Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom

veri, ízlelgeti, elhúzza az orrát, megfűszerezi. A kajak, félig partrahúzva, csöndesen himbálózik a sekély vízben. A kanyarban több emeletes, fehér hajó bukkan elő, fedélzetén apró emberfigurák mozognak. Vízirányban jön, valósággal száguld a hullámok felett. Zsuzsa felemelkedik, szemét kicsit beárnyékolja, gyönyörködik a hajó, távolról is hatalmas, áramvonalas, villogó testében. Azután, kezdetben csaknem észrevétlenül, feljebb pezsegni kezd a part. Az asszony csak akkor kap észbe, amikor a hajókeltette tarajos hullámok már csak nyolc-tíz méterre vannak a kajaktól, összerezzen.

— Jaj...

Lélekszakadva lefut a vízben, akkorra azonban már nyakán a veszedelem. A hullámok, amelyek lassú, de megállíthatatlan rohamban közelednek. Megemelik, kicsit följebb csúsztatják, mintegy elhelyezik a kajakot a homokon, előkészítik az érkező, nagyobb testvéreiknek, a .talajt". Az asszony kétségbeesetten kapaszkodik a csónak szélébe, megpróbálja tartani, de a nagy test nagy vízfogó is, valósággal hintáztatja őt. A sur- rogás erősebb lesz, s amikor morgássá válik, Zsuzsa, aki tulajdonképpen kiáltani szeretne, ijedten suttogja maga elé.

— Balázs.

És már benne is van a vízben, hányát fekszik, a hullámok lerántották a lábáról, arcát néha el-elborítja az iszaposon kavargó víz, amely zuhogva tör be a csónakba. A férfi észreveszi az evickélő asszonyt, rohan lefelé a parton, egyik kezével talpra rántja Zsuzsát, másikkal húzza kifelé a kajakot. Az asszony hápog, prüszköl, köpköd, de már nevet. Villámgyorsan kihúzzák a kajakot, rendezkednek, pakolásznak, szerte a homokon takarók, cigaretták, száradó gyufásdobozok.

— Te ürge...

Zsuzsa, két köhögés között rápillant Balázsra, int a kezével, krákog és jelbeszéddel mutatja, hogy a hajó volt az oka. Azután rápillant a lábasra, amely megbillenve, lecsúszott a kőről, s most a tűzben fekszik.

— Nézd!

— Vigye a csoda. — Balázs legyint a kezével és mosolyog.

— Rosszul építetted meg a spar- heltedet.

— Nem. — Az asszony felháborodottan tiltakozik. — Véletlenül esett bele.

Odakuporodik a tűzhöz, sziszegve és a kezét kapkodva emeli kifelé a lábast. Azután leteszi a homokra és rábámul a férjére.

— Balázs! — A férfi a nagyon komoly hangra visszafordul.

— Laciék nem véletlenül. .. Nem tudom elhinni, hogy ők szándékosan resztvettek volna ilyen... piszkos dologban. Ugye, belekeverték őket?

A férfi hosszan hallgat. Nehezen szólal meg.

— Nem. Ez szándékos volt, Zsuzsa. Azt hitték, nem lesz semmi baj. Nélkülük nem lehetett volna megcsinálni ezt a. . . — erőlködve, de kimondja

— .. .piszkos dolgot.

0^0

— Látod, Balázs, olyan, mint egy erőd.

— Aha I Csak arra a szigetre vigyázz, menjünk kijebb. Ott kőgát van.

Még elég távol, fenn, valahol a hatalmas löszfal tetején, kéményeivel és nagy, nyugodt házfelületeivel, ott áll Dunaújváros. Hosszú kikötőjéből apróbb-nagyobb hajók rebbennek neki a víznek, tömpe vontatók, kirándulóhajók és széles, ormótlan személyszállítók. A csónak apró szigetek mellett siklik el, fűz és nád borítja valamennyit. Magasan áll a nap.

— Az ipari civilizáció fellegvára.

— Zsuzsa egy kicsit elgondolkodik, maga elé bámul. Abbahagyja az evezést, Balázs egy kis kajánsággal rászól.

— Kegyelmes asszonyom.

Zsuzsa észbekap, ismét evezni

kezd, de maga elé bámul.

— Hogy a csudában lakhatnak itt olyanféle emberek...

— Mint? — A férfi hangja éles, csaknem kihívó.

— Mint Lajosék.

— Ha tudtam volna, hogy kifogásaid vannak, nem írtam volna nekik. Dehát Juli a barátnőd neked is...

