Hevesi Szemle 2. (1974)
1974 / 2. szám - HAGYATÉK - Szomszédolás (népi gyűjtés)
PANNU: Hót jobb is lesz, mer akkor mink elalszónk. Ka nem beszélhetünk. MIKLÓSBA: Máj beszéhettek má vasárnap a létányián. JÁNOSBA: (összeszedi a kártyát.) No, majd hónapeste kártyázónk meg- ént. TÓNIBÁ: Hát mámmá elrontottuk az estét a panaszkodásval! GUSZTYIBÁ: El, nem ér pegy ez semmit, nem segít ezeri senki! BÉLABA: Hát az ilyen embernek is nehez a sora, akinek főggye van, hót mé annak, akinek semmije sincs. MÁLINÉNI: Bijony, nekem is pana- szóta a minap a zsellér János felesége, hogy az Isten cipót vittem neki, hogy kenyérnek hétrő-hétre színét se láttyák. PANNUNÉNI: Az a csuda, hogy mevvannak, mer mi az a hat mázsa búza olyan reménytelen családnak, amit az elműtt nyáron a summásság- val keresett? ZSUZSINÉNI: Semmi az! Meg beteg az öreg, egész télen nem tud mennyi sehova, de hova is menne, mé az épkézláb ember se kell sehol. MIKLÓSBA: Van olyan sok a faluba, ott van a kondás Balázs is tizedmagá- val, szógányi má nem tud, mióta a kan feltaszította, az a csuda, hogy éhen nem halnak. JÁNOSBA: Hát bijony segítenyi kék rajta, mer megérdemelné, leszógót a falunak vagy 40 esztendőt. GUSZTYIBÁ: Hanem többet! TÓNIBA: Vót ammá ötven is! Még pendeles gyermek vót, mikor má boj- tárkodott! BÉLABA: Hiszen segítenénk is mink, csak vóna, dehát nekőnk is annyi van, hogy ajjig elég szűkösen, mikor papot, kántort, harangozót, bakteri, kondást, bornyászt, csordást, libapásztort kifizecc belőle, hát marad is meg nem is. TÓNIBÁ: Nekőnk má mé vetőmag sincs, nem tudom mit vetőnk a tavaszon ! MIKLÓSBA: Bakfüttyet! ZSUZSINÉNI: Hát mé az a sok, rengeteg adó! JÁNOSBA: Arró ne is beszéjj, ászt má üsse tudod kifizetnyi! PANNU: Ki kell pegy azt fizetynyi, mer muszáj! BÉLABA: Muszáj, nagy úr a muszáj, de még nagyobb a lehetetlenség I MIKLÓSBA: Hát emberek, ha úgy 60, vagy 70 esztendővel ezután elbe- széné valaki, hogy minyő kutya világ vót valamikor, mámint most, a szegényemberre, vagy leírná, hát el se hinnék, hogy így vót! MÁLINÉNI: Hátha majd leírja valaha, valaki. TÓNIBÁ: Nem tunnán kicsoda, ki törőgyik a por népével! Az urak meg ászt nem is tuggyák, a szegényember meg hogy tunná ászt leírnyi, nincs annak aho oskolája! GUSZTYIBÁ: El se hinnék, csakúgy mint minkis hiszük is meg nem is, amit apura beszét az Isten nyugosztajja I MÁLINÉNI: Mit beszét ő? GUSZTYIBÁ: Ászt, hogy nyolcszázhetvenbe, mikor a korela vót, olyan Ínség vót a faluba, hogy az ő apja is egy kenyéré ment el gyalog debre- cenbe, appegy van ide vagy kétszáz kilométer, ha nem több! Oszt mikor hazafelé gyött, úgy várták, akar a messiást, a sok éhes gyermek. BÉLABA: Bátyámuram is beszéte, hogy ajjig várták má, hogy kitava- szoggyék, oszt úgy ment a sok nép a rétre tavaszkor, mint mikor a jószágot kihajtyók a bakszakállt, meg a lud- mákot szennyi, oszt ászt ették. ZSUZSINÉNI: Hát az a korela nagy csapós is vót! Nagyanyám is beszéte szegény, az Isten nyugosztajja, hogy szent Anna napján kilenc halott vót ebbe a kis faluba, akkor lett szent- anna is fogadott ünnep. Ezé fogatták meg, hogy messzünnyék a korela. MIKLÓSBA: Hót oszt messzünt-e? PANNU: Megosztan sokára! TÓNIBA: Most is akkéne má kore- ia, némelyikünkbe! GUSZTYIBÁ: Má mint az urakba! BÉLABA: Abba, abba az ördög vigye el! GUSZTYIBÁ: Ej, ej, nem aszondom én emberk, lekék má fekünnyi, mer elosztogattyák az éccakát! JÁNOSBA: Ráértek! Hány óra van má? ZSUZSINÉNI: Három fertő, tizeneggyMIKLÓSBA: Hű az áldóját, ennyi sok? Ereggy má Panni, melegicsd az ágyat! PANNUNÉNI: Gyöjjönek má minynyájan! MÁLINÉNI: Bijony gyöjék má maga is Fercso, mer félek magamba hazamennyi. FERCSOBÁ: Sose fész te, a pókó- bélyi ördögtő se! Mikor nem akarsz! ZSUZSINÉNI: Ráérnek mé mennyi! TÓNIBA: Azé menőnk, hogy rá- érőnk, máj folytassuk má hónap este. MIKLÓSBA: (Rágyújtott.) No, Pan- nu kászálóggy! BÉLABA: Gyujcsónk rá mé! Legalább megaggya a szánk ízét lefekvésre. (Még a zacskót Gusztyibának nyújtja.) Ne-e ebből tőccs! GUSZTYIBÁ: Meffelel-e? Jó-e? BÉLABA: Jó bijony, a múltkor vettem a ficcsaltó, ahogy ott áróta, oszt ahogy az első sukkért levettem, hát ászt hittem, hogy a ló rúgott melybe! De oszt messzoktam, most má jó! FÉRFIAK: (Rágyújtanak, egymás után mennek kifelé.) Nyugodalmas jó- éccakát! ZSUZSINÉNI: Aggyon isten magoknak is! (Az ajtóig kikiséri őket, visszajön, Jánosbának.) Gyöjjék má, vigyük ki ezeket a gyerekeket, ki tuggya mikor gyónnék mé az annyáék, mevvan most az fózva mind, oszt gyakran kell nekik .. . (Bemennek a kamrába, kihozza Andrist, viszi az udvari ajtón át.) ANDRIS: (Alszik, ráhajtja fejét nagyanya vállára.) JÁNOSBA: (Megyen Zsuzslnéni után, felveszi Bélát az ölébe és hozza, Józsit maga előtt tessékeli.) Gyér* tek csak a kiskutya mindenségit! JÓZSI: De hamar mevviratt! (Ásít, kicsit dűlöng.) JÁNOSBA: Nem viratt mé meg, csak kimenőnk egy kicsint, oszt majd vissza lefekszetek! (Megy a gyerekekkel kifelé.) FÜGGÖNY 41