tíz folytatásban közölt romantikus története (Hevesvármegyei Hírlap, 1905/20—30.) 1905-ben, a forradalom évében! A cím önkéntelenül Jókait idézi (Szabadság a hó alatt) és Pogonyi vallóban Jókait megszégyenítő merészséggel és biztonsággal halmaz össze minden elemet, ami egy orosz beszélytől elvárható: nihilistákat, Szibériát, ólombányát, és keveri össze az ősi giccselemekkel: szegény fiúval, gazdag lánnyal, kis kunyhóval, melyben boldogabb az ember, mint a palotában. A mű a maga nemében oly tökéletes, hogy érdemes egy kissé hosszabban foglalkozni vele. Megírásának történelmi háttere nyilván az lehetett, hogy Oroszországból ismét forradalmi mozgolódásról jöttek hírek. Az elbeszélés hőseinek nevei pedig arról tanúskodnak, hogy Pagonyiban felidéződnek az 1878-as nihilista por emlékei. Főhősének, a nyomorgó orvostanhallgatónak a nevét Vera Zaszulicstól kölcsönzi, aki 1878- ban rálőtt Trepov tábornokra, Pétervár rendőrfőnökére. Igaz, hogy fiúról lévén szó, a lánynév kissé szokatlan, de sebaj! Vjera Szaszulics (sic!) tehát megszereti Popjedenozsev Lórin tábornok leányát, Anna Popjedenozsevnát (a Pobedo- noszcev név eltorzult alakja). Miután Vjera merényletet kísérelt meg Trepov tábornok ellen, Szibériába száműzik, ahová a hű és szerelmes Anna is követi. Szibériában természetesen ólombányában dolgozik, de végül sikerül megszökniük Kínán keresztül. Európába utaznak, Magyarországra kerülnek. A zárókép a legkifejezőbb; kicsiny körorvosi lak a máramarosi havasokban. Az alkonyi napfény bearanyozza az udvaron varrogató bájos asszonyka alakját. Feltűnik a munkában megfáradt, de boldog és délceg Szaszulics Vjera és meghatottan figyeli szeretett családját, kicsiny gyermekeit, akik vígan játszadoznak körbe-kariká- ba és éneklik tiszta magyar nyelven: Kossuth Lajos azt üzente... ★ ® ★ Nem lenne teljes a kép, ha nem foglal koznánk néhány szóval az egyéb szovjet népek kultúrájának egri sajtómegjelenésével. Ha népek szerint vizsgáljuk az anyagot, azt tapasztaljuk, hogy sok utalás van a különböző finnugor népekre (szám szerint 9), ebből három fordítás, közülük is kettőt az egri dr. Csillagh Mór közöl. (Apám, apám, édes apám, tedd meg, ahogy mondom. .. Mordvin népdal (Eger, 1883/31.), Moksamordvin népdal (Eger,1895/83.)) A Ko- zocsa-bibliográfia' szerint egyik sem jelent meg másutt. A további finnugor tárgyú cikkek részint nyelvészeti, részint etnográfiai kérdéseket tárgyalnak. Különösen színvonalasak a szintén egri Kandra Kaibos cikkei. Kiemelkedik a perzsa—tádzsiik és azerbajdzsán-török anyag gazdagsága. 1874-ben két írás is foglalkozik a perzsa—tádzsik költészet klasszikusaival, FirdaúszivaI és Dzsámijai (Eger, 13. szám: Erődi Béla Firduszi, Kelet legnagyobb költője; ill. Eger, 16. szám: Dzsámi versének fordítása, szintén Erdődi Béla tollából). Firdaúszi Szohráb c. költői elbeszélésének fordítását hirdetik az Eger 1883/31. számában, majd egy hír következik Szaádi műveinek készülő fordításairól, ill. az 1889-es 2. szám már részleteket is közöl főművéből, a Rózsáskert-ből. Pár hónap múlva már az azerbajdzsán—török klasszikustól, Mirza Sali tói is jelenik meg fordítás (Eger, 1889/34.). Firdaúszi Sóhnáméjá- nak fordítása igen meleg hangú kritikát kap (Népiskolai Tanügy, 1904/16.) Igen értékes adat található a Gutenberg 1867/19. számában: A nyelvek osztályozásáról c. cikkében Kun Pál Alisir Nevái „Unhakemet-ül-begetejn” c. művéből idéz. A repertóriumok tanúsága szerint a felszabadulásig ez az egyetlen adat a XV. századi nagy üzbég költőről! Tematikájában vizsgálva ezt az anyagot, megállapíthatjuk, hogy mindazok a kulturális területek, amelyekből az orosz anyag is összejött, itt is megtalálhatók. Talán csak az egy képzőművészet hiányzik (láthattuk, hogy abból az orosz anyag is mily szegényes), de ezért bőven kárpótolja az érdeklődőt a vallástörténeti, néprajzi és népköltészeti utalások nagy száma. összegzésül megállapíthatjuk, hogy az első világhábor' előtti egri sajtó meglehetősen változatos képet nyújt a Szovjetunió területén élő népek kultúrájára vonatkozóan. Legnagyobb teret a híranyag kap, ez természetes is. A kultúra hatása, utórezgése is sokkal nagyobb helyet foglal el, mint az eredeti alkotások publikálása, ebben pedig a város közízlése és ismeretei mintegy tíz évvel elmaradtak a fővárosi ismeretektől és közízléstől. A nyilvánvalóan provinciális szellem azonban nem gátolja meg a helyi orgánumokat abban, hogy alkalmanként haladó szellemű megjegyzésekben utaljanak az oroszországi élet itt-ott fellelhető pozitívumaira, illetve, hogy egy-két esetben ne elsőként közöljenek kisebb terjedelmű írásokat jelentős írók tollából. Az orosz írók műveinek fordításai főleg az egyház által kevésbé befolyásolt újságokban jelennek meg, míg a politikai szempontból közömbös klasszikusoknak (Firdaúszi, Dzsá-mi, Mirza Safi) teret engednék a klerikális szellemet hordozó lapok is.
