Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gerelyes Endre: Vádolom

»HiinumiiimiiiimmiMimiiMiHiHiiiiHiimmiiiiimiiHiHiiiiimiiiiiiiiiiiiiHiiHiHHiimimiMmiiimiMiiiimimiiiMiiuiiiimiiMimiiimiiniiiiiiiiiiiiiHij

GERELYES ENDRE:

I Vádolom I

I FILMNOVELLA

3 E

A Hatvanban született, ott diákoskodó, tragikusan fiatalon elhunyt író kéziratos hagyatékából közöljük a filmnovelát, amely először a Hevesi Szemle oldalain jut el az irodalom barátaihoz.

I. rész

A nap gátlástalanul ragyog a felhőtlen, azúrkék égen. Távolabb északon vibrálnak a budai hegyek, az Erzsébet-híd nagyszerűen ível át a Dunán. Zöld pázsitszőnyeg, kicsit távolabb Lágymányos ragyogó új házai. Lenn, a Petőfi-híd mellett építik a rakpartot, kőrakások mellett munkások dolgoznak, egyikük vizet iszik, a víz végigcsorog mellén. Pufók kisbabák, érdeklődő nagymamák, futkosó kutyák. Egyik kutya megáll, megtorpan a kő mellvéden, lesekszik lefelé. Lenn, az alacsony vízből előbukkanó zátonyos partrészen ketten serénykednek. Kajakot szerelnek össze, a faváz már kész, most húzzák rá a szürke-piros gumiköpenyt. Fölöttük sirályok. Teljes az idill, mint egy koop- rodukciós filmen.

A fiatal, harmincöt év körüli férfi keskeny, barna arcán izzadtság csorog, keze, mintha fojtogatná, úgy markolja, erőszakolja be a favázat a csónak köpenyébe. Hirtelen fölpillant és rákiált a nőre.

— Az istenért... Zsuzsa! Rendesen tartsd azt a csónakot!

A nő csodálkozva fölegyenesedik, meglepetten, bocsánatkérően és megbocsátóan néz a férfire. Végig- törli a homlokát, mosolyog.

— Ne idegeskedj már, öregem!

A férfi kicsit szégyenkezik, néhány gyors, erős mozdulattal befejezi a szerelést. Ö is fölegyenesedik.

— Ne haragudj — cigarettára gyújt, elmosolyodik és tárgyilagosan megjegyzi. — Egyébként én voltam a marha.

Leülnek, pihennek, cigarettázva nézik a vizet. Zsuzsa belehajít egy kavicsot, az kicsit távolabb röppen, egy horgász idegesen felkapja a fejét. Zsuzsa megszeppen. A férfi végigjáratja a szemét a parton, csaknem elandalodik. Azután megpillant egy gyárépületet, végignéz a kéményen, keserű lesz az arca, és bedobja a cigarettát a vízbe. Zsuzsa félszemmel figyeli, tudja, mire gondol a férje.

—• Hagyd már, Balázs — kéri. — Három hétig akár semmire se gondolj! Egyáltalán semmire... Evezünk, süttetjük a hasunkat a nappal. . . — a férfi türelmetlen mozdulatot tesz. Zsuzsa aggódva vizsgálgatja és halkan hozzáteszi. — Tudod, rettentően rádfér ez a kis szabadság.

— Rám. ..

— Igenis rád! Mióta nem voltál

velem ilyen hosszú ideig együtt? Nyáron! Hosszú idő. — Maga elé bámul. — Úgy elszalad ez a három hét, mint két nap. Te — kiált fellelkesedve — emlékszel? Ott van Baja előtt az a remek kis sziget. Emlékszel azokra a nagy fákra? Rajta a kárókatonák. . . olyanok, mint a nagynéném. Majd hempergünk a homokban és napozunk. Egy hétig ki sem dugjuk az orrunkat onnan. Tudod, hogy neveztem el?

A férfi kérdően rápillant. Zsuzsa lehajtja a fejét, csöndesen kuncog, mert kicsit megilletődött.

— A Boldogság Szigetének. . . Az a két nap, amit ott töltöttünk.. .

A férfi hirtelen feláll.

— Gyerünk.

Zsuzsa felvidul, boldogan cipeli a kajak orrát.

— Na, pupák! Most is bizseregnek a kis idegeid — térdig a vízben áll —, amikor vár az a sziget? Remek sport lesz!

A férfi sandán rápillant a gyárkéményre.

