Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 1. szám - LEVELESLÁDA
kemence, mintha arra várna: hátha tüzet csihol még benne egyszer valaki, hogy padkáján einyújtózzék, pipára gyújtson s mesét mondjon a hajdan, télvíz idején a falu közepéig merészkedő éhes farkasokról, a Kutyahegyben éjszakánként kószáló ,.fejetlen barátról", vagy az 1849-ben agyonvert cári tisztről, akit a temetőben hántolták el. A szabadkéményen át este a pitarba bekandikáló csillagok azon ban hiába keresik a felszított tűz felröppenő szikráit s a járó-kelők is hiába várják, hogy lámpafény gyűljön a szobában s megvilágítsa a ,,rózsás tányérokkal" ékesített hófehér falat, s hogy a parányi ablakon át, a jégvirágok sziporkázó kristályait áttörve a szép és tiszta emberség melege-fénye megállítsa egy pillanatra az arra járók tekintetét — így kívánva nyugodalmas jó éjszakát mindeneknek. A csillagok is, a kósza tekintet is a lassú elmúlás, az enyészet, a múltbaveszés jeleit látják csak. Pedig — kevés javítással — népi műemlék, de mindenképpen műemlék jellegű épület lehetne a parányi ablakos ház, egy kis formátumú falumúzeum, amelyhez kiállítási anyagként fel lehetne használni azt a kis gyűjteményt is, amelyet a falu szülötte s most iskolájának igazgatóhelyettese, Németh András őriz féltő gondossággal a művelődési ház szekrényében. S ha kevés lenne, bizonyára akadna a Dobó István Múzeum gazdag néprajzi anyagában is bőven használható felnémeti eredetű tárgyi emlék . . . Valaha, az ón gyermekkoromban még árusították egy sorozat darabjaként a felnémeti népviseletet bemutató levelezőlapot, amely nem is csak az egykori falu, de a környékbeli falvakra jellemző viselet volt, s élt még a lakodalmi szokások megannyi változata is, amelynek leírását még néhai Benkóczy Emil tanár úr adta közre az Ethnographia c. folyóiratban a század elején. Benkóczy tanár úr cikkét lapozva is tulajdon emlékeink sorjáznak el, hisz a ,,lagzi" főszereplői közölt a legutóbbi időkig ott találjuk a ,,szószólót" s ..nyoszolyójányt" csakúgy, mint ..vőfényeket" s még a hat évtized előtt lejegyzett rigmusok Is ismerősen csendülnek: Itt van hát az első tál étel, behoztam £s hogy el ne ejtsem, mindig imádkoztam, A szakácsnéval jól megfűszerszámoztattam, Bors, sáfrány, gyömbérrel, még meg is sózattam. Elhoztam a kakast egész tarajával, Jó puhára főzve apró rizskásával, Nem spórolt jó gazdám a maga vagyonával, Költse jóízűen, Isten áldásával. De élő hagyomány volt még nemrégen a farsangi ..tojásszedés" s karácsonykor a betlehemes játék is s a mai öregek még bizonyára el tudnák énekelni ma is ,,Fehír László balladáját” csakúgy, mint az egykori summássors keserves tragédiával terhes világának emlékét őrző ,,Farkas Julcsa-ballada" (azaz A cséplőgépbe esett lány balladája) egy-egy variánsát. S ha már a népköltést felemlegettük, ne feledkezzünk meg a népnyelvről sem: Felnémet dialektusa még ma is jelentős értékeket kínálhat a nyelvjárások kutatójának. Csak a „ragadványnevek" gazdagsága és változatossága is felcsigázhatja a tudós érdeklődést; hát még a felnémeti népnyelv egésze! . . . Kár lenne mindezt veszni hagyni. Talán a palóckutatás programjának keretében vagy akár társadalmi összefogással is meg lehetne teremteni az emlékek — legalább a tárgyi emlékek — őrzésének egy kis bázisát. Akár az üresen álló — egyébként is eladásra szánt — öreg házat is meg lehetne vásárolni erre a célra. A parádi palócház, s Kisnána és Mikófalva hasonló jellegű múzeumi objektumai után miért ne gazdagodhatna Eger is egy ilyen néprajzi emlékházzal?! Ügy véljük jó, az egyre fogyatkozó népi hagyományaink gyűjtését gyakorta szorgalmazó időben szóltunk minderről. Szóltunk pedig a szűkebb haza, a felnevelő táj szeretetéből fakadóan, mert úgy érezzük, amiért szóltunk, az sokak szívügye, tán dédelgetett terve is lehet . . . 63
