Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szigethy András: Forgatókönyv (novella)

százszor megismétlődik az a dialógus, amit a bélyegfizetés fontosságáról felvettél hangban és képben. RÉKA: Akkor minek csináljuk mindezt? Minek? Van ennek értelme. Rozoga? És te minek írod meg a novelládat, mi?

ROZOGA: Valószínűleg azért, mert szeretek írni.

RÉKA: De ez kevés öreg, ez iszonyúan kevés.

ROZOGA: Valószínű. Elmegyek. Szevasz Békám.

Elindul, az ajtónál megáll és visszafordul.

ROZGONYI: Ne sértődj meg, én komolyan kérdezem. Mi ez a Kanizsa- ügy?

RÉKA: Ha én azt tudnám. Egyszer megpróbáltam neked elmondani az egészet, hogy van ez nálam. Az első időszakban minden olyan varázslatos, felfedezi az ember a másikat a maga számára, kezd kialakulni egy bonyolult, szövevényes mikrovilág köztem és a másik közt, aztán mindig jön a folytatás, a kibírhatatlan valóság, hogy ő is ugyanolyan, mint az előző volt, apró hazugságai vannak, én csak azért kellek neki, mert saját magának akar jót és kellemeset, meg ilyesmi. Minek soroljam? ROZGONYI: De hát az emberek ilyenek, Békám, és a valóság is ilyen. Ezt éppen te nem akarod tudomásul venni, aki egész életében a valóság ábrázolásával foglalkozol. Csodálatos szerelem csak az Egy férfi és egy nő című filmben volt, ami tényleg hamis ...

RÉKA: Nem, ez nem igaz. Az a film jó, csak a Bergmann emlőin felnevelkedett sznobok és a hivatásos sznobok kiabálják, hogy hamis, mert nem merik bevallani, hogy nekik is férfire és ilyen nőre lenne ^szükségük, hogy kamasz koruk óta Anouk Amié- ekre és a Jean Louis Trentignanokra várnak ...

ROZGONYI: Meg egy királyfira hófehér paripán. Hagyjuk ezt Békám. RÉKA: Azt mondja nekem valamelyik este Kanizsa: a labdát át kell ütni, mindig át kell ütni és senki se álljon le gondolkodni, hogy tulajdonképpen mi értelme is van az egésznek, mert akkor már vesztett. Ennyi lenne az egész?

ROZGONYI: Na, erről ennyit, elmentem, Szevasz.

RÉKA: Szevasz.

« ♦ *

A lámpa fénye keskeny karimát vetít az ágyra. Réka Kanizsa pizsamájában ül és cigarettázik, Kanizsa az asztal fölé hajol, ütőt húroz. Réka elnyomja a cigarettát, fellobban az öngyújtó lángja, új cigarettára gyújt.

— Soha nem kérdeztem meg senkitől, de most fontos, szeretsz te engem, Kanizsa.

— Miért fontos? És miért most fontos?

— Majd elmondom. Szóval?

Kanizsa leteszi kezéből a szerszámokat, leül a székre.

— Én ezt nem tudom neked megmondani. A feleségemet szerettem. Rá gondoltam edzés közben, verseny közben, nem szívesen mentem külföldre játszani. Amióta veled vagyok, minden versenyt megnyertem, amin elindultam. Semmin nem tudok bepöccenni a mérkőzések közben, soha nem tudtam olyan jól odafigyelni minden labdára, mint mostanában. Nagyon jó, amikor itt vagy, de hogy szeretlek-e igazán, azt nem tudom, ez az igazság.

Réka végigsimítja rövid fiús haját, elnyomja a félig sem szívott cigarettát.

— Elmegyek Kanizsa.

A férfi feláll, visszamegy az asztalhoz, az apró fára feltekeri a húrt, meghúzza, az ütő keretének fájába beszúr az árral, hogy biztosítsa a megfeszített húrt.

— Hová?

— Svédországba. Kaptam egy levelet öreg filmrendező barátomtól, dögig van pénzzel, ráadásul tehetséges is, engem is annak tart, korlátlan lehetőségeket ajánl, ha kimegyek hozzá.

— Ha jól tudom eddig is filmeket csináltál?

