Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Viktor Rozov: A szabadalom (Ford.: Hekli József)
hogy úgy mondjam osztozni, mindent magának követel. VIKTOR: Most már világos. . . minden világos... ANTON: Hála Isten, hogy egyszer neked is világosság gyűlt az agyadban. .. VIKTOR: Reggel megyek be a portán át, mondom Szima néninek, „jó napot”, de ő mintha nem is hallana és nem is látna, az asztal fiókjába temetkezett. De én rögtön megérezte,m — csak a látszat kedvéért. Várja, amíg elmegyek. ANTON: Na és, mit törődsz ezzel az alakkal! Kora reggel dől belőle a „kölni” Fiatal nőszemély, de a portán lebzsel, mintha rokkant lenne. VIKTOR: Azt mondják, a fia egy tűzvészkor halálra égett. ANTON: Lehet, hogy a nő okkai turkált a fiókban, tényleg keresett valamit, de ez neked másként tűnt,.. VIKTOR: Szándékosan kotorászott a fiókban... Na és, kérlek, a többiek. ANTON: Remélem, most megértettél: el kell mennünk. TAMARA: Vitya, menjél, azonnal indulj! VIKTOR: S a vendégség! TAMARA: Mit számít most a vendégség ! ANTON: Okos vagy. Mennünk keil, Vitya. Nélküled — nincs értelme. PELAGEJA FUATOVNA: Eredj, Vitya, eredj. Ki hallott ilyet, a mi gyárunkban!... Nálunk az üzemrészek tiszták, a berendezés jó... mindenfajta vendégeket fogadunk, mutogatjuk eredményeinket, de hogy ilyesmi előforduljon... (Fiához.) Mikor az igazságért küzdesz, önmagaddal nem kerülsz ellentétbe. NONNA: Ne légy mamlasz, Vitya, VIKTOR: De mit fogok mondani? TAMARA: Hogy hogy mit? Meg- kukultál tán az utóbbi időben? VIKTOR: De hogy mondhatnám, mondjuk, az üzemrész vezetőjének: magának ebből a pénzből semmi sem jár, mind az enyém. TAMARA: Hát nem a tied, talán? VIKTOR: Először, ő is segített nekem. .. Másodszor, mit fog rólam gondolni? TAMARA: Mit? VIKTOR: Hogy én zsugori vagyok, kapzsi ember. Ő, persze, azt mondja: „Vitya, a pénz a tied, erről nincs mit beszélni, rendelkezz vele, ahogy neked jólesik." De lelkében az irántam táplált érzése megváltozik. NONNA: Hát aztán, mit számít az. VIKTOR: De nem csak egyedül ő, mindenki így fog gondolkodni. Magad mondod — Ignat Vasziljevics mindenkivel közölte, mennyi jár nekik. ANTON: Hát csak gondolkodjon így mindenki. VIKTOR: Micsoda szégyen! TAMARA: Miféle szégyen, ha egyszer tied az igazság. A mamád helyesen mondta. NONNA: Furcsán teszed fel a kérdést. Szóval, számodra fontosabb a személyedről alkotott vélemény, mint az egyetemes igazság? VIKTOR: Ez esetben egyszerűen el kell mennem a gyárból... TAMARA: Hát akkor menj el. PELAGEJA FILATOVNA: Már miért menne el! A gyár a miénk: Szemjon is ott dolgozta végig az egész életét, én is... S te is ott fogod. NONNA: Beégnek a szelepek az üzemben, hát csak égjenek be! VIKTOR: Ami a szelepeket illeti, már felvillant bennem egy ötlet. ANTON: Mi villog benned?! Te csak ne morfondírozz, hanem egészen másról gondolkodj. Fene vigye a szelepeket! Belőlem most kiveszett a jólelkűség. Ma, mikor elmentem Karavajev mellett, látom, hogy a dob-rész nem forog, tudom, hol a hiba, de nem mondtam meg neki, tovább mentem, hadd kínlódjon. PELAGEJA FILATOVNA: Ezt nem jól tetted, Anton. ANiON: Dehogyis nem. Tudja mit sziszegett a maga Vityájáról: kapzsi alak... PELAGEJA FILATOVNA: Hogy Vitya kapzsi alak! ANION: Nyíltan megmondom neked, Tamara: ha Vitya nem jön, akkor a szabadaimát, azt a darab papírt csókolgathatja... TAMARA: (elsírva magát): Már nyoicszáz rubelt kértem kölcsön... VIKTOR: Miféle