Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 1. szám - JELENÜNK - Sugár István: Az egri Dobó István gyalogezred tragédiája 1942 telén a Donnál

gyár területek bombázásának aljas provokatív tervét Cuno Heribert Fütterer repülőtábornok, a budapesti német követ­ség katonai attaséja és vitéz László Dezső vezérőrnagy, a magyar honvédvezérkar hadműveleti osztá'yának parancs­noka agyalta ki. Titokban abban egyeztek meg, hogy szov­jet felségjellel (átfestett) német repülőgépekkel, német személyzettel álcázott bombatámadásokat hajtanak végre magyar lakott területek ellen Kelet-Magyarországon, hogy kiprovokálják Magyarország hadbalépését és szovjetellenes hangulatot keltsenek. Ilyen fasiszta konspiráció alapján lépett tehát Ma­gyarország 1941. június 27-én délelőtt 11 órakor hadi­állapotba az addig diplomáciai kapcsolatban álló Szovjet­unióval, mely pedig igaz barátsága jeléül az 1849-ben zsákmányolt szabadságharcos zászlókat ünnepélyes kere­tek között szolgáltatta vissza hazánknak. Horthy Miklós egyébként 1953^ban Bonnban „Ein Leben für Ungarn" címen megjelent memoárjában is meg­írta, hogy Bárdossy elhallgatta előtte Krúdy Ádám ezredes jelentését. De e tény elismerésével nem csökkent a kor­mányzó felelőssége, hiszen arról is beszámolt, hogy Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár tájékoztatta őt a kassai események valóságos oldaláról — s bár ez már a hadüzenet után történt, de Horthy egyetlen szóval sem vonta ezért felelősségre Bárdossyt, sőt amikor tudomására jutott, hogy a miniszterelnök megfenyegette Krúdy ezre­dest és miniszterelnökségi munkatársait, hogy hallgassanak „a kassai ügy’’-ről, azt hallgatásával jóváhagyta! A soviniszta és militarista Magyarország urainak ka­póra jött a szovjet elleni háború, melynek közeli győzelmé­ből és a jutalmul remélt koncból busásan ki óhajtották venni a maguk részét. Bartha honvédelmi miniszter június 23-án a minisztertanács ülésén ragyogó színekben ecsetelte a bolsevisták elleni hadjárat kilátásait: „Miután a néme­tek a lengyeleket három hét alatt győzték le, a franciákkal is körülbelül ennyi idő alatt végeztek, miután a jugoszláv hadsereget 12 nap alatt leverték, és három hét alatt az egész Balkánt elfoglalják, úgy gondolom, hogy hat hét alatt a németek Moszkvában lesznek, és teljesen leverik Oroszországot. .." Homlok Sándor ezredes, berlini magyar katonai attasé ezt jelentette Werth Henrik vezérkari főnöknek „Titkos! Sürgős!” jelzéssel: ,,A Szovjet-Oroszország elleni háború kimeneteléből a német vezérkar kétségtelenül nagy német győzelmet vár. A hadművelet ,,villámháború" jegyében vajó lezajlását készítik elő, melynek első hónapjában nagy üt­közetekkel, második hónapjában pedig folytatólagos me­netekkel európai Szovjet-Oroszország területe igen nagy részének megszállását remélik végrehajtani. Óvatosabb becslések a háború befejezéséig 3 hónappal számolnak, melyen belül a szovjet-orosz haderő leverése, a hadiipar, az orosz nép olaj- és nyersanyagkörlet birtokbavétele is bennfoglaltatik..." S a magyar hadüzenet szellemében rövidesen egy úgynevezett gyorshadtest erejéig kezdetét vette hazánk áldatlan részvétele a Szovjetunió elleni hadjáratban. 1941. július 2-án Sztójay Döme repeső őrömmel táviratozta Bár- dossynak Budapestre: „őszinte megnyugvással értesültem, hogy csapataink átlépték a magyar—szovjet határt, s hogy ma a német hadi jelentés is megemlékezett a magyar honvédségről..." HITLER PARANCSA: 200 EZER MAGYAR KATONÁT A FRONTRA! A németek, akik kezdetben a magyarok elleni bizal­matlanságból nem számoltak hadbaállításukkal, később — bármennyire is sikeresen haladt előre hadjáratuk az orosz és ukrán síkságon —, sürgősen emberanyagra volt szüksé­gük! így hát Hitler 1942. január 20-án magát Wilhelm Keitel vezérőrnagyot, a német véderőfőparancsnokság ve­zetőjét küldötte Budapestre, hogy megtárgyalja jelentéke­nyebb magyar katonai erőknek a szovjet frontra való szál­lítását. „A bolsevizmus bukásával számolni nem lehet — mondotta Keitel vitéz Faraghó Gábor vezérőrnagynak, a Hon­védelmi Minisztérium Elnöksége vezetőjének, aki