Hevesi Szemle 3. (1975)
1975 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Dobóné, Berencsit Margit: Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?
löst. A keményen megfogalmazott költői szándék, a súlyos gondolatok, a megdöbbentően feszült vershangulat nem tűri a lazább, oldotabb formát. Ezért mellőzi a lírása jellemző dekoratív nyelvi elemeket. A leghajlékonyabb, legkézenfekvőbb kifejezőeszközt, a jelzőt alig használja. A 14 sorban mindössze 5 jelzős szószerkezetet találunk: deres ágra, /ágy hanté, mezővé, falban meredt hajakat, dúlt hiteknek, túlsó partra. Ezekben inkább a szemléleti jelleg az erősebb. Többségük még a zenei elemeket is nélkülözi. A költő rendkívüli tömörségre törekszik. Kevés grammatikai eszközzel dolgozik. Dísztelen, puritán ez a stílus. A közlés árnyaltsága, a vers hangulat- és érzelemkifejező ereje mégis tökéletes, s ebben rejlik a vers varázslatos szépsége. Meglep a beszélt nyelvhez közel álló mondatszerkesztése. Elősegíti ezt a kérdőnévmással kifejezett alany és az azt követő igei állítmány kötött szórendje. (Bár ezt a formát ritmikai szempontok is diktálhatták!) Az egymáshoz tartozó szavak nem távolodtak el, a tárgy és a határozó mindig együtt szerepel. StMáris hatásuk azért erős, mert költői képekben jelennek meg. Nagy László a gazdag magyar határozórendszerből takarékosan, de művészi ösztönnel válogat. A cselekvés és az állapot kiemelésére, erősítésére és eltúlzására használja fel ezt bővítményt. Nagy szerepet játszanak a határozók a perspektívakezelésben is. A költő legtöbbször segítségükkel irányítja tekintetünket a mélyből a magasság felé. A versben található szavak mint szófajok és mint mondatrészek egyszerre szerepelnek, ezért stílushatásuk is együtt érvényesül. A 14 sorban 57 szót használ a költő. Ezek szófaji megoszlása igen érdekes: 10 ige 32 névszó (18 főnév, 4 melléknév, 2 melléknévi igenév, 8 névmás) 6 határozószó (2határozószó, 2 határozói igenév, 2 igekötő) 9 viszonyszó (5 névelő, 4 kötőszó) Az igékre és a névszókra nagy szerepet bízott a versben, számbeli arányuk együttesen 73 százalék. A fogalmat jelölő, tartalmas szavak erősen túlsúlyban vannak. A gyakori igehasználat ,az igék és az igenevek aránya fokozza a vers dinamizmusát. Valamennyi mondatban igei állítmány szerepel. A számbeli aránynál azonban többet mond az igék megválasztása. Érdemes ezeket kiemelni a szövegből: lemerült, imád, lehel, feszül föl, öleli, becéz, állít, rettenti, viszi át. Jelentésüket és hangzásukat tekintve legtöbbjüket a legszebb magyar szavak közé sorolhatjuk. Szerintem valamennyi választékos, emelkedett stílushatású. Nagy László magasztos érzések kifejezésére és felkeltésére alkalmazza őket. Az igealakok kellemes hangzása, zeneisége is megragad bennünket. A jelentés és a hangalak harmóniája figyelhető meg a rettenti szóban is, a kíméletlen harc keménységét érzékelteti a zárhangok pattogása. Megsokszorozza az igék cselekvésjellegét a képes értelmű használat. Valamennyiben a közösségi vonást emeli ki a 3. személyű ragokkal. A költő énje azonban átsugárzik ezeken az igéken. Tudjuk, érezzük, hogy ő volt a cselekvő alany, s most saját szerepét akarja átruházni másokra, s keresi a renkívüli feladatot vállaló „harmadik személyt.” Ebben a nyelvi megformálásban is benne rejlik a jellegzetesen Nagy László-i, cselekvésre ösztönző bűvölő erő. A versben háromszor annyi névszót használ, mint igét, arányuk 32:10. A két szófaji kategória itt együttesen hordozza a lényeges gondolatokat. A névszók a kiemelés és a plasztioitás szerepét vállalják. Tömörségükkel, hajlékonyságukkal eqész mondatokat pótolnak: dúlt, hiteknek, káromkodásból katedrálist. Stilisztikai értéküket az is növeli, hogy mindig újszerű, mealepő hatású képek alkotására használja őket a költő: „falban meqeredt hajakat, verőereket.” A metoforikus jelentésben fokozódik a bennük rejlő érzelmi telítettség, az átlelkesítő erő. A képzettársítás a hétköznapi szavakat is gazdag jelentéstartalommal tölti meg: káromkodásból, túlsó part. A versben használt névszók zöme igen választékos. Esztétikai hatásuk nemcsak jelentésüknek, hangzásuknak is köszönhető: