Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA

magánhangzójú család- és keresztnév is lehet szép ősszhangzású:

Bessenyei György, Kölcsey Ferenc, Kossuth Lajos, Ara*y János, Juhász Gyula. Az előbbiekben minden magánhangzó maga*, az utóbbiakban minden magánhangzó mély, de egyébként ezekben a nejekben is igen változatos és kellemes a magánhangzók ,,színjátéka”) .

6. A családnév és a keresztnév találkozásánál lehetőleg ne

legyen mássalhangzó-torlódás, vagy ai-i, ei-i típusú magánhangzótorlódás: Bereczk Krisztina, Makai Imre, Szendrei Irén.

Helyesen mutat rá a könyv az alliterációnak a névadásban való szerepére: ,,A betűrím (a családnév és az utónév első betűjének azonossága, például: Váradi Viktor) nagyon jó hatást kelt”. Itt

néhány közismert példára is utalhatunk: Balassi Bálint, Pázmány Péter, Faludi Ferenc, Kisfaludy Károly, Munkácsy Mihály, Gárdonyi Géza, Bartók Béla, Lörincze Lajos stb.

Igen hasznos gyakorlati tanács, hogy „ritka családnévhez ismertebb utónevet, gyakori családnévhez pedig ritka utónevet válasszunk”. Gondoljunk csak arra, hogy például a budapesti telefonkönyvben milyen rengeteg Nagy József és Tóth István található; ha közülük egyeseknek Nagy Tivadar és Tóth Titusz volna a nevük, bizonyára kevesebbszer tévesztenék össze őket másokkal.

A Magyar utónévkönyv nemcsak anyakönyvi, hanem helyesírási normaként is szolgál. Keresztneveink helyesírási kérdéseiről az Akadémia helyesírási bizottsága és nyelvművelő munkabizottsága még 1969 januárjában együttes vitát rendezett, és „megállapodott az utónevek ejtésszerű, vagyis magyaros írásmódjának alapelvében”. E szerint például a következő neveket: Adrienn, Aliz, Artúr, Edit, Ivett, Judit, Örs, Szilvia — nem írhatjuk Adrienne, Alice, Arthur, Edith, Yvette, Judith, Eörs, Sylvia formában. A francia Jacqueline és Jeannette magyar alakja a magyar kiejtésnek megfelelően: ZsakEin és Zsanett. Vagy például Livius római történetíró neve magyar keresztnévként így írandó: Líviusz.

Abban is a magyar kiejtés tükröződik, hogy a következő nevek első í betűje hosszú í: Cecília, Emilia, Felicia, Lídia, Lívia, Otília, Vaszília. (Mint földrajzi nevekben is: Bolívai, Brazília, Fönícia, Galicia, Líbia, Szicília, Szíria). Ügy gondolom, az utónévkönyv kivételes írású Alicia nevének első i-jét is ezekhez kellene igazítani a következő kiadásban.

Keresztneveinkben az idegen és a régies betűk közül csak az *-et és a ch-t használhatjuk: Félix, Richard —, de az ilyen nevekben is a magyar kiejtés szerint kell írnunk az ékezetes betűket (é, á). Más idegen és régies betűk ma már csak a családnevekben fordulhatnak elő: Rákóczi Ferenc (a családnévben^ ez, a keresztnévben egyszerű c), Tóth Judit (th-val, illetve egyszerű t-vel), Béky Ivonn (a családnévben y, de a keresztnév nem írható y-nal: Yvonne formában).

Nagy érdeklődésre tarthatnak számot az utónévkönyv névmagyarázatai. A Judit-ról például megtudjuk: „Héber eredetű, jelentése: Júdeábái származó nő '. (Ennek az ókori államnak a neve pontosabban: Judea vagy Júda — hosszú ú-val! Érdekes, hogy Arany János is hosszú ú-val írta a Jóka ördögében: „Zsémbes asz- szony Judit”. Persze, a mai köznyelvi kiejtés szerint nekünk rövid u-val kell írnunk a Judit nevet).

Napj aink szovjet irodalma

Az elmúlt esztendőben könyvkiadásunk ismét gazdag választékot kínált. A sok szép kiállítású és igényes-tartalmas mondanivalóié könyvek sorában külön is örülünk a Napjaink szovjet irodalma címmel napvilágot látott kitűnő portrégyűjteménynek. Huszonnégy avatott tollú író—kritikus elemzésében — néhányon többről is írtak — színes képet kaptunk az orosz-szovjet irodalom harminc képviselőjéről. Az irodalom három fő műfajának, a lírának, a prózának és a drámának mai reprezentánsai egyaránt megtalálhatók a kitűnő kiadványban.

