Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 3. szám - JELENÜNK - Tóth Árpád: A falusi életvitel és művelődés változásai Borsod megyében
része végleg ipari munkássá vált, s növelték a mezőgazdaságból átrétegződött lakosság számát. A felszabadulás után ismét sajátos helyzetbe került Borsod. Tekintettel arra, hogy területén számottevő nagybirtok nem volt, a földosztás viszonylag kevés családot juttatott földhöz. Az ipari nagyüzemek ugyanakkor az extenzív iparfejlesztés következtében egyre több munka- alkalmat kínáltak. Ebben az időben a falusi agrárlakosságon kívül a városi iparosok, eddig „önállóak" nagy része is az ipari nagyüzemekbe ment dolgozni. A munkaerő-kereslet az ipari nagyüzemekben és a bányászatban 1945 óta szinte állandó. A hatvanas évek elején újabb, jelentős paraszti tömegek vállaltak ipari munkát, s az átrétegződés a falusi lakosság minden rétegére kiterjedt. A FALVAK TERMÉSZETI KÖRNYEZETE ÉS A BELSŐ VÁNDORLÁS A természeti adottság a mezőgazdasági termelésnek mindig meghatározó tényezője volt, az ma is. Borsod megye a mezőgazdasági termelés szempontjából — túlnyomórészt — kedvezőtlen adottságokkal rendelkezik. Területének több mint kétharmada hegyvidék, ahol a megművelhető föld kevés, a talaj eróziós, gondos megmunkálással is lényegesebben kisebb terméshozamot biztosít, mint az országos átlag. A megye területeinek kb. egyharmadán találtak barnaszenet, mely a bányászat fellendülését biztosította. Az alföldi jellegű területek (Mezőcsát, Mezőkövesd és környéke) mezőgazdasági termelés szempontjából közepes talajviszonyokkal rendelkeznek. E körzetben azonban sok a szikes terület is. Sajátos természeti körzete a megyének Tokaj- hegyalja. Az eltérő természeti adottságok következtében alakultak ki szegény és gazdag községek. Gazdag községeket — a harmincas évek fogalmai szerint — a folyóvölgyekben, Dél-Borsodban és Tokaj-'negyalján találhattunk. A belső vándorlás, a migráció elsősorban a szegényes vidékről indult meg, valamint a „gazdag községek” szegényparaszti lakossága keresett először munkát az iparban. Borsodban, ahol a paraszti gazdaságok árutermelése már a múlt század végén kialakult, „életképes” gazdaságnak legalább 15—20 katasztrális hold földdel kellett rendelkeznie. Ilyen gazdaság azonban viszonylag kevés volt. Továbbá igen egyenlőtlenül oszlott meg. A természeti adottságok következtében állt elő az a helyzet, hogy egyes, az ipari központokhoz közel fekvő területeken az iparba áramlás minimális volt, ugyanakkor más távolabb fekvő községek lakossága többségében ipari munkássá, bányásszá lett. A természeti környezet az iparba áramlásnak az ötvenes évek végéig meghatározó tényezője. Oka, hogy a paraszti és a falvakban élő részben ipari munkából élő lakosság a földet tekintette elsődlegesnek, vagyonnak, értéknek. Ez a szemlélete a bejáró munkásoknak is. A föld az elsődleges, az ipari munka másodlagos. Az ötvenes évek végétől új tényező, a földrajzi környezet került előtérbe. A FÖLDRAJZI KÖRNYEZET ÉS A BELSŐ VÁNDORLÁS A földrajzi környezet, az ipari munkahelytől való távolság mindig hatással volt a falusi lakosság átrétegző- désére, de elsődleges tényezővé csak az ötvenes évek végétől vált, amikor a migráció már a falusi lakosság minden rétegére kiterjedt Borsodban. A falusi lakosság átrétegződése, a nem mezőgazda- sági munkából élők aránya az ipari körzetekben a legnagyobb. A távolabb fekvő községekben egyre csökken. Külön csoportot képeznek azok a települések, melyek ma már a város (pl. Miskolc) közigazgatási határain belül fekszenek, vagyis, melyeket a városhoz csatoltak; Diósgyőr, Hejőcsaba, Szirma stb. Itt a paraszti lakosság — Miskolc régi parasztcsaládaihoz hasonlóan — teljes egészében átrétegződött. E községek szegényebb paraszti rétege már a harmincas években a Vasgyárban keresett munkát. A módosabb