Zsuzsa vállat von.

— Tudod. .. tavaly, amikor ott fönn együtt táboroztunk, akkor még pora sem volt ennek az ügynek. .. tudod, ott a két fűzfánál... én...

— Micsoda?

— Balázs — az asszony egy kicsit fáradtan, félig hátrafordul. — Ez a dolog, én azt hiszem, elmúlt. Csak egyetemi emlékekből nem lehet megélni. Mintha másfajta emberré vált volna. ..

Balázs csöndesen, megállíthatatlanul hajtja a kajakot.

— Te Lajossal hogy vagy?

Balázs nagyon halk, nagyon kemény hangon beszél.

— Azon az átkozott esős éjszakán, akkor novemberben, amikor rágép- puskáztak az autóra, nyolcunk közül négyen maradtunk. Ő volt a negyedik.

Elég sok könyv lapul itt a falakon, eléggé modernek a bútorok is. És mégis. Az embernek olyan érzése támad, ha le lehetne fényképezni a dohszagot, feltétlenül itt kóvályogna a levegőben. Modern itt minden, csak olyan eg/uniségnélküli, standard, megszokottan modern és a garnitúra centiméterre úgy helyezkedik el, ahogy azt a gyártó cég tanácsolja. Balázs, a felesége és Julika — kicsit molett, fiatal, rendbentartott, öntudatos és nyugodt asszony. Státuszával tökéletesen tisztában van, feleség és anya. Megingathatatlan.

Hárman az asztal körül ülnek, feketét ittak, beszélgetnek. Julika férje, Lajos, egy másik, az ablak előtt elhelyezett nagyobb asztal előtt áll, Balázzsal egykorú, vagy valamivel idősebb ember, megingathatatlanul nyugodt. Szkeptikus nyugalom ez. Egy baglyot töm. A falon egész sereg kitömött madár.

— Nem tudom — Zsuzsa maga elé mered, gondolkodik. — Nem udom, hogy történhetett.

— Én mindig mondtam Lajosnak — Julika lassan, megfontoltan szól, ítéleteiben megingathatatlan — igen, mindig mondtam, annak a két alaknak a szeme sem áll jó. Mondtam, vagy nem mondtam, Lajos?

— Nem, szívem. Nem mondtad.

Julika elégedetten cseveg, pontosan úgy, mintha komoly megerősítést, tanúskodást kapott volna.

— Tudod, én ezeket a ti közös kirándulásaitokat. .. szóval én már akkor azt gondoltam, hogy nem...

— Hallgass már el! — Lajos bosz- szúsan tömi a baglyot.

Zsuzsa előrehajol.

— Juli I Tényleg észrevettél bármit rajtuk?

— Nem vett ő észre semmit. Mert nincs mit észrevenni.

Balázs lehajtott fejjel cigarettázik, hüvelykujjával homlokát dörzsöli.

— Én sem hiszem, hogy észrevettél valamit, Julika. Pedig van mit észrevenni.

— De biztosan mondod!

— Ismerem az anyagot. Egy hónap, nem. .. húsz nap múlva lesz az első tárgyalás.

— Akkor te — Lajos rászegezi a szemét Balázsra — még sokat tehetsz addig.

— Hogy én? Dehát nem érted? Én is bűnösnek tartom őket!

— Ez a legkönnyebb, komám. De nem ez a kérdés. Ha valamit csináltak is, az a rohadt polgár-banda húzta csőbe őket.

— Nem húzták csőbe őket... Dehát hagyjuk is. Ti hogy éltek?

— Hát, csak lassacskán. — Lajos gyorsan kezd beszélni. — Nézd csak. összejárunk egypár jobb családdal. Jó vacsorák, beszélgetések.

— Kanaszta?

— Kanaszta is. Azután, ha... egy hónap múlva meglesz az autó. Miénk a világ.

— A mindenét, örököltetek?

— Hát, öregem... fogjuk a pénzt. Keresünk. Jajos — büszkén int a férje felé — intézeteknek is szállít. Sokot. Te még mindig ugyanott. . .?

— Ugyanott.

— De nagy csacsi vagy te, Zsuzsa. Miért nem mozgatod Balázst, hogy szóljon? Kiemelnének. ..

Zsuzsa fölemelkedik, rápillant Balázsra.

— Indulni kell.

Búcsúzkodnak, Zsuzsa az ajtóból visszafordul, megfogja Julika karját. Amaz kicsit büszkén, kicsit restellked- ve mosolyog.