Ez az újabb nagyszabású vállalkozás természetesen komolyabb előzményekre tekinthet vissza. A Gondolat Kiadó korábban o szovjet irodalomról két nagy sikerű gyűjteményes kötetet jelentetett meg. Az első, Szovjet irodalom címmel — Kardos László remek

előszavával — 1959-ben került kiadásra. Ezt követte 1967-ben Az új szovjet irodalom —, ismét Kardos László tudományos rangú bevezetőjével — című gyűjtemény. Az első két könyv főleg a szovjet irodalom klasszikusaival és a fergeteges vitákat, s fokozott érdeklődést kiváltó „új hullám” képviselőivel ismertette meg a magyar olvasókat.

Az 1974-ben kiadott Napjaink szovjet irodalma a két előző győjtemény hagyományait követi. Olvashatunk benne napjainkban immár klasszikusnak számítható írókról, Ehrenburgról, Szimonovról. befutott színpadi szerzőkről, Vis-nyevszkijről, Arbuzovról, az új hullámon továbbjutott különleges hangvételű lírikusról, Voznyeszensz- kijrői, korábban agyonhallgatott, változatos sorsú alkotókról, Man- deistámról, Bulgakovról, a mindennapi olvasó számára eléggé ismeretlennek tűnő tehetségekről, Artyom Veszjolijról, Vlagyimovról, Marcinkeviciusról és másokról.

Külön is dicséretes, hogy a könyv borítólapján mind a harminc szovjet író kicsinyített képmása megtalálható, így az olvasó — még a könyvbe való belelapozás előtt — már előre valamilyen benyomást szerezhet róluk. Egy arcról néha sok minden leolvasható, némely esetben — minden.

A Napjaink szovjet irodalmához ezúttal Elbert János írt előszót, amelyben erőteljesen hangsúlyozta, hogy a mostani tanulmánysorozat az 1967-es kiadvány szerves folytatása. „Most ismét egy kötetre való esszét, tanulmányt, írói arcképet vesz kezébe az olvasó — magyar szerzőktől s szovjet szerzőkről . . . Napjaink szovjet irodalma nemcsak a most íródó műveket, az újabb években

A Júlia névnél ezt olvassuk: „A latin Julius férfinév latinos nőiesítése”. Más eredetű a Julianna: „A Juíiánusz latin Julianus formájának női párjából, a Juliana névből a magyarban az Anna, Zsuzsanna nevek hatására Julianna lett”.

Az is kiderül a könyvből, hogy a Mariann és a Marianna — két név, az eredetük is különböző. Mariann: „A több nyelvben meglevő Marianne név francia ejtéséből. A név a héber Mirjam alaki fejlődésének egy másik elágazásaként keletkezett.” (Itt utalni kellene az „egyik” elágazásra is, melyről a Mária névnél van szó!) Marianna: „A latin Marianus név női Mariana párjának módosult formája”.

Vigyáznunk kell az Adrienn névvel, hogy se Adrienne, se Adrien formában ne írjuk. Az előbbi nem magyar, hanem francia női név, az utóbbi pedig francia férfinév. Erre az Adrienn névcikk így figyelmeztet: „A francia Adrienne névből, ez a francia Adrien (Adorján) női párja”. Jelentését az Adorján névcikk segítségével állapíthatjuk meg, ahol a következőt olvassuk: „A latin (H)ad- rianus név rövidült módosulata. Jelentése: a Velence tartományban levő Hadria városából való férfi. E város nevéből származik az Adriai-tenger neve is.” Eszerint ez Adrienn női név jelentése: Hadria városából való — vagy: adriai — nő.

Külön név a könyvben a Loránd meg a Lóránt (a mindkettőt egyesíteni akaró felemás Lórúnd írásmód helytelen!), valamint az Atilla meg az Attila is, bár mind a két névpárban közös eredetű a két hasonló név. Az utónévkönyv 1827 anyakönyvezhető neve között az Attila az egyetlen, amelynek írása lényegesen eltér a kiejtéstől. (A név kiejtése általában: „Atilla”). A külön Atilla név a hun fejedelem gót Attila nevének magyaros változatából önállósodott. 1967-ben Magyarországon az Atilla keresztnevet 21, az At- tilá-t pedig 4161 újszülöttnek adták.