paraszti rétegek egy része a háború alatt vált ipari munkássá (frontszolgálat alóli felmentés). Más része sajátos utat járt végig. A földművelés, a ralusi életmód elhagyásának első állomása a fuvarozás. A városi szállítási igények növekedése és az a tény, hogy a fuvarért készpénzzel fizettek, ezt a megélhetési formát helyezte előtérbe. A föld lassan csak a családi szükséglet és az állatok ellátásának eszköze lett. Ez a konjuktúra lényegében a gépjárművek nagyméretű elterjedéséig tartott. Ez a réteg a fuvarból szerzett jövedelme következtében kedvező anyagi helyzetbe került. Egyes, még fuvarozásból élő családok ma már kevés társadalmi megbecsülést kapnak. A valamikor mezőgazdasági munkából, fuvarozásból élő családok, emberek az iparban, kereskedelemben, szolgáltatások területén helyezkedtek el. (A fogatos fuvarozást más, a városhoz közei fekvő községek vették át. Pl. Alsózsolca.) Hasonló jelenségek játszódtak le a megye másik régi ipari városában, Ózdon is. Borsod ipara az elmúit 25 évben nem a városokba, hanem a környező községekbe települt. Az a terület, amely 1945-ig Miskolc városához tartozott, ipart alig kapott. Ipari beruházások a „Nagy Miskolcihoz csatolt területeken (Diósgyőr, Hejőcsaba) történtek. A város iparának növekedése azonban eltörpült a „borsodi iparvidék” fejlesztéséhez képest. EJ terület lényegében Őzdtól Leninvárosig húzódik, s a „borsodi kifli” néven ismert a közgazdasági irodalomban. Erről a területről mondja a megye fejlesztési terve, hogy „egyre inkább egy szervezeti egységnek kell tekinteni”. A borsodi ipari körzetben találunk olyan községeket, melyeket később várossá fejlesztettek, pl. Kazincbarcika, Leninváros (Tiszaszederkény). E mellett azonban igen sok olyan község van, ahová nagy, esetleg több ezer dolgozót foglalkoztató üzem települt, pl. Sajóbábony, Alsózsolca, Mályi, Sajókeresztúr, Szirmabesenyő. Ezekben a községekben ma már a kizárólag mező- gazdaságból élő családok száma minimális. A mezőgazdaságban foglalkoztatott keresők százalékos aránya 10— 15 százalék. Borsodban, az ipari körzettől eltávolodva a mezőgazdaságból, illetve erdőgazdaságból élők aránya egyre nő. Egyes, különösen rossz közlekedési viszonyok között lévő községekben eléri a 30—40 százalákot is, vagyis az országos átlagot. FORDULAT A HATVANAS ÉVEK ELEJÉN A falvak társadalmi szerkezetének változása szempontjából a hatvanas évek elejével új szakasz kezdődött. Ennek meghatározó tényezői; a mezőgazdaság kollektivizálása, majd az új gazdasági irányítási rendszer bevezetése. 1962 tavaszán a tsz-ek szervezése Borsod megyében is befejeződött. Egyes hegyközségekben azonban termelőszövetkezetet nem szerveztek, s ezek ma is a hagyományos mezőgazdasági eszközökkel és módon dolgoznak. A tsz- ek szervezése felkavarta a falu életét, de tényleges változást csak a termelőszövetkezetek megerősödése hozott. A mezőgazdaságban rövid időn belül igen jelentős termésátlag-növekedést hozott a modern gépesítés, a tudományos-technikai fejlődés eredményeinek felhasználása. Az a tény, hogy a falvakban sok volt a bejáró munkás, akik az iparban szakmai képesítést, vagy ismereteket szereztek, kedvezett a melléküzemágak fejlesztésének. Ezenkívül volt megrendelő, az ipari nagyüzem és a város egyre növekvő áruigénye. A termelőszövetkezetek felé elsősorban akkor fordult a lakosság figyelme, amikor a közösből származó jövedelem elérte, illetve meghaladta a háztájit. Ugyanis az emberek, különösen a bejáró munkások elsősorban a közösből származó jövedelmet veszik alapul. Úgy látják, hogy a „háztáji" a bejáró ipari munka mellett is biztosítható. A termelőszövetkezeteknek azonban nem minden munka- területe vonzó. Azért ismernünk kell a tsz-ek új társadalmi hierarchiáját. Ennek legmagasabb fokán az elnök, az elnökhelyettes, a párttitkár, az agronómusok, brigádvezetők, 29
