Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 4. szám - JELENÜNK - G. Molnár Ferenc: Kamasz város - Gyöngyös
szédesebb, szebb, vonzóbb, elbűvö- lőbb, oz a dioráma. A természet meg- elevenítése olyan hűséggel, hogy az ember káprázat rabjaként úgy néz szét maga körül, mintha valóban kint lenne a Mátra lankáin. Kecses őzek, súlyos léptű szarvasbikák, surrogó szárnyasok veszik körül, és közben hallja az erdő ezernyi hangját. A tavasz és az ősz jelen'ik meg, a Sástó jellegzetes tája elevenedik meg az üvegfalak mögött. Máris kész az elhatározás az emberben: ezt a csodálatos vidéket a valóságban is meg kell nézni, ki kell menni a fák közé, fel kell keresni a füves tisztásokat. Meg kell ismerni az erdőt. A kiállítás pedagógiai célzata senki előtt sem titok. Valamikor Gyöngyös az Aba-nem- zetség birtoka volt. A közeli Abasár a nevében őrzi még ezeknek az időknek az emlékét. A tizennegyedik század elején Szécsényi Farkas Tamás kapta meg a települést és szerzett hozzá városi rangot Róbert Károlytól 1334-ben. A szőlőtermelést itt a róma'ak idején már folytatták. Később egyre terjedt a szőlő kultusza, és a XV. században már a Mátra környéke adta a legnagyobb összefüggő szőlős tájegységet. Mindig fontos kereskedelmi szerepet töltött be Gyöngyös, a bor innen messze földre eljutott, valutaként használták a nemzetközi kereskedelemben. A város címerében ma a farkas látható, az ötágú vörös csillaggal, az ipart jelképező fogaskerékkel és a szőlészetet kifejező szőlőlevéllel, de nem h'ányzik belőle a Mátrát idéző hegyvonulat rajzolata sem. A város címere hiánytalan szimbólum. Gyöngyös ritkán játszott történelmi szerepet az ország életében. A vitézlő és nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc itt fogadta a gyöngyösi születésű kalocsai érseket, Szécsényi Pált abban a Fő téri házban, amelynek bejárata fölött márványtábla hirdeti az eseményt ma is. Fontos tárgyalások folytak itt 1704-ben. A ferences templom kriptájában Vak Bottyán sírja emlékeztet azokra az időkre, amikor az ország legjobbjai fegyvert fogtak a magyar szabadság kivívásáért. A 48-as események is elérték Gyöngyöst, ahogy a dicső Tanácsköztársaság idején is hírt adott magáról. Ország-világra szóló jeles tettek soha nem születtek Gyöngyösön. Falain belül szorgalmas népek laktak, akik a kézművességet a tőlük telhető magas fokra igyekeztek emelni. Emléküket fenntartotta a mai napig is a Kallók völgye, amely a patak vizére telepített malmok, tiloló műhelyek sorát jelzi. Néhány évvel ezelőtt még a szakmunkásképző intézet sporttelepe környékén látni lehetett az egykori malom kifosztott, elárvult épületét. Gyöngyös soha nem volt gazdag város. Néhány főúri palota, levéltár és kastély adta meg a város külső rangját. Főként kereskedők lakták, akik nem versengtek egymással a házaik csinosításában. De a belvárosban már ott sorakoztak a jobbágykunyhók is. Itt nem éltek főpapok, ak:k jövedelmük jó részét díszes paloták megépítésére fordították volna. Aztán a tűzvészek egymásutánja is meggyötörte a várost, és lerombolta patinás épületeit. Ma a szabadtéri színpad és a múzeum az Orczy-kastély és a park új gazdája. Ebben az épületben szállt meg 1814-ben I. Sándor, minden oroszok cárja, átutazóban. Itt tartott haditanácsot Görgey 1849-ben, de itt lakott ugyanakkor Kossuth Lajos is. Az egyik legrégebbi építménye a városnak a fiók-városháza, ma a zeneiskola. Itt már a XV, században iskola várta a nebulókat, majd a jezsuiták, később pedig a ferencesek gimnáziuma lett. A századunk fordulóján a városi elöljáróság vette birtokba egy időre az épületet. Valamikor Heves megye törvényhatósági gyűléseit Gyöngyösön tartották, a vármegyeházán, az állami gazdaság mai központjában. Az épületről, már a XVII. századtól kezdve tudunk. Közel egy évszázadon át töltötte be fontos megyei szerepét, utána pedig átalakították