Az eligazodást jól segítik e kiadványban a különféle utaló nevek. Egyetlen példa a sok közül: „Zsuzsánna = a Zsuzsanna népies változata. Anyakönyvezhető formája: Zsuzsanna”. (Egyébként a női nevek a kötet első felében, a férfinevek a kötet második felében találhatók — mind a két csoport névcikkei külön ábécérendben) .

A magyar utónévkönyvről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy mindenkinek köze van hozzá, hiszen mindegyikünknek van utónevünk, azaz keresztnevünk. így nemcsak mi magunk vagyunk benne (a keresztnevünk ábécérendi helyén), hanem minden ismerősünk is, sőt — minden magyar anyanyelvű magyar állampolgár. De hogy hasznunkra fordíthassuk e könyvet, valóban mindnyájunknak kézbe kell vennünk.

Nagyon igaza van Ladó Jánosnak, amikor a bevezető rész végén megjegyzi, hogy ,,a jelentéstani és jóhangzásbeli előnyöket fölhasználó . . . utónévválasztás méltóan fejezi ki nyelvünk szépségét, és jó barátként kíséri végig a névviselőt a bölcsőtől a koporsóig”.

Bárcsak minél több kézbe eljutna ez az értékes és hasznos kiadvány!

(Akadémiai Kiadó)

Pásztor Emil

jelentőssé bontakozó pályaképeket jelenti, hanem az új irodalmi korszak egyik leglényegesebb alapgondolata szerint a szovjet irodalomnak egy minden eddiginél teljesebb, minden értéket újra számbavevő szemléletét is jelenti számunkra. Nemcsak a „húszasok” és „hatvanasok” egymás mellett szemléléséről van itt szó — az ma már közhelynek számít, hogy a mostani időszak az újak felfedezését és a régiek újrafelfedezését szoros egységbe hozta, egymástól elválaszthatatlanná tette”.

Az irodalom — a benne kibontakozó különféle áramlatok ellenére is — egy egységes folyamat, amely a valóság legváltozatosabb jelenségeit a művészet adta színes ábrázoló eszközök segítségével — néha túlzottan egyéni értelmezéssel — jeleníti meg. A szovjet irodalomban is megtalálható az élet különböző momentumainak sokszínű rajza. Napjaink szovjet irodalma című portrégyűjteményben szereplő írók is, tehetségük és alkotói módszerük fejlettségi fokától függően, más-más módon közelítenek ugyanazon társadalmi-történelmi eseményekhez. A „magyar szerzők” legfőbb érdeme éppen abban van, hogy mindegyik elemzett író kapcsán felfejtették azt az írói habitust, azt a művészi látásmódot, amely leginkább jellemzi és fémjelzi az adott „szovjet szerzőt”. Mindegyik rövid tanulmány a maga sajátos formájában és eredeti szemléletében igen figyelemre méltó alkotás. S ha ehhez hozzátesszük azt, hogy egynémely szovjet íróról viszonylag elég kevés adat és recenzió állhatott a tanulmányszerzők rendelkezésére, akkor mindenképpen a dicséret hangján kell szólnunk az egész kötetről.

A sok igényesre formált esszéből, írói arcképből néhányat külön is ki kell emelnünk. Nemcsak azért, mert néhány vonatkozásban úttörő jellegűek, hanem azért is, mert ezen írások stílusa és elemzőkészsége több szempontból is figyelmet érdemelnek.

Molnár Gál Péter, a neves színikritikus, Jevgenyij Svarcról írt 24 oldalba sűrített kitűnő tanulmányt. A nehéz művészi sorsra ítélt drámaíróban fel tudta mutatni az olthotatlan írásvágyat, s a sok keserűség után is kirobbanó újrabuzdulást. „Svarc színpadán mesék virulnak, és negyedszáz darabja egységes képet mutat, a huszadik századi drámának szinte olyan határozottan körvonalazott, sajátos lehetőségét, mint Lorca, vagy a lengyel Witkacy színháza.” — állapítja meg róla találóan a kritikusa.

Molnár G. Péternek ahhoz is volt ereje és bátorsága, hogy Jevgenyij Svarc meseszíndarabjai kapcsán Hermann Istvánnal is vitába szálljon.

Sükösd Mihály Iszaak Bábelje miniatűr esszéremeklés. Az 1959- es Szovjet irodalomban Viktor János tollából már kaptunk egy Babel-képet. A második Babel-portré azonban minden tekintetben