lángot, szivárványra, dúlt hiteknek, Szerelmet, katedrálist. Gazdagodik, színeződik a vers a falusi élet szavaival, kifejezéseivel. így életszerűbb, meggyőzőbb és hatásosabb a költői kép: deres ágra, tücsök-hegedűt, lágy hantú mezővé, „fogába tartva". Sajátos nyelvteremtő erejének bizonyítéka a szikla-csípőket költői neologizmus, az érzelmi tartalom elmélyítésére szolgál. Meghökkentően új, szokatlan, egyéni alkotás. Ennek a merész szóképnek a hatása abban rejlik .hogy bár belső motiváltságon alapul, de csak egy villanásnyira utal a logikai összefüggésre az utótag kiemelésével. S éppen ezáltal segíti felfedni a 5—6. sor rejtettebb jelentését. A kérdőnévmások a feszült lelkiállapot, a felkiáltásszerű költői megnyilatkozás nagyszerű eszközei. Halmozásuk a felfokozott érzelmeket és hangulatokat erősíti. A tartalmi, a gondolati előrehaladást segítik, ugyanakkor a hatásos, nyelvi fordulatok nélkülözhetetlen stíluselemei is. Elhelyezkedésük a versben rendkívül érdekes, kígyóvonal- lat írnak le. A sor elején vagy a sor belsejében szerepelnek szabályos váltakozással. Nagymértékben befolyásolják a vers ritmusát, kellemes hullámzását, jóhangzását. A többi szófaj stilisztikai szerepe kevésbé fontos. Az egyetlen (megismételt) határozószó, a végleg drámaiságot visz a sorokba. Az igekötők és a kötőszók száma kevés (2—2), ezeket is a leggyakrabban használtak közül választotta. Igen ritkán alkalmazza a névelőt: a 14 sorban 5-ször (csakis az a szerepel). A tömörségre, a sűrítésre való törekvés következménye a ritka névelőhasználat. A versben a feszültség nem oldódhat fel teljesen, kisebb-nagyobb intenzitással az első sortól az utolsóig érzékeltetnie kell. A tempó nem lassulhat csak a végén. Ezért használ az 5 névelőből 3-at az utolsó szerkezeti részben. A versben az érzéki megjelenítés leggyakoribb módja a vers akusztikai világáról, zeneiségéről sem. A költő a szöveg minden szépségét igyekezett megeleveníteni. Ezért a logikai, érzelmi és hangulati tartalmak közötti összefüggések nemcsak a látás síkján találhatók meg, hanem az akusztikai megjelenítésben is. Az egyéni képalkotások, a hangzásbeli finom árnyalatok, a sokrétű ritmusmegoldások együtt képesek a mondanivaló gazdagságát feltárni. A szavak hangrendjét a jelentés és a hangalak harmóniájának megteremtésére igyekszik felhasználni: 50 szóból 28 magas, 15 mély, 7 pedig vegyes hangrendű, (a 7 egy betűből álló szót nem vettem figyelembe). A szavak hangrendjével ellensúlyozni kívánta a mély gondolatok komor hatását, sötét színét. Hiszen nem riasztani akar, hanem a nehéz feladatok vállalására buzdít. Azért is használ kétszer annyi magas hangrendű szót, mint mélyet, A derűsebb hangok jól érvényesülnek a versben. Még a legmegrázóbb, legszomorúbb eseményt, a halált sem érzékelteti tragikus színekkel. Majdnem csupa vidám palatális hang csendül fel a kezdő sorban: „Létem, ha végleg lemerült.” Rendkívül finom arányérzékéről tanúskodik a különböző hangrendű szavak elhelyezkedése. Az idézett sorba csak a ha kötőszó veláris magánhangzója visz sötétebb színt. Előfordul, hoqy a kezdő és a záró szó mély hangrendű, s átöleli a közbeeső palatális hangrendűeket: „Lángot ki lehel deres ágra.” Máshol megfordítja ezt a sorrendet: „Ki becéz falba megeredt hajakat, verőereket?” Az idézet második sorában magas és mély hangrendű szavak váltják egymást. Akusztikailag igen kellemes hatásúak, remekül színezik, erősítik a vers ritmusát. Tökéletes a tartalom és a hangzás harmóniája azokban a sorokban, ahol csupa veláris, illetve csupa palatális hangrendű szó követi egymást. Rendkívül kifejező, mesteri megoldást választott: „káromkodásból katedrálist” „ki rettenti a keselyűt” Naqy szerepet szán a kellemes hangzású, lágy mássalhangzóknak is. Különösen gyakoriak a szövegben az I, m, n, hangok. Előfordulási arányuk a meditálóbb jellegű ,első részben magas. A vers feszültebb hanqulatú soraiban és a végén meqszaporodnak a kemény zárhangok és a pattogó r-ek. 25 t hanqból az utolsó négy sorban 12 található, lay teremt a költő merész zenei kontrasztot. Fokozott mértékben érvényesek ezek a megállapítások az ailiterációkra:
