Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Felszabadulás utáni nyelvhasználatunk néhány kérdéséről

lön nyelvművelő szakkiadványunk, pedig szükség lenne rá. A felszabadulás utáni új nyelvművelő mozgalom elhatárolta magát az indokolatlanul merev purizmustól, elítélte az értelmetlen tiltásokat előtérbe állító nyelvvédő gyakorlatot, s az alaptalan nyelvhelyességi szabályokat, azaz a nyelvhelyességi babonákat kiiktatta a gyakorlati munkából. Nem bíbelődik olyan kérdésekkel, amelyek nem időszerűek és nem célszerűek. Ugyanakkor központi szerepet juttatott a nyelv fejlődése elvének, s a nyelvi, a nyelvhasználati változások, a normák megítélésében a hasznosságot állította központba, s azt vizsgálta, hasznos-e a nyelvi forma, s az új nyelvi fejlemény vagy az idegen eredetű szó gazdagítja-e a nyelvi eszköztárt, gondolataink közlési lehetőségeit. A „kívánatos" és a „nem kívánatos" nyelvhasználatot irányító nyelvművelés irányelveit és módszereit feldolgozó kiadványok száma napjainkban is egyre szaporodik. Korszerűsödött a szemlélet is, s a nyelvet védő tevékenységet szélesebb társadalmi alapokra kellett helyezni. A felszabadulás után megjelent nyelvművelő kiadványok (Nyelvművelésünk főbb kérdései, Magyar nyelvhelyesség, Iskolai nyelvművelő stb.) elsősorban a nyelvművelő szakemberek s újságírók számára íródtak, és az iskolai nyelvművelés elméleti és gyakorlati céljait szolgálták. A társadalom szélesebb körének szánt újabb nyelvművelő kiadványok (Anyanyelvi őrjárat, Anyanyelvi kaleidoszkóp stb.) nagy sikere azt bizonyítja, hogy a valóban hasznos nyelvhelyességi tanácsokat kínáló, s tudományos igényességgel megírt tanulmányokra van elsősorban szükségünk. Az Anyanyelvi kaleidoszkóp munkatársai között egri nyelvművelő szakemberek neveit is olvashatjuk. Már a pécsi nyelvművelő konferencia (1959) felhívta a figyelmet arra, hogy szélesíteni kell a nyelvvédő, a nyelvművelő munka körét, és előtérbe kell állítani azokat a megoldandó feladatokat, amelyeket eddig elhanyagoltunk. Legújabban a nyelvművelő törekvések az élő nyelvet, illetőleg a nyelv hangalakját, Hangzását, a hangos stílust is előtérbe állítják, hiszen a magyar beszéd hangalakja is állandóan alakul, formálódik. Ebben a kérdésben igen nagy jelentőségű az Egerben megrendezett kiejtési konferencia (1965), amelyen a szakemberek, köztük az egriek is felhívták a figyelmet arra, hogy mennyire elhanyagolta a magyar nyelvtudomány és a nyelvművelő szakirodalom a magyar kiejtés problémakörét, s ajánlotta, hogy minél hamarabb meg kell indítanunk azt a munkálatot, amely a helyes magyar kieités normáinak tisztázását és leírását tűzi ki feladatul. Helyes kiejtés, szép magyar beszéd címmel külön kötetbe jelent meg az egri kiejtési konferencia anyaga. A gyakorlati szakemberek, a tanárok, a beszédpedagógusok, a színészek, az előadóművészek, a politikai munkások sok használható ismeretet szerezhettek a szabályozott, a helyes és szép beszédre vonatkozólag. Az egri konferencia elhatározta azt is, hogy el kell készíteni a Kiejtési kézikönyvet. Ez a kiadvány most készül, munkálataiban az egri nyelvészeti tanszék szakemberei is részt vesznek. Sokat várunk ettől a kiadványtól, mert az elhangzó beszéd akusztikumával, a helyes hangos stílussal kapcsolatos ismereteink még hiányosak. Azt is hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ma már nemcsak a beszéd technikai oldala, tehát a hangképzés, a kiejtés szorul komoly ápolásra, gondozásra, hanem az előszóbeli megfogalmazás, a gondos, a gazdaságos és az ízléssel mevalósuló kifejező készség is. Az évről évre megismétlődő kiejtési versenyek hatása is szerepet játszik abban, hogy a beszéd technikai oldalával kapcsolatban örvendetes a javulás. Nem örülünk azonban annak, hogy még gyakran hallunk hadaró, kapkodó, monotóniával terhelt beszédet, s az egyes hangok tisztátalan ejtése mind az ifjúság, mind a felnőtt emberek beszédét jellemző hiba. A nagyobb baj azonban az, hogy az élőszóbeli megnyilatkozásokban jellemző sajátság a hablatyolás, „a higan sóderolt” (Baranyai Ferenc) fogal- —_ mazás, a beszédfegyelem megsértése. Költőink, íróink sem ti véletlenül fakadnak ki a helytelen élőszóbeli megnyi- WM latkozások ellen. Az alább idézett részek valóban tükörképet nyújtanak számunkra a legtipikusabb beszédbeli hi- 74 bókról. Devecseri Gábor Beszéd című versében arról panaszkodik, hogy felszólalásainkban, előadásainkban sok a „sótalan" szó, a „torz dadogó zörej, otromba közlés”. A vitaalkalmakon is „sok az üresjárat, a locska érték" (Vészi Endre). Nem tudunk gazdaságosan fogalmazni, és „felelős felnőttként gazdálkodni a szavakkal" (Benjámin László). Legidőszerűbb nyelvművelési feladatunk arra nevelni az embereket, hogy ne bújjanak „a beszéd nádrengetegébe”, és „fontolgassák a szót” (Kónya Lajos). Az „öngör- csölt duma-fonalak” (Tankó Sirató Károly) ne tegyék kö- rülményeskedővé, feleslegesen bonyolulttá beszédünket. Képes Géza is szól Egy tröszt aktíva-ülésén című versében arról, hogy a fontosdit, a lényegesdit játszó felszólalásokban úgy kúsznak a hallgatóságra a frázisok, akár az indák, és nemcsak a sűrű füst, hanem a közöny is fojtogatja az embereket. Az igényesebb élőszóbeli fogalmazásra nevelés ma már nemcsak az iskolai nyelvművelő tevékenység feladata, hanem a társadalmi célokat szolgáló nyelvi népművelésé is. Elsősorban azért, mert társadalmi életünk fejlődésével együtt jár az is, hogy mind többen és mind gyakrabban élhetnek az élőszóval. Az élő szót, a nyelvet használó embert arra kell tehát biztatnunk, hogy nyelvi kapcsolatteremtésében, a kommunikáció különböző formáiban ránevelődjék az igényesebb nyelvhasználatra. A köznyelvet beszélők nyelvi tudatának befolyásolására, erősítésére is törekednünk kell. A TIT-ben folyó anyanyelvi ismeretterjesztés alkalmai, a Heves megyében is rendszeresen megredezett Magyar Nyelv Hete előadásai az utóbbi években tervszerűen elsősorban az élő nyelvhasználat, a beszélt nyelv, a mai közéleti és társalgási nyelv problémáit helyezték és helyezik az érdeklődés előterébe. Azoknak, akiknek nincs gyakorlatuk a beszédben, de hivatásuknál fogva beszélniük kell, a közösség előtt, meg kell tanulniuk a helyes magyar beszéd, a helyes magyar kiejtés, az értelmes élőszóbeli fogalmazás és a logikus szerkesztés mesterfogásait is. Országszerte, így megyénkben és városunkban is egyes intézmények, szervezetek ezért rendeznek retorikai tanfolyamokat. Az erre való igény a különböző szakmákban, hivatalokban dolgozók (bírák, ügyvédek, tanácsi dolgozók, pedagógusok, az idegenforgalom szakemberei, a társadalmi ünnepet szervező iroda munkatársai „szónokai”, az állami biztosító dolgozói stb.) körében egyre nagyobb mértékben jelentkezik. Az úgynevezett vezetőképző tanfolyamokon és továbbképzési alkalmakon a legkülönfélébb beszédfunkciók modellszerű ábrázolása mellett a beszédtevékenységhez mind elméleti, mind gyakorlati szempontból a legkorszerűbb ismereteket szerezhetik a hallgatók. Az információ- és kommunikációelmélet tanulságainak felhasználásával a beszélő s a beszélőtárs és az információ összefüggéseihez legalkalmasabb nyelvi eszköztárról is szólnak az előadók. Ugyanakkor törődnünk kell a beszédbeli gátlások feloldását célzó gyakorlati feladatokkal is. A helyes magyar beszédre nevelést azonban necsak a hasznosság elve irányítja, hanem a szép ízlés is központi helyet kap benne. Nyelvhasználatunkban ugyanis a két elv nem zárja ki egymást, hanem nagyonis összeférnek. Az ápolatlan, a nyelvi ízléstelenségekkel fertőzött, fegyelmezetlen beszédben ugyanis a gondolatok is beszennyeződnek és elerőtlenednek. Tömören, érzékletesen erre utal a költő e mondatában: „Az igaz is igazabb lesz, ha szépen mondod" (Pákolitz: Se több, se kevesebb).

Amit az élőszóbeli megnyilatkozásokkal kapcsolatban hibáztattunk, az írásbeli tevékenységünkre is érvényes. A „vizenyős blöff-dumával" (Ladányi) telített írásokban különösen sok a hibás mondat. Eddigi nyelvművelésünk a legkevesebbet éppen a mondattal, a szöveggel foglalkozott. Különösen arra a jelenségre kell rámutatnunk, hogy egyre bonyolultabbá válik a mondatszerkesztés. A csak- azértis szakszerűsködő, hivataloskodó iratokban, jelentésekben, felterjesztésekben meglazul a nyelvi fegyelem is. Az egyre bonyolultabb mondatformák a gondolat, a gondolkodás zavarait is tükrözik. Az igaz, hogy ezek az öles mondatok igen alkalmasak a köntörfalazásra, a tudatosan vállalt általánosításokra, elszemélytelenítésre, a mellébeszélésre, de ugyanakkor gyengítik az informálás befolyásoló erejét, hatásfokát. Igen időszerű nyelvművelő feladatunkká vált a nyelvi zsúfoltság, a nem gazdaságos fogalmazás elleni küzdelem. A helytelen mondatszerkesztési formák révén a nyelv veszélyes eszközzé válhat, s éppen azok kerülnek a „nyelvi kiszolgáltatottság" (Élet és Irodalom, 1973. nov. 3.) állapotába, akiknek az információkat