kaszárnyának. Barokk stílusban öltöztették át. A szabadságharc idején a jászkun huszároknak adott szállást az épület. Még egy szerény külsejű épületet említünk, a Vachot házat, amelyben a múlt század jeles irodalmárai, a Vachot-testvérek születtek. Ez a ház a patak túlsó oldalán, a Patára vezető út mellett látható. Ezekkel együtt sincs jellegzetes hangulata a városnak. Nem lehet azok közé a települések közé sorolni, amelyek megjelenésükkel is beleita- tódnak az ember emlékezetébe. Inkább a táj, a közvetlen földrajzi környezet az, amely megfogja az ide látogatót. A Mátra lábánál meghúzódó város ilyen perspektívában tűnik úgy, mintha oltalomért bújna a megbízható nyugalmú és erejű hegyekhez. »—» Néhány dologban bízzuk rá magunkat a statisztikára. Sokat mond az aszóm, hogy a városban összesen 12 ezer munkás dolgozik a különböző üzemekben. Az összes foglalkoztatottak száma ettől mintegy négyezerrel több. A legtöbb munkást az Izzó alkalmazza, kereken háromezret. Az első szocialista nagyüzem a kitérőgyár volt, ahol közel ezer ember talál munkát ma magának. Érdekes jelenség, hogy minél kisebb egy üzem, annál több ott a munkások átlagkeresete. A legalacsonyabb az Izzóban, a legmagasabb az AKÖV-nél. A Mátra Kincs Tsz-ben az átlag havi jövedelem lényegében az ipari üzemek jobbik felének színvonalán mozog. Ez pedig nem lebecsülendő eredmény. Igaz, a szövetkezeti jövedelmet el kell osztani az év minden hónapjára, de a munkanap az ő esetükben nem nyolc órából, többől áll, és ez is számottevő körülmény. Úgy látszik az adatokból, hogy a város arculatát a munkások határozzák meg. A valóságban is ez a helyzet. Bár Gyöngyösön az alkalmazottak száma majdnem négyezer, köztük fele arányban az egyetemet, főiskolát végzettek találhatók meg, a város közéletében mégsem töltenek be ilyen arányú szerepet. Létük, tevékenységük főként a munkahelyük falai közé szorul csupán, oda korlátozódik. Olykor egyesületi gyűléseken vesznek részt, de pezsgő, forrongó légkört, életet, mozgást nem tudnak kialakítani maguk körül. Gyöngyösnek n:ncs művésze. Nincs festője, költője, írója, nincs zenésze, nincs építésze és nincs előadóművésze. Gyöngyösön évek óta nincs egy énekkar vagy egy zenekar. Iskolák kísérleteznek ezzel, de inkább kevesebb, mint több sikerrel, és kárász- életű pályafutással. Gyöngyösnek nincs igazi közönsége sem. Sokan azzal magyarázzák az érdektelenséget, a közönyt, hogy az elavult épületek nem vonzzák a művészetet kedvelőket. Van egy maroknyi csoport a zeneiskola körül, de ők a növendékek rokonságából kerülnek ki. Mondják, hogy sokan járnak Pestre hangversenyre, színházba. Hogy menynyi ez a „sok", senki sem tudja. Legfeljebb néhány tucatnyian lehetnek, akik valamilyen egyéb szállal is kötődnek a fővároshoz. A szocialista brigádok színházi kirándulásai inkább az Operett Színház és a Vidám Színpad bejáratáig szólnak. A brigád vállalásaiból ezzel ki lehet pipálni a „kultúrát”. A kamara-jellegű zenés előadó esték a Kodály-dallamokon nevelkedett gimnazistákat vonzzák. Nincs közönsége a képzőművészeti tárlatoknak sem, ahogy nincs közönsége az alkotókkal való bensőséges találkozóknak sem. Az is jellemző dolog, hogy Gyöngyös eléggé zárt, befelé forduló település. A „bennszülettek” csak ritkán tartanak kapcsolatot a „betelepültek- kel" — házasságot pedig alig kötnek egymással ezeknek a mesterséges választóvonallal szétosztott embercsoportoknak a tagjai. Sokan vannak az urbanizálódó, a környező községből bejövő városlakók, akik inkább csak a külsőségeket veszik fel magukra nagyon gyorsan, de a falusi élettartalmat magukkal hozzák az összkomfortba is. Ennek egyik jellegzetes megnyilatkozása a szépen, hiánytalanul berendezett lakás, amit azonban nem használnak, mivel életüket a konyhában töltik le. A lakás arra való, hogy legyen mit bemutatni a vendégeknek. Legyen mivel büszkéi-
