Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Megélemedő nyelvemlékeink

A holdi liliom-mezők —

Próféta kézben óa kocog, o múlandóság üvegén:

isa, homu és por vagyok. (Mezei András: Ház)

Csoóri Sándor merész képzettársítással egészen meghökkentő nyelvi szerepet bíz a nyelvemlékbe!! kifejezésekre. Fokozza a persziflázsszerű hatást az a formai megoldás is, hogy az eredeti zártabb hangalakban él ó pur szóval, s hozzá társítja az isa ómogyar szót is:

Jön szembe, kutyák, iszkoljatokl szalmafekélyes farotokra ha

rócsap, isa purrá és hamuvá lesztek (Csoóri: A kö

zeledő)

Az olvasóban nagyon távoli, sejtelmes képzettársításokat is indíthat el ez a motívum és ómagyar szókapcsolat. A gazdag példatárból most csak a legjellemzőbbekre hívjuk fel a figyelmet:

Ne legyek romló, illetten halott.

Por és hamu legyek, ha meghalok (Papp Lajos: Item) Itt, ahol csak kőtörmelék maradt, por és hamu . . .

Látjátok, feleim, ez volt a Palota (Pákolitz: Terra solo

ecuobont)

— Isa pur . . . Milyen por van.

— De ami nem a kezdet, nem a kezdet.

— Még hogy mid-hogyanod I

Még hogy mikorod-holodl (Tandori Dezső:

Az estély)

Méliusz József Elégia című versében oz isa nyelvemlékbeli elavult szavunk mai megfelelőjét illeszti bele e motívumkört felhasználó mondatsorba:

Soha semmi sem volt semmibb mint én

imé, por és hamu és szégyen o Te megszólítod .

Jékely Zoltán a régi magyar nyelvemlékbeli szövegek tudás értelmezőjének, Mészöly Gedeon nyelvészprofesszornak emlékére ajánlott versében nagyon stílusosan juttatja nyelvi szerephez a Halotti Beszéd két kihalt szavát:

Lelked mily másvilágra szállt át?

Poros könyvtárok mélyire,

Hol a HÉON, az ISA vár rád,

s még annyi holt főnév. Ige. (Jékely Zoltán: Halotti versek egy frissen kimúlt segédigénk felett).

Hogy milyen nagy szóródással jutott közlő szerephez a Halotti Beszéd néhány jellemző nyelvi formája, kifejezése, bizonyítja az is, hogy egy ironikus-szatirikus konferansz- ban is találkozhattunk a nyelvemlék legjellemzőbb szavaival: „Ez lógatja az orrát, mert folyton arra gondol, hogy minden hiába, ha végül úgyis isa, por, hamu és más ilyen vogmuk (!) dolgok jönnek" (Kellér: Kedves közönség, 1956. 147.). Arról is tudunk, hogy az úgynevezett Andaxinpad kabaréegyüttes pedig ezt a címet adta történelmi tárgyú műsorának: Hogy mik vogmuc? (Tompa, 53.).

Az ómagyar isa, héon gyakran szervesen illeszkedik bele Devecseri Gábor Homérosz-fordításainak szövegébe is. Papp Gábor fordításának mottóiban ugyancsak szerephez jut mindkét nyelvemlékünknek, a Halotti Beszédnek és az Ómagyar Mária-siralomnak néhány nyelvi formája: „Ide ioven zomtokhel lassyatok: XI." (Vö. HB Latiatuc ... zum- tuchel . .) — „Oz nedűben holalut iuank: XVIII. Vö. HB. halalut evec) (Vö, Pap Gábor—J, Bédier: Trisztán és Izolda, 1956.).

3. Az első ismert magyar versnek, az Ómagyar Mária- siralomnak (vö. 2. kép) hatása alól sem vonhatták ki magukat költőink. Szép versmondatainak hangszerkezete, néhány ízes magyar szava, s olykor meg éppen eszköztelen- ségével és őszinte líraiságával megállító nyelvi formája nagyon élőn és modernül teljesíti kifejező- és közlő szerepét napjaink költőinek alkotásaiban is. Legrégibb írott versszö vegünknek sem minden szóvá, nye vi formájó szolgál versépítő elemül, bár egy-egy költőnk hosszabb összefüggő szövegrészieteket is beleszervít költeményébe.

A nyelvemlék felfedezése után nemcsak a nyelvészek, a filológusok foglalkoztak nagy alázattal és tisztelettel az Ómagyar Mária-siralom nyelvével, stílusával, verselésével, hanem íróink is a nagy felfedezés örömével búvárkodtak benne. Kodolónyi János Juliánus barátról írt regényében hangulatos képet fest arról, hogyan születhetett meg ez a csodálatosan szép vers-fordítás. Az sem véletlen, hogy Ko- dolányi milyen részleteket emelt ki a nyelvemlékből, és közölt regényében eredeti hangalakjában, írósformájában. Ezek a részletek a következők: Eredeti megfogalmazásban: Volek syrolm thudothlon, syralmo! sepedyk, bou! ozuk epe- dek... O en eses urodu(m), eggen yg fyodum ... Scemen kunuel arad, en iunhum buol farad, the werud hullothya en iu(n)hum olelothya. Vyiag uilaga, viragnac uiraga, keserűen kynzathul uos scogegkel werethul... Valószínű egykorú hangzásában: Valék siralm tudatlan, siralmai sepedek, búval aszok epedek... Ó én ézes uradom, eggyen-egy fiadom, ... Szemem könyvel árad, en jonhom búval fárad, te véröd hullatja, en jonhom alélatja. Világ világa, virágnak virága, keserűen kínzótól, vas szegekkel verető!... Mai magyar nyelven így szól a szöveg: Nem tudtam, mi a siralom, s (most) siralommal sóhajtozom, búval aszok, epedek ... Ó én édes kis uram, egyetlen fiacskám, tekints a síró anyára, és emeld ki bújából. Szemem könnyel árad, szivem búval fárad, a te véred hullása az én szivem alélása. Világ világa (—világosság világossága), virágnak virága, keserűen kínoznak, vas szegeket vernek beléd. —- (Bárczi: A magyar nyelv életrajza 87.)

Weöres Sándor a Kortárs hasábjain (1975. 3. sz. 476— 477) nagyon szép olvasattal, hangzással közli a vers teljes szövegét. Méltán jegyezte meg, hogy ebben a versben nemcsak egyszerűen nyelvemléket kell látnunk, hanem olyan művészi értékű, drámai erejű szöveget is, amelynek