Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Szőke Domonkos: Szekfű Gyula társadalomszemlélete

főbb történeíemformáló osztály a középosztály és a középrétegek. A szellemtörténet ezen az idealista alapon, illetve a német historizmus fogalmainak segítségével tett kísérlete» társadalomtudományi jelenségek és folyamatok értelmezésére. Pauler Ákos szerint a szellemtörténet ,,a nagy kiegyenlítődések és békülések históriáját adja elő”. Babits Mihály pedig úgy véli, hogy a szellemtörténetet a kor szülte, a „megzavart hitű kor”.

1919 után a nemzeti és faji gondolat reneszánszával állunk szemben. A történelmi tájékozódás iránytűjének ezt a két pólusát azonos tengelyre építeni, ugyanakkor a tudományosság látszatát is elhitetni nem volt könnyű feladat. Mivel a szellemtörténet mindig személyekben gondolkodik, így Szekfű Gyula is, a „megzavart hitű kor” lelki labilitását legkönnyebb volt a történeti faliújság fogalmával visszaállítani. Szekfű Gyula a történelem folyamatát kultúrtörténeti keretben értelmezi, s véleménye szerint egy nép vagy faj lelki alkatának változása csak akkor következik be, ha ezt megelőzően kultúraváltozás áll elő. A változás volta a népben tudatos kell hogy legyen, illetve legyen egy személy, aki ezt a változást elindítja. íme a tétel, mely számunkra most két szempontból lényeges: egy nép és nemzet szellemi arculata önkényesen fölvázolható illetve a néo morális és szellemi konstitúciójának tudatosítását a történészeknek kell váÜnlniok.

Az 1920-as években a nemzeti gondolat, a aolitikai és az elméleti gondolkodásban, bár történelmünkben korántsem először, szembekerült a szociális és társadalmi problémákkal. A nemzeti gondolatnak és a társadalmi haladásnak ez a divergenciája mindig kedvező talait kínál a poPtikai illuzionizmus számára, ugyanakkor a társadalomfelfogásban a konzervatívizmust erősíti. Az európai konzervatív gondolkozás nem kis mértékben az 1848-as és az. 1870-es évek forradalmi eseményeire való válaszként nemzetközi méretekben szellemi polémiát kezdett a liberalizmus és annak demokratikus intézményei, pl. a parla- mentalizmus ellen. A húszas években kezdődő ideológiai átrendeződés sokirányú eszmei próbálkozásokban öltött testet. Említettük volt, hogy a néptömegek történelmi szerepét és történelmi küldetését kellett átértékelni. Az új történelmi szituációban újra kellett fogalmazni az egyén és az állam, a hatalom viszonyát. Nemzetet és népet az osztálykategória kiiktatásával új fogalmi alapokra kellett helyezni.

Mai napig sincs megnyugtatóan tisztázva az a tény, hogy a középosztály, az intelligencia nem elhanyagolható része és a feudális gyökerű arisztokrácia gondolkodás- módja miért hatotta át annyira a szellemtörténet. Megítélésünk szerint ebben a kényszerű szellemi kiszolgáltatottságban jelentős szerepet játszott az, hogy a szellem- történet konzervatív alapon értelmezett kategóriái a válságból kiutat kereső osztályoknak egyfajta tájékozódási lehetőséget nyújtottak. A Szekfű-i történetfilozófia a jelen problémáihoz egyébként is erkölcsi alapállásból közeledett, hozzátéve ehhez azt a kedvező körülményt, hogy a nemzeti érzés XX. századi reneszánsza Európának ezen a térségén kavargó és túlfűtött érzelmi katarzisokat váltott ki. A húszas évek elején a mesterségesen is erősen szított nemzeties hangulatban a forradalomellenes élmény közvetlen hatása alatt a szellemi tájékozódás nem is mutathatott más irányba, mint a történelmi múlt átértékelésének az irányába. Kemény Zsigmondig visszavezethető a politikai tétel, hogy egy nemzet számára: „...a história emlék erős cement és ez sokáig összetartja az egybe nem illő részeket is”, mely talán a születése pillanatában funkcióját tekintve 1849—50-ben sem volt aktuálisabb mint 1920-ban.

