Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Fejes András: A vezetés lélektanának néhány kérdése

telményeknek, hogy képes az önálló gondolkodásra, ügyintézésre, munkájában megfelelő biztonságot csak az emberekkel, a beosztottakkal való rendszeres kapcsolat útján kaphat. Amennyiben az említett decentrálással objektiven számolni lehet, tehát a vezető képes egy helyzet megítélésében, egy konfliktus mérlegelésében a másik fél, vagy a vezetettek csoportjának nézőpontjába is beleélni magát és ezeket a tapasztalatokat számba is veszi döntéseinél, képessé válhat még idejében saját egyedi döntéseinek esetleges következményes hibáit kijavítani. Ezzel egyúttal elkerülhető a munkatársakhoz fűződő kapcsolatok elgépiesedése is, melynek hatásaként a vezető népszerűsége törvényszerűen magasabb szintre emelkedik.

Mégegyszer visszatérve a „szakértelem” kérdésére, azt kell állítani, hogy ahol a feladat végrehajtása összetett (komplex) jellegű — tehát nem kizárólagosan szakmai ismereteket kíván — az irányítást mindenütt szívesebben bízzák olyan jóképességű — ideológiailag is tisztánlátó — szervezőkre, akik körül tudják magukat venni saját munkaterületükön nagy szakértelemmel bíró eszmélyekkel, mint a szakértő, de integráló jellegű munkát nem kedvelő egyénekre.

A vezérszerep évezredek óta magában foglalva tartalmaz bizonyos elvárásokat, melyek közül talán a legklasz- szikusabb a szónoki képesség. Felvethető a kérdés, hogy vajon egy modern vezetőnek szüksége van-e szónoki erények csillogtatására, s vajon a verbális tényező csupán könnyed kifejezést, a retorikai stílusosságot jelenti-e a gondolatok és mondanivalók tartalmától függetlenül. Tény, hogy korunk felgyorsult tempójában beszűkültek a klasszikus szónoklatok lehetőségei és a ma emberét nem hatják meg jól hangzó, de üresen csengő mondatok. Azonban, ha a kérdést más beállítottságban értelmezzük, joggal feltételezhetjük, hogy a kifejezés könnyedsége a közösség előtt álló problémák gyökeres ismeretével van kapcsolatban. „Amit jól megértünk, világosan ki tudjuk fejezni, ilyenkor könnyen rátalálunk a megfelelő szavakra” — írja Ars poeticájában — Boileau.

Az egyén és a környezete egymáshoz való viszonyulása alapján az embereket két csoportba lehet osztani. Az egyik az introvertólt típus, mely a saját maga belső történéseit teszi meg érdeklődési középpontjául, a másik az extrovertált, kinek pszichés aktivitása inkább a külvilág jelenségei felé irányul. A tudati működéseknek a külvilág, illetve a szubjektív jelentégek felé való i rá nyúlási aránya minden embernél az életfeltételek függvényében változik ugyan, de egy-egy hosszabb életszakaszban az egyik mindig jellemző. Amennyiben elfogadjuk azt a kísérletdeg bizonyított tényt, hogy az extrovertált személyiségtípus fő jellemzője a jó szociális hatékonyság, a világ jelenségei felé való nyitottság, az emberekkel való kapcsolatteremtés magasabb foka, úgy hallgatólagosan azt is fel kell tételeznünk, hogy emberek vezetésére egyes esetekben alkalmasabbnak tűnnek, mint a szélsőségesen zárkózott (intro- vetált) személyek. Ennek elfogadásával egyúttal érintünk egy másik kérdést is, mégpedig a személyek közötti kapcsolatteremtés iránti fogékonyság szükségességét. A hatékony, szocialista eszmeiségű vezetés sohasem szigete- lődhet el a társadalmi közgondolkodástól, a közösség érdekeinek figyelembevételétől. Miután filozófiai alaptétel szerint az általános jelenségek mindig az egyes, egyedi eseményekben öltenek testet, így az egyéni személyközti kapcsolatokban megnyilvánuló véleményeket nem szabad figyelmen kívül hagynia annak, aki a sikeres munka feltett szándékával, igényével vállal felelős beosztást, vezetői pozíciót.

Ez a szükségszerűség — tehát a különböző vélemények meghallgatása, illetve azok lehetőség szerinti figyelembe vételével egy, az utóbbi évek kutatásainak homlokterébe került személyiségjellemzőnek a vezetésre gyakorolt hatását is feltételezi. Egy olyan tulajdonságról van szó, mely a külvilág felől jövő jelzések, információk kielemzésével (dekódolásával) áll szoros kapcsolatban. Az úgynevezett represszor személyiségtípus hajlamosított a számára kellemetlen, illetőleg lefogadott gondolatmentével össze nem egyeztethető információk elhárítására, míg a

szenzitizátor ezzel szemben fogékony még az önös érdekeivel ellentétes jelzések értelmezésére is. Könnyű belátni, hogy e személyiségjellemző szoros kapcsolatban áll az összemélyiség rugalmasságával, illetve merevségével (ri- giditásával). Noha kifejezetten vezetéslélektani kísérletek etéren még nem történtek, mégis jogos alappal feltételezhetjük, hogy a rugalmas személyiségfelépítésű, szenzitizátor vezetők a bővebb informáltságuk következtében körültekintőbb döntések meghozatalára válhatnak potenciálisan képessé.