nyolcszázat? PELAGEJA FILATOVNA: Térj észre, Tamarocska... VIKTOR: Kitől vettél fel kölcsönt? Hol? TAMARA: Mindenkitől. A négyezer rubel hallatán mindenki ad. VIKTOR: Add vissza, azonnal add vissza I TAMARA: Már elköltöttem. PELAGEJA FILATOVNA: Hová? Mire? Az oroszlánt is megvetted? TAMARA (sir): Színes televíziót vásároltam, holnap reggel hozzák. (Viktorhoz.) Te akartad. VIKTOR: Én nem akartam semmit, nekem semmi nem kell! PELAGEJA FILATOVNA: Vitya, menj, menj magához az igazgatóhoz. ANTON: Az igazgató mindent megold — ez biztos. TAMARA: Vitya! VIKTOR: Tomocska, én félek — elvesztem önmagamat. TAMARA: Ez meg mit jelent? Hol? Az árokban? A trolibuszon? Ne nyugtalankodj, a talált tárgyak osztályán megtalállak. Egy ilyen kiválóságot leadnak. VIKTOR: Na jól van, jól van, elmegyek. ANTON: Végre! Felnőttél végre- valahára... (A kis vihar után, szünet.) PELAGEJA FILATOVNA: Egyelőre igyunk egy kis teát, nagyon felizgattam magam. NONNA: Én enni is szeretnék. Mikor idegeskedem, mindig megéhezem. PELAGEJA FILATOVNA: Anton, tanítsd meg őt, hogyan kell fellépni, Vitya hitvány egy kérelmező, (Az asszonyok kimennek.) ANTON: Eleget kapálóztál, de most elég. Igen? VIKTOR: Na mondd csak, mit mondjak. ANTON: Kezd, például, így: „Alek szej Dmitrievics, a szovjet törvények értelmében..." VIKTOR: így nem fogok beszélni. ANTON: Miért? VIKTOR: Nem tetszik. ANTON: Mi nem tetszik neked? VIKTOR: Hát ez: „A szovjet törvények érteimében...” Rögtön valamiféle demagógnak látszom. ANTON: De mit fogsz mondani? VIKTOR: Nem tudom. ANfON: Jól van. Kezd egyszerűen: Ljosa bácsi...” VIKTOR: (hirtelen elneveti magái): Miért lenne nekem bácsi! ANTON: Emlékszel, mikor nálunk volt mérnök, Ljosa bácsinak hívtuk? Elfelejtetted, talán? VIKTOR: Semmit nem felejtettem el. Én nem hívtam őt Ljosa bácsinak, csak a legfiatalabbak hívták így, akik az iskolában fél műveltséget szereztek, én mindig Aiekszej Drmtri- evicsnek szólítottam. ANTON: Bánja a fene! Mondd ki kereken: „Aiekszej Dmitrievics, a. találmányért nekem négyezer rubel jár, de ezt a pénzt egymás közt akarják szétosztani a kapzsi emberek." VIKTOR: Kik ezek a kapzsi emberek? Hisz ezek a munkatársaink. Kapzsik. .. Egyáltalán nem mohók. ANTON: Idióta! Ne dühíts, mindjárt a képedbe mászok. VIKTOR: Próbáld csak meg — mindjárt repülsz! De ők semmin sem akarnak osztozni. Nekik azt javasolták, hogy a segítség fejében fogadják el a pénzt, ők beleegyeztek. Ügy vélik, ez olyan prémiumhoz hasonló ösztönzés... ANTON (lélbeszakítja, kiált): Tamara! VIKTOR (ijedten): Miért hívod őt be? TAMARA (bejön): Tessék? ANTON: Tamarocska, Vityát kínozza egy probléma. TAMARA: Miféle probléma, Vitya? ANTON: Milyen frázissal kezdje a beszélgetést. TAMARA: Nincs szükség semmiféle frázisra. Rögtön kezdjél kiabálni. Ordíts, ordíts, s ne engedd, hogy beleszóljanak. A lényeg az — rohand le azonnal. Én, mikor a laboratórium részére anyag kell, a gazdasági vezetőhöz fordulok, vagy kimegyek a nagyraktárba, s rögtön elkezdek hangoskodni. S meg is szoktam mindent kapni. A raktáros azt mondja: „Menj a pokolba! Nesze!” De nekem mit számít — pokol ide, pokol oda, hiszen nem magamért teszem. . . Vitázni, Vitya, nincs értelme. A logikával semmire sem mész. Ma már mindenki tud érvelni. VIKTOR: Mit kiabálja, Tomocska? TAMARA: Ami jön. „Én munkás ember vagyok!” „Micsoda dolog, miattatok álljon le a gyár!” „Én töröm magami”... Ejha, hát nem érted?