Hegyesha­lomnál fogadta a szövetséges vendégeket — mert egyrészt -4 a kommunista világnézet oly mély gyökeret vert a Szovjet­unió népei között, hogy azok ma jobban összefognak, mint a régi Oroszországban, másrészt a Vörös Hadsereg ellen­álló képessége még nem tört meg.” Nyilvánvalóvá vált tehát a magyar hadügyi vezetés előtt, hogy Adolf Hitler személyes küldötte igen komoly követelésekkel a tarsolyába érkezett Budapestre. A németbarát vitéz Szombathelyi Fe­renc vezérezredes, a honvédvezérkar főnöke ennek nyomán kijelentette vitéz Bartha Károly honvédelmi miniszternek: „Az 1942-es év végső döntést fog hozni a németek javára a keleti fronton, s ha a németek nem lesznek megelégedve Magyarország részvételével, akkor a békekötésnél Erdélyt a románok kapják!” A legmagasabb magyar katonai személyiségek jelen­létében lezajlott tárgyaláson Wilhelm Keitel vázolva a szerinte ragyogó hadihelyzetet, kijelentette a lényeget: „A Führer a szövetségesekkel a nyári támadásban döntést fog hozni a keleti fronton!" Először 15 harcos és 8 úgyne­vezett megszálló magyar hadosztálynak a Szovjetunióba való szállítását követelte, mely a totális mozgósitással el­érhető teljes magyar haderőt jelentette! Élénk, sőt helyen­ként heves szóváltásra került sor. A honvédelmi miniszter a korszerűtlenül felfegyverzett magyar csapatoknak megfelelő fegyverzettel való ellátását kérte, mire a német tábornok­nak az volt a válasza, hogy a szovjet katonák felszerelése sem különb. Erre vitéz Bajnóczy lózsef vezérezredes kije­lentette, hogy értesülésük szerint a Vörös Hadsereg katonái jól fel vannak szerelve, s ezért a rossz felszerelésű magyar hadsereg teljes egészét nem vihetik a frontra. Becker ve­zérőrnagy, Keitel helyettese, keményen vágott vissza: „Kívánalmakat nem lehet előterjeszteni és nem lehet diri­gálni!" Keitel pedig figyelmeztette a tiszteket a bécsi dön­tésekre, „melyeket nem azért hoztak, hogy a magyar kor­mány követelésekkel, feltételekkel álljon elő". Most és így nyújtották be hát a németek számlájukat a Felvidékért, Észak-Erdélyért és a Délvidékért.(!!) Végül is olyan megállapodás született, hogy_ 1942 májusáig a már Ukrajnában levő magyar katonaság lét­számát, mint megszálló haderőét 7 hadosztályra emelik, s ezen felül 9 gyalog hadosztályt, valamint 1 páncélos had­osztályt küldenek közvetlenül a szovjet tűzvonalba, a front­ra. A rövid határidőre való tekintettel haladéktalanul kezdetét vette a hadosztályok megszervezése. A hadba ren­delt magyarországi katonai erőt 2. magyar hadsereg elne­vezés alatt, vitéz lány Gusztáv vezérezredes parancsnoksá­ga alatt több lépcsőben szállították a szovjet frontra. S ezzel kezdetét vette kb. 200 ezer magyar tragédiája! 1942. JÚNIUS 30: INDULÁS A FRONTRA A szovjet frontra vezényelt magyar katonai alakulato­kat három lépcsőben szállították Ukrajnába. Az első lépcső mór 1942. április 11-én elindult és német csapatokkal együttesen kemény harcok árán július 10-én elérték a Don folyót. Az egri gyalogezrednek pedig ezek alatt a heves harcok alatt történt hadilétszámra való emelése. Tömegé­vel vitte a posta a hadkiegészítési állományba tartozó tar­talékosoknak a behívókat, melyek nyomán családok ezrei­ben a rémült döbbenet lett úrrá. De akik átéltük ezeket a sötét esztendőket, tudjuk, hogy a 23 éves „szegedi ke­resztény gondolat" intenzív propaganda hatása megtette a magáét, s bizony szép számmal akadtak, akiket elvakí­tottak a nemzetiszocialisták időleges politikai és katonai sikerei és fanatikus, lelkes örömmel készültek a hadjárat­ra — legtöbbjük életük utolsó útjára... 1942. június 20-án parádés, ízig-vérig soviniszta­nacionalista ünnepség színhelyé volt az egri Dobó tér. Búcsúztatták a szovjet frontra vezényelt háziezredet. A tengernyi tömeg feletti díszemelvényen „a katonai és polgári előkelőségek" mellől nem hiányzott a katolikus egyház magas rangú képviselője sem. Érdemes visszaidézni szóról szóra Hedry Lőrinc főispán tanulságos szónoklatának leglényegesebb mondatait: „Toborzót fúj a trombita or­szágszerte és katonavonatok szállítják a honvédeket a HSí

Next

/
Thumbnails
Contents