A húszas-évekbeli politikai gondolkodás Szekfű személyében fordult végérvényesen szembe a liberalizmussal. Ebben a szembefordulásban Szekfű nem annyira a gazdasági, társadalmi, politikai folyamatok általa ismert tényeit tette meg a következtetés alapjául — noha ezek ismeretében sem lehet tájékozatlansáqgal vádolni —, hanem sok kortársánál messzebbre látva ráérzett arra, hogy a politikát nem lehet ott folytatni, ahol a tízes években abbamaradt. Mivel a liberalizmus nem tartalmaz tételes ideológiát és következtetéseket, így az ellene folytatott polémiának sem tételszerűen kell kidolgozni állításait. A szellemtörténet ideológiai színképe erősen differenciált, ebből adódóan a kategóriák értelmezése között, a kutató szakmai felkészültségétől és találékonyságától függően, számottevő variáns figyelhető meg. A szellemtörténet a liberalizmussal folytatott polémiája közben a történeti fogalmaknak értékelő és minősítő funkciót adott. Ugyanakkor sokszor olyan aktuálpolitikai kérdésekhez nyúlt, melyeknek ideológiai vetületűk volt. A „Történetpolitikai tanu!mányok”-ban, mint történeti esszében, nagyjából- egészéből Szekfű a „Három nemzedék" koncepcióiát aktualizálta és közvetlen feladatokat jelölt meg a politika számára.

Az esszé, mint Szekfű számára oly kedvelt kritikai műfaj, aligha kerülhetett volna avatottabb kézbe. Nála a műfaj minden követelménye adott volt. Az esszé jellegéből adódóan nem vállalkozhat többre, mint gyors impressziók szaktárggyal való összevetésére és az azonnali rendezésre. Szekfűnél nrndez egy rendszerben adott, a komoly szakmai felkészültség, világnézeti tájékozottság, a jó problémaérzékenység és az aktualitás. Szekfű a problémáknak éles megfogalmazást adott, a kérdéseket mondhatni ad abszurdum fogalmazta meg. Az 1920-as évek leg- keza'etén a „Három nemzedék” és a „Történetpolitikai tanulmányok” például azzal a céllal íródtak, hogy a történetírás a művelt nagyközönség és a politika közötti szakadékot áthidalja. A fai, a magyarság, nemzet és nép fogalma leírva és kimondva aligha fordult elő annyiszor és annyiféleképpen, mint a kereszténvkurzus első éve'ben. A katasztrófaként értelmezett forradalmi múltat az eltorzult nemzeti szellem szükségszerű következményének tartották. íav a korszak forradalomellenes élménye az említett fogalmak értelmezésével egyben politikai programot fejezett ki. Szekfű Gyula a „Három nemzedék”-ben a nemzeti önismeretet a történelmi múlt átértékelésével histórizált alapokra helyezte. A „Történetpolitikai tanul- mányok”-ban pedig Szekfű a nemzedéki összetartozás szükségét olyan új fogalmi koordináta rendszerbe helyezi, mely kategóriák az ideológiai rendszerében a meqosztóst jelentő eszmék helyett az összetartozást hangsúlyozzák.

Szekfű Gyula húszas-évekbeli munkásságának elemzésénél két dologra kívánjuk irányítani a figyelmet. Az egyik: mennviben problematikus a fai kategóriájával alkotott „szintétikus történelmi látásmód” és a másik, hoqy ez a rendszer milyen ideológiai, politikai funkciót volt hivatott betölteni, illetőleg milyen osztályok igényeit volt hivatott kifejezni. A Három nemzedék első, 1920-as kiadásának értékelése és zajos fogadtatása Szekfű Gyula számára megmutatta, hogy a történelem szellemtudományi értelmezéséhez „a nemzet kollektív emlékezetében” megnyilvánuló közös történelmi tudatnak újabb kategóriát kell kidolgozni. A „Három nemzedék” és a „Történetnolitikai tanulmányok” így egy új nemzet és népfogalom kialakítására tett kísérlet elvi dokumentumaiként foghatók fel. Szekfűnek a nénfogalmat egy „konzervatív reformpolitiká”- hoz kellett igazítani, ugyanakkor a „nemzedék” alapkoncepciójából következően polémiát kellett folytatnia a nép- fogalommal szinonimként használt fajfogalom értelmezése ellen. A szellemtörténet faj és népfogalmának értelmezésénél, legyen az akár szabódezsői faji miszticizmus, vagy szekfűi konzervatív nemzetfogalom az elgondolás fő vezérelve mindig ugyanaz: az osztálykategóriát ki kell cserélni olyan fogalmakkal melyekkel a történelem fejlődéséből az osztályharc kikapcsolható. A húszas évek elején a konzervatív keresztény kurzusnak mitől sem kellett inkább megszabadulni, mint a közelmúlt forradalmi emlékétől. Már utaltunk arra, hogy az uralkodó osztályok a társadalom konzervatív átalakításával igyekezték hatalmi pozíciójukat átmenteni az új korszakba. Ebben a társadalom megreformálására kidolgozott bethleni konszolidációs programban a szociális és társadalmi gondolat a nemzeti gondolattal retrográd alapon ötvöződött. Ehhez a teoretikusoknak a középkori-rendi nemzettudat érvrendszerét kellett kibővíteni, mely ideológiai átépítésénél olyan új elemeket is figyelembe kellett venni, mint a középréte