Hevesi Szemle 3. (1975)

1975 / 2. szám - HAGYATÉK - Cs. Varga István: Fábry Zoltán példája

CS. VARGA ISTVÁN:

| Fábry Zoltán példája és tanítása |

HtmiitiiiiiiiiiitiiNiiiiMHiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiuiitiiiilMliiiiiiiiiiiiiiHiiiittiiiMitf illinium iiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii mi limn m M i H111 ii 11!! miiniiiumiiiiiui in 11 mum min iKuiiu miiiiiuniiiiiii iimmiiiiiiiii iiiiuiiiiii»«

STÓSZ — A NÉPTESTVÉRISÉG GYAKORLÓ ISKOLÁJA

öt éve már, hogy a legszebb hónap utolsó napján, május 31-én Fábry Zoltán elköltözött az élő irodalomból. Szellemi öröksége feldolgozásra vár. Az elárvult Fábry- ház nemrég nyitotta meg kapuit a kutatók előtt, hogy hagyatékának segítségével megrajzolhassák a mának szóló, de a jövőnek is nagy tanulságokkal szolgáló Fábry Zoltán emberi, írói portréját. A jelenírás jellegénél fogva csupán egy arcképvázlat kísérlete lehet, távolról sem léphet fel az áttekintés teljességének igényével.

Ö is az 1897-es év szülötte, mint Tamási Áron, Veres Péter és Sinka István. Stószon született, amely Kassa fölött található, egy csendes völgyben. Vegyesen lakják szlovákok, mánták, magyarok. Fábry Zoltán anyja Jäger Zsuzsánna is mánta tímár lánya voh. Az író igy emlékezett mek róla: „Ez a szent, csak értünk élt asszony".

A mánták talán még az Árpádok alatt telepedtek le Stószon. Szívósan őrizték anyanyelvűket, a történelem során többször tettek bizonyságot szabadságszeretetükről. Őseik hajdan fegyvergyártók voltak, tőrök, kardok mesterei. De Rákóczi idejében önfeláldozó kurucokká váltak, negyvennyolcasok lettek Kossuth hívó szavára, vörösök a cseh polgári köztársaság idején. Heinrich Mannák az ő nevükben kínált menedéket a falu választott bírója, Fábry Zoltán, amikor a német írót a fasizmus emigrációba kényszerítette. A második világháború idején a falu férfiainak javarészét partizánként hurcolták el a németek. Kivételes szépségű példája volt az együttélő népek szolidaritásának az a jelenet, amikor a falu lakóit sorba kiállító németeknek egyetlen ember sem volt hajlandó megmutatni, azaz „kiadni” Fábry Zoltánt, akit halálra kerestek a fasiszták.

Nem véletlenül látta Stószt B. Nagy László a nép- testvériség gyakorló iskolájának. Az utcák háromnyelvű beszédtől hangosak. Igaz, hogy nem a szlovák, magyar vagy német irodalmi nyelv beszélt változatát hallhatja itt az ide látogató, hanem egy sajátos helyi dialektust. Ok értik egymást és készségesen megértik a tudakozódó vendéget is. A megértés lényükből fakad, a százados együttélés eredménye. „Stósz a maga vörös múltjával, megszenvedett internacionalizmusával, nemzetiségi türelmével egy szocialista Svájc miniatűr modellje" — állapította meg a lelkes jövevényként idevetődő B. Nagy László.

VILÁGHÁBORÚ — KISEBBSÉGI SORS

Stószon nőtt fel Fábry Zoltán, innét került a rozsnyói evangélikus gimnáziumba, amelynek elvégzése után lett budapesti egyetemista, Eötvös-kollégista. Közben kirobbant az első világháború. Az ifjú Fábry katonának jelentkezett 1915-ben, majd hamarosan a frontra került. Itt érte a rettenet élménye 1916. szeptember 30-án. Szemtől szembe került a halállal, amely egy hatalmas termetű orosz altiszt alakjában állt eléje. így emlékezik vissza erre az egész életre kiható, megrázó élményre: „Az orosz

altiszt már szúrásra emelte fegyverét, amikor a szememmel találkozott. Gyermekifjú voltam: lehetett a szememben valami csodálkozó szomorúság. . . a gyilkolásra kész ember legyintően intett és továbbment. Mint ha a horogra került halat visszadobta volna a vízbe: növekedj! Mintha itt és ekkor — 1916. szeptember 30-án születtem volna másodszor."

A háborúból súlyos betegen tért vissza. Az orvosok megmentették az életnek. Tüdőbaját a Tátrában gyógyít- totja, majd Stószra tér haza. Leszerelt mint katonatiszt, mint bölcsészhallgató és budapesti Eötvös kollégista, mint volt egészséges férfi. Szüleit elveszítette, nővérével maradt ^egyedül, élt, ahogy lehetett (Szalatnai Rezső). Pénze nem volt, csak egy tehene, ebből kellett megélnie világtalan testvérével együtt. Kaszált, szénát gyűjtött, közben végleg le kellett mondania arról, hogy befejezi egyetemi tanulmányait.

Elzúgott 1919 forradalma, emlékét a szlovákiai magyar munkásokkal együtt híven őrizte. A megszólalás, az indulás rendkívül nehéz volt. Nemcsak a személyes nehézségekkel kellett megküzdenie. Az eddigi többségi helyzetből kisebbségi sorba jutott. Győri Dezső így ír erről az életérzésről Királyfiak az utcasarkon című versében: „Bezárták az étet kapuit/s itt rekedtek,/nincsen se jobbra, se balra,/ácsorognak az utcasarkon”. Fábry hasonlóan nyilatkozik: „1920-ban partra vetett, levegő után kapkodó halként, a talajtalan, hazát, történelmet vesztett magyar szólt belőlem”. Az ímpériumváltozás hatására kialakult életérzés jelzi a mélypontot, ahonnét elindult az eszmei, világnézeti és írói fejlődés útján.

ADY JEGYÉBEN

Ő is úgy érezte, hogy „paplan alól hűlt bokorba került", de tudta, hogy a volt uralkodó osztály passzív rezisztenciája, fásult aléltsága képtelen és káros magatartás. Tudta, hogy a megváltozott körülmények között a szlovákiai magyarság többsége az életre szavaz. Ezért is szólalt meg az egyetlen lehetséges hangon, a vox humana hangján. Neve már életében mérték lett, az emberség magas mércéje. (Czine Mihály).

Az emberség fontos őrhelyén állt strázsát. A legfőbb szellemi példaadó az ő számára is Ady volt. Fábry pályája — mint a kisebbségi magyarok legjobbjainak szinte kivétel nélkül — Ady jegyében bontakozott ki. Ihle- tője — mint Győry Dezsőnek is — az „Ember az embertelenségben” Adyja, a háborút és pusztulást ellenző költő, aki a Dunatáj népeinek ,,_zös programot adott: „Dunának, Oltnak egy hangja..., Mikor fogunk már összefogni. .. Mi, elnyomottak, összetörtek,, Magyarok és nemmagyarok?"

Amivel mór egész életművét jelzi az utókor, valóban a VOX HUMANA. A,dy szelleme éledt újra a stószi őrhelyen, egy életre elkötelezve Fábry Zoltánt a néptestvériség gondolatának, reá rakva az őrszerep nyomasztó súlyát is: „őrzők vigyázzatok a strázsán". Ady jelentősé