Hevesi Szemle 2. (1974)

1974 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Rozov: A szabadalom (Hekli József fordítása)

a szekrényhez, átrendezi a rajta lévő holmikat.)

Hagyd azokat, ne nyúlj semmihez!

PELAGEJA FILATOVNA: Távolítsd el te a holmiját. Ne kínozd magad.

VIKTOR: Anyám, mondtam, ne nyúlj hozzá.

PELAGEJA FILATOVNA: Rendben van. Csak a port törlőm le. (Fogja a rongyot. s letörli a port.) Látod, nélküle is jó. Rá se hederíts, Vitya, fütyülj rá, térj észre. Ilyen lány még sok futkos. Csak görbítsd intésre az ujjadat, így ni (behajlitja az ujját, mintha intene valakinek), s tucatjával futnak hozzád a lányok. S méghozzá az új lakás. . . Egyre csak járkálok benne, s nem hiszek a szememnek.

VIKTOR: örülj csak, örvendezz.

PELAGEJA FILATOVNA: Nem értelek téged, Vityenka. Egész életedet abban a petróleumfőzős, fafűté- ses, mocskos vödrökkel teli, civako- dástól harsogó tömeglakásban akartad letölteni. . .

VIKTOR: Jópofa vagy, én ezt nem éltem mind át?

PELAGEJA FILATOVNA: Te fiatal vagy. S egy ifjúnak mindenütt jó. De én ha meggondolom, ez a mi szobánk, meg az is! (Kitárja a másik szobába nyíló ajtót. Látható az ünnepien megtérített asztal, telette ovális keretben arcképek.) A szoba mögött fal van. Nincsenek szomszédok, senki sem bámul bele a fazékba. . . Egy egész életet idegen szemek előtt eltölteni — szörnyű, Vityenka. Hisz mindenbe beleütik az orrukat. Tanácsokat adnak, aztán összekacsintanak. Hajdan mikor Szemjon kapatoson érkezett haza — sóhajtoztak, sajnálkoztak. De mi közük volt hozzá! Szemjon nem hozzájuk jött, nem rájuk tartozott!... Vitya... ne add oda neki azonnal az összes pénzt, tudod, milyen könnyelmű, mind eltékozolja.

(Viktor hallgat.)

Miért hallgatsz?

VIKTOR: Anyám, ismered a jellememet — meghallgatom a tanácsaidat, aztán magam döntök.

PELAGEJA FILATOVNA: Hiszen

már felnőttél, nagy lettél, világos ...

(Bejön Anton Kopalin és felesége, Nonna, elegánsak és vidámak. Köszönnek.)

NONNA: Vitya, gratulálok! Őszinte elismerésem!

VIKTOR: Köszönöm.

ANTON (Viktorhoz): A szelepekkel kapcsolatban rájöttél valamire?

VIKTOR: Nem jutok semmire... Talán neked van valami ötleted?

ANTON: Honnan lenne!... Én kivitelező típus vagyok.

VIKTOR: A hengerben van a megoldás titka.

ANTON: Minden bizonnyal.

PELAGEJA FILATOVNA: Misenykát nem hoztátok magatokkal?

NONNA: Az írószerboltba ment tanszereket vásárolni, nemsokára iskolás lesz. Tizenegyedikén tölti be a hetedik évét, tessék eljönni köszöntőbe.

PELAGEJA FILATOVNA: Boldog emberek vagytok...

ANTON: Olyasfélék. (Viktorhoz.) Bementem a járműboltba, nézegettem a robogókat. Pelageja Filatovna, ha veszek egyet, maga lesz az első utasom.

PELAGEJA FILATOVNA: Alig hiszem, kedvesen, fuvaroztál volna akkor, mikor még társbérletben, nyomorogtam. Most öröm az élet. .. Lám, Vitya, nem tudtad megtartani az asz- szonyt. Antontól vehetnél példát. Gyönyörködik a szem, ha őt látja, vagy a feleségét. Nézd csak, milyen ápolt mindig. A te feleséged még egyszer sem vasalta ki az ingedet.

VIKTOR: Műszál a divat, minek vasalni. Fogasra kell tenni, megszárad és kész.

PELAGEJA FILATOVNA: Micsoda zsebkendőid vannak — szégyen gyalázat. Mutasd csak meg.

VIKTOR: Hagyd már!

PELAGEJA FILATOVNA: Nocsak, vedd elő.

VIKTOR: Anyám, mára elég, holnapra semmi sem marad.

PELAGEJA FILATOVNA: Ne félj, egész életre szóló repertoárom van a számára.

(Viktor kimegy.)

ANTON: Mi a helyzet.

PELAGEJA FILATOVNA: Látod!

ANTON: Polja néni, hagyja őt nyugton.