Az emberek irányítása olyan társadalmi folyamat, mely bonyolult pszichikummal rendelkező egyének egymásra hatásában nyilvánul meg. A vezetőnek annak tudatában kell tehát terveznie, szerveznie, irányítania, hogy a kitűzött célokat emberek valósítják meg. Olyan emberek, akik nemcsak munkavégző képességeikkel, hanem érzéseikkel, vágyaikkal, gondjaikkal, problémáikkal társadalmi vonatkozású és családi terveikkel vannak jelen munkahelyükön.

A vezetői pocízió igencsak kétélű helyzet, a hatalommal szemben e szerepnek igen „hálátlan" kötelességei vannak — pl. beosztottak bírálata, ellenőrzés stb. — és a gyakori feltételezéssel szemben nem a legszabadabb helyzet, hanem a vezető legkevésbé szabad személyisége csoportjának. Társadalmunkban a vezető hatalma nem személyes eredetű, pozíciója megbízatás, ő csupán képviselője a dolgozók hatalmának. Homans és Reymond-Rivier — kik a népszerűség összetevőit kutatták — megállapítása szerint: „A vezető csak akkor tehet szert jelentős befolyásra, ha pozícióját „primus inter pares" — azaz első az egyenlők között — ként úgy értelmezi, hogy viselkedésével, magatartásával, tudatosítja azt, hogy csoportja normáinak még a vezetetteknél is szigorúbban veti alá magát.

Az irányító munka igen lényeges és egyáltalán nem közkedvelt része a beosztottak, illetve vezetettek munkájának, viselkedésformáinak értékelése. A mérlegelés, mely végső eredményében a dicséret, illetve bírálat különböző formáiban záródik le, jóformán sohasem mentes szubjektív elemektől sem, hiszen közismert általános-lélektani tény, hogy minden egyén észleléseit (percepcióit), majd ennek törvényszerű következményeként az azt követő gondolkodási folyamatokat is szubjektív tényezők nagyban képesek befolyásolni. Az egyén vágyai, elvárásai, érzelmi felhangokkal színezett emlékképei valóságtorzító hatással rendelkezhetnek, melyek túlsúlyba kerülésével a döntések is magukon viselik a valóságtól való nagyfokú elszakadás jegyeit. Természetesen az objektív törvényszerűségekhez való hűséggel, a körültekintő döntéshozatallal — mely leginkább a már említett demokratikus jellegű vezetési stílus jellemzője — lehetőség nyílik e szubjektív hatótényezők legnagyobbfokú kiiktatására, mely azután hosszabb távon a vezetői tekintély és befolyás megszilárdulásában gyümölcsöződik.

Nem lehet túlzott követelmény a szocialista társadalomban vezetői pozíziókat betöltő egyénektől, hogy igyekezzenek magukat az előítéletek hatása alól felszabadítani. Egy ember csupán tetteivel, cselekedeteivel jellemezhető, magában való lénye ugyanis semmit sem mond az egyénről, értékeiről. Alapvetően hibás értékítéletek kialakításához, gyökeréig téves, elhamarkodott vélemény- alkotáshoz vezető módszer az előítéletek talaján nyugvó általánosítás, mely a túlzott egyszerűsítésekre törekvő kategorikus gondolkodás jellemzője. Igen gyakori jelenség, hogy az értékítéleteket az úgynevezett halo-effektus jelentősen módosítja. A „haló” jelenség — fényudvar — fogalmát a pszichológusok a fizikából vették át és igen találó kifejezés az emberek megítélésében elkövetett egyik legjellemzőbb hiba megjelölésére. E hiba lényege abban áll, hogy az egyén valamilyen nagyon domináns — kar- dinálisnak is nevezhető — személyiségjellemzője mintegy fényudvarként elhomályosítja, láthatatlan háttérbe szorítja M

a többi tulajdonságot, mely azután a véleményezőt köny- nyen elhamarkodott, egyoldalú ítéletalkotásra késztetheti. Természetszerűleg ez az effektus nem csupán pozitív irány- 45 ban hathat, hiszen amennyiben a legjellemzőbb 'tulajdonság nem képvisel általánosan elfogadott értékeket, a véleményalkotást a negatív irányba is befolyásolhatja.