— Sport? Gyógyterápia.

O O

A víz oly csöndes alázattal simul a csónak elé, mint egy tó. Csak Balázs evez. Nagyokat húz az evezőn, a könnyű kajak meg-meglódulva mozdul az evezők nyomán, vászontetején ütemesen peregnek-dobolnak a lapátról lehulló, ragyogó kis vízgömbök. Zsuzsa két lábát feltette a kajak tetejére, karját, arcát olajozza, azután újságpapírt ragaszt az orrára, kényelmesen hátratámaszkodik, és hetyke arccal napozik. Balázs hátrapillant, csöppet elmosolyodik. Mellettük hatalmas hajóként, füstölgő kéményekkel úszik el Csepel.

— Kegyelmes asszonyom!

— Nyaralok, fiam — Zsuzsa hallatlanul felsőbbséges. — Elhízom majd. És nem érdekel semmi, és az egész utat végiglazsálom. Ellenvélemény?

— Nincs.

Most balfelé pillantanak, uszályok mellett sodródnak el, átúsznak a nagy távvezeték alatt, lassan fordul a Duna, megnyílik, kitárul, kijutottak a városból.

Előttük kis, fával borított sziget, úgy emelkedik ki a folyamból, mint egy hatalmas hal háta. Zsuzsa fitymálva nézegeti.

— Hol van ez attól.. . A miénk sokkal szebb.

Valahol felberreg egy motor, azután gyönyörű ívben, hogy csak úgy csillog mögötte a felfodrozott víz, kék rendőrjármű siklik elő. Zsuzsa elneveti magát.

— Ah, minő ravaszság, lm, ők lesben álltak. Ah!

A férfi egykedvűen pillant a közeledő, fékező, melléjük sikló motorcsónakra. Szálas rendőr áll benne, széles arca izzad a sapka alatt. Bal kezével a motoros szélébe fogódzkodik, jobbjával hanyagul tiszteleg.

— Jónapot kívánok. Láthatnám a csónakigazolványt?

— Hát már csónakot is loptak, hogy így ellenőriznek?

Zsuzsa csúfolódva pillant a rendőrre. Balázs előszed egy nylontasa- kot, átnyújtja az igazolványt. A rendőr belepillant, meghökken, azután hirtelen kihúzza magát, tiszteleg, de a megingó motor miatt gyorsan visz- szanyaklik. Ragyog az arca.

— Dávid elvtárs? Azonos a . . .

— Azonos vagyok.

— Hát . . .nagyon örülök, hogy személyesen megismertem. Sokat hallunk magáról. Nagyon sokat.

— Igen? — mormog a férfi, minden lelkesedés nélkül. — örülök.

— Csak rövid út, vagy hosszabb lesz a túra?

— Nyaralunk — mondja Zsuzsa, élvezi a szó ízét, jelentését, tetszik neki a férjét ért lelkes elismerés. — A férjem végre kivette a szabadságát. De ezt is csak úgy, hogy. .. kényszer- szabadság. Kiírta az orvos.

Balázs felriad, egy pillanatra majdnem vadul bámul a feleségére, azután hisztérikusan felcsattan.

— Igenis, kiírt. Kifogásod van tán?

Zsuzsa egy pillanatra hökkent arccal mered maga elé, azután hátrafordul és kutatóan ránéz a férjére. A rendőr megszeppen, kényelmetlen a helyzet, gyorsan búcsúzik.

— Hát.. . jó utat kívánok. És estére jól cövekeljenek le, a rádió vihart mondott. De ezek a levelibékák — int lenézően, a motor felberreg és eltűnnek Pest felé.

O í* O

A kajak felfordítva hever a parton, a fa alatt kis, kétszemélyes sátor zöldéi. Zsuzsa és Balázs egy kőgát mellett kuporognak, az asszony hatalmas buzgalommal hajigálja a horgot a vízbe, ez azonban makacsul ellene szegül, vagy a botra tekeredik, vagy megakad egy-egy bokor levelei között. Zsuzsa mérgelődik, magára, a horogra, a bokorra, összeszorítja a száját, újra és újra próbálkozik. A férfi óvatos távolságból kajánul figyeli a harcot. A horog végre bekerült a vízbe, a parti áramlás lassan visz- szafelé viszi. Zsuzsa hallatlan buzgalommal, meg-megbotolva a kövek között, egy faderéken egyensúlyozva