PELAGEJA FiLATOVNA (könnyekbe tör ki): Nem'Tudom őt ilyennek látni, nem bírom, megszakad a szívem! S micsoda szégyen: „Vitya Leszikovát elhagyta a felesége!" Miért?!

NONNA: Nem lett volna szabad ennyire fiatal lányt elvenni. Ez a kislány ostoba.

PELAGEJA FILATOVNA: S mire lenne jó egy sokat megélt nő? Még csak az kéne! Ezzel a lánnyal olyan boldog volt, hogy a plafonig ugrált örömében. Még hogy elvette — elragadta! Kezdetben olyan tűzről pat- tantnak tűnt — vidámnak.. . S Vitya, aki mindig olyan meggondolt szokott lenni, most mintha kicserélődött volna. . . De most nagy dolog történt. A szabadalmat tanúsító okiratot kifüggesztettem a falra, az egész ország tudomást szerez róla.

ANTON: Lehetséges, hogy más ország is megveszi, s akkor híre jut az egész világon.

PELAGEJA FILATOVNA: Ugyan már!

ANTON: Miért ne.

PELAGEJA FILATOVNA: S milyen hatalmas összeget kapott. Ű meg csak az orrát lógatja. Az örömnek nyoma sincs rajta (sir).

ANTON: Polja néni, reggel voltam a lánynál.

PELAGEJA FILATOVNA: Te, miért?

ANTON (csendesen): Vityától vittem levelet.

PELAGEJA FILATOVNA: Sejtettem előre! S mit írt neki?

ANTON: Nem olvastam a levelet.

PELAGEJA FILATOVNA: De kár!... Hívja vissza, biztosan! Csak egyet tud szeretni, monogám fajta. Nagy baj. S hol van Tamara?

ANTON: A szüleinél.

PELAGEJA FILATOVNA: A szüleinél, s nem lehet, hogy kinézett magának valaki mást?

ANTON: Nem tudom, habozik, úgy látom.

PELAGEJA FILATOVNA: Ki lehet a másik?

ANTON: Fogalmam sincs.

PELAGEJA FILATOVNA: Ravasz nő... a négyezerről nem szóltál?

ANTON: Mondtam neki.

PELAGEJA FILATOVNA: Miért, miért? I

ANTON: Látni akartam, milyen képet vág.

PELAGEJA FILATOVNA: Na és?

ANTON: Már megtudta valahonnapÉLAGEJA FILATOVNA: Tudta?

ANTON: Hallotta — ennyit mondott.

PELAGEJA FILATOVNA: Aztán?

ANTON: A szeme sem rebbent.

PELAGEJA FILATOVNA: Ezek az állhatatosak, a legszörnyűbbek. Félek az ilyenektől. A régebbi igazgatómtól is tartottam — mer olyan megingathatatlan volt, olyan kemény.

NONNA: Anton is állhatatos.

PELAGEJA FILATOVNA: Te, Anton, nem állhatatos vagy, hanem jól nevelt. Ez egészen más. De azok. . . Amit a szörnyű agyukban kifőznek, soha ki nem találod, de az biztos, hogy valami olyat, amiből csak rossz származhat.

ANTON: Nekem úgy tűnt — lehet, hogy mégis visszajön.

PELAGEJA FILATOVNA: Aztán, miért! Hogy ismét kínozza Viktort. Ismered, milyen ostoba, egyre őt várja. Reggel azt az inget vette fel, amelyik Tamarának is tetszik.

ANTON: Már miért ne várná, ha egyszer szereti.

PELAGEJA FILATOVNA: Egy csapásra minden jó lenne. S egyszersmind fájdalmas is.

NONNA: Nem vagyok meggyőződve erről. Egyeseknek csak fokozatosan szabad szakítani, különben belepusztulnak. így kisebb a fájdalom, s ha így múlik el a szerelem, nem hagy maga után lelkisérülést.

PELAGEJA FILATOVNA: Magam sem tudom.

ANTON: Vityának nincs szilárd jelleme.

PELAGEJA FILATOVNA: Akárcsak az apja... Gyakran mondták neki: „Szemjon, láttam a zsebedben egy háromrubeles cincog, gyerünk már valahol felhajtunk valamit." Szemjon nem nagyon akar: sajnálod tőlünk, mondják. Szemjon így őrlődött. Azt mondják a vodka tette tönkre. De én tudom, nem a vodka volt az oka, hanem a jósága. A jóság vitte a sírba.

NONNA: Lám, Ványka Szohutyin is éli világát. Mivel hogy Raisza kilódította őt az utcára úgy, amiben volt. Még a szemét is kikaparta az összes otthonmaradt fényképen.

ANTON: Ajaj, meg van őrülve!

PELAGEJA FILATOVNA: Vitya olyan mint a viasz, amilyenre akarod, olyanra lehet formálni... A mi Ta-