Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: Megélemedő nyelvemlékeink
DR. BAKOS JÓZSEF: Megélemedő nyelvemlékeink: A HALOTTI BESZÉD ÉS AZ ÓMAGYAR MÁRIA-SIRALOM 1. Mint a poraiból megélemedő, megújhodó főnixmadár, úgy élednek újra napjainkban nyelvemlékeink szavai, mondatai, nyelvi fordulatai. Elsősorban költőink csodálkoznak rá egyre gyakrabban a régi nyelvi formák ősi ízeire, és bíznak új nyelvi szerepet az „archaikus járású” (Csanádi Imre) kiavult szavakra, stílusformákra. Új gondolat- és képzettársításokat is felszabadítanak ezek a nyelvemlékeinkből kiemelt nyelvi képletek, mert nem az archaizálás, az ódonkodás, a régieskedő stílusutánzás szádékával emelik be elsősorban verseikbe napjaink költői pl. a Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom nyelvi eszköztárának legjellemzőbb szavait, kifejezéseit. De nemis csak a korhűség és a környezetfestés hitelesítésére szolgálnak az újra elevenedő régi nyelvi formák, hanem arra, hogy új és modern mondanivaló hordozását, kifejezését is vállalják magukra. Nem értünk tehát egyet azokkal, akik szerepjátszásnak, költői játéknak, a divatos filológizálás, illetőleg a szándékos filoszság megnyilvánulási formájának tekintik csupán azt a költői alkotó módszert, eljárást, amelyben egyre gyakrabban születnek újjá a nyelvemlékbeli régi szavak és mondattöredékek. Az is csak féligazság, hogy azok a költők, akik utat találtak nyelvemlékeinkhez, túlnyomó többségükben filoszok is voltak, s egyetemi tanulmányaik során volt alkalmuk megismerni nyelvemlékeinket, s ennek hatására is gazdagítják nyelvi és stilisztikai eszköztárukat a Halotti Beszéd és az Ómagyar Mária-siralom szavaival, mondatformáival. E két nyelvemlék nyelvi fordulatait újra elevenítő költőinket nem tekinthetjük egyszerűen csak „verseket döcögő ómagyar fiúknak, filoszliterátoroknak” (Aczél Géza), hanem inkább merész újítóknak, akik nagyobb részt kívánnak vállalni az új kifejező eszközökért folyó küzdelemben, s gazdagítani akarják költői eszköztárukat olyan régi nyelvi formákkal, stilisztikai elemekkel is, amelyek „ledobva gúzsát az időnek” (Keresztúry Dezső), alkalmasak arra, hogy beépüljenek egy-egy modern hangvételű vers mondanivalójába, szerkezeti egységébe. Néha éppen a legkorszerűbb tartalom és a legősibb nyelvi forma ellentéteiből eredő alkotó izgalom teremt szinte ódái ihletettségű érzelmi és hangulati hatást. A versolvasók oldaláról nézve ezt a folyamatot, azt tapasztalhatjuk, hogy az „újonnan jött fogalmakra rálopott” (Ady) nyelvemlékbeli szavak és nyelvi fordulatok erős mozgásba hozzák az olvasó képzeletét, s merészebb eszmetár- sílásra is ingerelnek bennünket. A régi magyar nyelv szinte közismert szófűzései, fordulatai nagy eszmei távlatokat is átfogó filozofikus gondolatsorok kibontására is igen alkalmasak. A gyakran csak kollázs- és montázsszerűen felhasznált nyelvemlékrészletek a legmodernebb, a legmaibb nyelvi mezőben, versbeli szövegösszefüggésben a nyelvi ellentétek ütköztetésére is vállalkoznak. Ezt példázzák Vas István (Nyelvemlékek), Szűts László (Elmegyek meghalni), Nagy László (Menyegző), Veress Miklós (A néhai poétára) stb. versei is. Páskándi Géza Tű Foka című kötete első ciklusának sem véletlenül adja a Nyelvemlék címet. Mai költőink műveiben a régi magyar nyelvnek az irodalmi nyelvből már kiavult egy-egy ritka szava, nyelvi töredéke, forgácsa egyrészt tudatos stilizáló szándékkal, másrészt olykor az egyéni élményen átforrósított sejtető jelleggel egészen korszerűnek, modernnek tetsző vers- és képépítő elemnek bizonyul. Majd később látni fogjuk, sokszor a versbeli kulcsszó szerepét is rábízzák a költők első összefüggő nyelvemlékünknek, a Halotti Beszédnek és az első magyar versnek, az Ómagyar Mária-siralomnak a legszabadabb képzettársításokat is elbíró, arra egyenesen ösztönző s az olvasók többségének amúgy is jól ismert szavára, mondataira, nyelvi fordulataira. Nem öncélú stíluseszközként élnek versalkotó művészeink a vizsgálódásra kiemelt két nyelvemlékünk megfelelő szavaival, mondataival, hanem legtöbbször ezekkel utalnak nagyonis egyéni gondolat- és érzésvilágukra. Ezek a régi nyelvi formák ilyen szerepvállalásukban szinte új fényt nyernek, új értelmet kapnak, s új jelentésárnyalatok hordozására is alkalmassá finomodnak. Természetesen igazi értelmük, versbeli stilisztikai szerepük csak a vers egészében teljesedik ki, s nemcsak jelentéstartalmukkal, hanem atmoszférateremtő akusztikájukkal is hatnak az olvasóra. Ha az olvasó amellett még jól ismeri a nyelvemlékbeli szavak múltját is, akkor ez az ismeretanyag csak elősegítheti a bekapcsolódását abba az áramkörbe, amelyet a régi nyelvi és stilisztikai eszköztárból merészen válogató költő teremt verse és olvasója köré. Cikkünk megírásával azt a célt is szolgálni kívánjuk, hogy közeli, valóban emberi kapcsolatba kerüljünk az eddig csak tananyagként ismert értékes nyelvemlékeinkkel. Anyanyelvűnk múltjának, egészséges jó nyelvi ízeinek, hangulati értékeinek, kifejezőerővel teljes, jól szerkesztett mondatainak ilyen jellegű ismertetése és ismergetése szolgálhatja azt o nyelvi nevelési célkitűzésünket is, hogy a moi olvasó ne csak élvezője, hanem értője is legyen a szép költeményeknek. 2. Már említettük, hogy ebben a közleményünkben elsősorban a XX. századi s köztük főleg a mai költők verseit vizsgáljuk meg. Arra a kérdésre keresünk választ, hogy e két nyelvemlékünknek mely nyelvi formái jelentkeznek
