Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Varga István: Németh László és a könyv

életekből kipattant fényjelek? Inkább növesszem meg a múlt dolgok fontosságát, mint hogy adattá kicsinyítsem őket. A nagyítás közel hoz!”

Németh László pedagógiai ihletettsége, nevelő szándéka minden művéből sugárzik, örömmel gondol arra, hogy életének nagy részét iskolában töltötte, mint diák, iskolaorvos és tanár. 1941-ben bensőséges szeretettel írt Kodo- lányi regényeiről, a Boldog Margitot a „magyar középkor" regényének nevezte: „Ady óta létünknek a múltban fekvő részét tapogatjuk. Előbb csak Csokonai, Berzsenyi, Katona tájéka lett forrón aktuális, aztán a protestáns zsoltárok, Pázmány és az emlékiratok tája. Ma a Kazinczy előtti magyar irodalmat — Féja régi magyarságát — semmivel sem érezzük kisebb bányának, mint tizenkilencedik századunkat. Tizenhatodik, tizenhetedik századunk, mely tegnap még magyar ókor volt, egyre több kincsével mutat egy még régibb és még gazdagabb korra. Tizenöt embernyom messzeségben hatalmas folyammal szakad látóhatárunkba a középkori magyar szellem. Bornemissza magyar nyelve jobb volt a mienknél; abból, ami a magyarságban tartós és ép — nemzeti jellegben vallásos érzésben, népi szokásban, ritmusban, zenében — sokkal több készült el a középkorban, mint idáig álmodtuk. Igazán ideje, hogy ezt a gránitlapot; megismerjük és megtisztítsuk.”

Heltai prózáját elemezve kimutatja életútjának legfőbb eseményeit. De nem az adatok fontosak, hanem az a szellemi gyarapodás, amelyet ezek érzékeltetnek, amelyek az ember megvalósult szándékát mutatják. Heltai írt, fordított, szerkesztett a kultúra mindeneseként a „mit"-re nézett, de a „hogyan”-ra is vigyázott. Sokirányú termékenységét mutatja műveinek tartalmi változatossága. A közerkölcs javítása érdekében írta Részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról c. dialógusban szerkesztett művét, lefordította az inkvizíciót kipellengérező Hálót. Különös gonddal és szeretettel készítette el a Száz fabulát és a Chronlcát,

Németh László szavai önjellemzőek, amikor a lehetőségeit megvalósító nyomdatulajdonos tevékenységét értékeli, prózájának „akaratlan népiségé”-t dicséri, amely nem „a gondolkodás népi áthangszerelését”, hanem magát a népi gondolkodást jelenti és a próza sajátos zamatát adja. Heltai előbb felnőtt, aztán tanulta meg a magyar nyelvet, mégis stiliszta lett. A korabeli „népművelés" céljaira tudatosan használta fel a legrangosabb ismeretszerzési lehetőséget, a könyvet. Gondolatainak pontossága, finom hajlékonysága ma is élvezhetővé teszi írásait.

V.

Molnár Albert Zsoltárai és metrikájuk kétszeresen is szívügye lehetett Németh Lászlónak. Egyrészt a zsoltárok kiemelkedő szerepe, amely a magyar irodalom régmúltjából a protestánsokon, Pázmányon át Adyig húzódik — ismert. Másrészt írónk bibliós-zsoltáros nagyszülei személyes példát is mutattak a zsoltárok szeretetére, amelyeknek szépségeit Németh László mély esztétikai érzékenysége hamar felismerte.

Nem véletlenül kerül elő műveiben többször is a zsoltár. Az Emberi színjátékban a levert 1919-es forradalom után a terror által meghurcolt Boda János, a volt vöröskatona úgy énekli a zsoltárt, „mintha egy levert forradalom indulóját bömbölné bele, bujdosó kuruc, az ellenséges rengetegbe". Több tucat könyveimet és írónevet találunk a regényben, esszébetétei a különféle könyvhatások bőségét mutatják.

Az Ady-vers genezise és a Magyar ritmus vallanak arról, hogy sokat és eredményesen foglalkozott a magyar verselés kérdéseivel. Jellemzőek a Magyar ritmus kezdő sorai, amelyben az etikai szemlélet adja a tartalmason szép hasonlatot: „A versforma olyan, mint a jellem: nem azt szabja meg, hogy az ember mit tesz, hanem, hogy mit tehet. A verset kötött beszédnek nevezik — de nemcsak kötött, hanem fölszabadított beszéd is, s formája, amikor egyben megköt, másra, mint a jellem, erőt és szabadságot ad.” A szabadság és kötelesség, dialektikája ez, a kötöttségekben rejlő felszabadított lehetőségekre vonatkoztatva, azaz a szabadság a törvények felismerése és ezek alapján történő cselekvés. Ez életből vett dialektika, gondoljunk csak a magyar és világirodalomból, Németh műveiből is jól ismert idős, fekete fejkendős nagyasszonyokra, akik bibliás, kemény jellemükkel, szigorú magatartásukkal a lelket, a lélek vágyait elnyomva emberpróbáló, lélekcserélő időkben is megőrizték, összetartották a családot, a közösséget. Megtartó, összetartó erővé tudták átalakítani fegyelembe szorított lelkűk energiáit, nem engedve, hogy pillanatnyi fellobbanások, egyéni érdekek idejekorán, céltalanul elhamvasszák, szétrombolják a közösség kohéziv erőterét.

A 16. századot Németh László „protestáns kor”-nak nevezi a reformáció-nak a magyar irodalomban betöltött fontos szerepe miatt. Szépen ír a református énekeskönyvről, de legszebben, legjellemzőbben Balassi Bálintról. Felejthetetlenül állítja elénk Balassi emberi-költői alakját, amint gyors iramban végigkíséri életútján. Friss, könnyed stílussal kedvet ébrészt verseinek olvasásához. A „dallá vált magyar élet első héroszá”-t ünnepli a hányatott sorsú költőben, akinek lírájában a végvári vitézek élete, a hazaszeretet, a szerelem, q mélységeket megjárt ember öröme és esendő bánata európai rangú költészetté lobbant. Ö alkotta meg a magyar líra első szerelmes versciklusát.

Júliát ostromló versei, ha nem is hatástalanok, de eredménytelenek maradtak, amiért a költő szerint tűzre vettetést érdemeltek volna. Erről is beszámol egész életét összegező, szép versében, a Búcsúja hazájától címűben. A versben feltűnik Magyarország, a kereszténységet eleven pajzsként védő „édes haza” képe, amely a költő számára vitézlő oskolát jelentett. Felvonulnak a harcostársak, az egri vitézek, a végeknek tüköri, akikhez annyi emlék köti a költőt, majd a szemmel öldöklő, angyalképet mutató nők, köztük megközelíthetetlen fenséggel, szépséggel a versekkel is hiába ostromolt kedves. Németh László egy páratlanul gazdag élet összefoglalását, művészetté lobbanását látja a versben.

Balassi nem égette el verseit, tudta, hogy őérte fognak helytállni egykor, megszerzik neki a rangot, hírt s nevet, amelyért egész életében hiába küzdött, bizonyítani fogják emberi és költői nagyságát, a megélt magyar költősorsot, amelyben összeforrt a kard és lant szimbóluma, költészetünk ősrégi jelképe.

így emelte erkölcsi példaképpé Németh László a végvári vitézt, a hazáért Esztergom falainál hősi halált halt Balassi Bálintot, tudván-tudva, hogy az írás szent dolog, a könyv az élő lelkiismeret egy darabja, nem öncélú, de hasznos akarat foglalata.