— Eddig. Meddig? Egy éve nem kapok filmet. Amióta lejöttünk ide csak lengek a nagy magyar életben. Filmeket akarok csinálni. Olyan filmeket, amik mondanak valamit az embereknek. Az igazi művészet pedig nem helyhez és országhoz kötött. Az embereknek teljesen mindegy, hogy mi van a vászonra kiírva, az hogy Hollós Réka vagy Réka Hollós. Az embereket az érdekli, hogy jó mozit lássanak. Szóval meg szeretném kérdezni, hogy eljössz-e velem.

— Hát kérdezd.

— Hagyd már ezeket. Szóval?

— Nem megyek.

— És miért? Ott is van pálya meg teniszütő, ott is nevelhetsz új tehetségeket.

— Ott is.

— Hát akkor?

— Nincs hát akkor.

— Túl pártos a szöveg, Kanizsa.

— Tudtommal te vagy a párttag, nem én.

— Pedig neked kellene. Tényleg, miért nem vagy te párttag?

— Mert attól egy fokkal nem tudnék jobban játszani és tanítani. Elhallgatnak. Kanizsa precíz, gépies mozdulatokkal folytatja a húrozást. Odakint megered az eső, a szél nekivágja a falnak a szabadon hagyott zsalugátert.

— Nem tudom megmondani miért nem megyek. Egyszerűen nem tudom. Pedig tudom, csak nem tudom megmondani. Semmi értelmeset nem tudok mondani. Egyébként azt hiszem, hogy tényleg szeretlek.

— De nekem el kell mennem, Kanizsa, nekem dolgoznom kell, én semmi máshoz nem értek, csak ahhoz, hogy filmet csináljak és semmi más nem érdekel a világon. Tudom, hogy tehetséges vagyok és igazak a filmjeim, csak nem adminisztrálom kellőképpen magam, mert nem azokkal fekszem le, akikkel fontos, hanem azokkal, akiket szerettem vagy szeretek.

— Nézd, Rékám. Mindig a jobb teniszező győz. A bíró tévedhet ellene egyszer és kétszer. De az fog győzni, akinek jobban bírja a karja, a lába meg a szíve. Én is csak a magam dolgához értek, a tiedhez nem. De akinél én tehetségesebb voltam, azt meg is vertem mindig.

— Ne példálózz Kanizsa, más a ti világotok. Ott még tényleg az győz, akinek jobban bírja a karja, a lába meg a szíve. Az a lényeg Kanizsám, hogy nekem el kell menni, értsd meg, hogy muszáj.

— Akkor meg minek kell annyit bizonygatni?

— Mert szeretlek. Mert nincs senkim ebben a kurva világban.

Réka újabb cigarettára gyújt, felkel, odamegy az ablakhoz.

— Hogy esik.

— Csak kibírják a pályák. Holnap verseny.

— Indulsz?

— Nem, nem indulok. Nem verseny- zek többet. Tegnap voltam harminckilenc éves, elég volt.

— Tegyek fel egy teát?

VÉGE.

A busz végigrobogott a gyorsforgalmi úton. Amikor megállt, Kanizsa még ülve maradt egy darabig, megvárta amíg mindenki leszáll és csak azután indult el. Először a Váci utcai sportboltba ment, de nem kapott Maxply ütőt. Átsétált a Galamb utcába, Pogányhoz — tudta, hogy megbízható régi maszek, mindig olyan ütője van, amilyet kér az ember. Megvette a két ütőt, tokkal együtt, mert a srácoknál a Dunlop feliratú ütőtok jelentette az abszolút tekintélyt, azután lassan végigsétált a Du- na-parton. Az Erzsébet híd lépcsőjén, a templom mellett felment a térre, a folyóiratok közül találomra kiválasztotta az Új írást, az Egyetem presszó elé kitett székek és asztalok között szabad helyet keresett magának. Sört kért. Néha megszorongatta az ütők nyeleit, forgatta a kezében őket, a súlyelosztásukat figyelte. Végignézte az Új írás tartalomjegyzékét, valami furcsa érzése támadt. Még egyszer végignézte és akkor vette észre Rozgonyi nevét. Rozgonyi Mihály kettőspont, utána: Forgató- könyv. Majd zárójelben: novella.