Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Kapor Elemér: Csapda (regényrészlet)

jiiitliiililtlilililittiiiiliiiiiHiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiimiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiMiiiiiiiiimiiiiiiiiiMiiiiiiimiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuHMimiiiiitiiiiiiiiiiiiiiimiiHU

KAPOR ELEMÉR:

A csapda

Részlet Dobó István „Feje fölött a pallos árnyéka” című regényes életrajzából

.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiT

Az 1568. esztendőben már zuzmarás volt a november Kassa városában. Nappal még csak megfordultak a vásárosok, meg a vásárlók állig begombolt bekecseikben a nagy piacon, taszenes fazekak fölött melengetve gémberedett kezüket, de kora délután már mindenki hazatért. A novemberi szél Kassán is sziszegő korbács hangján szól, s aki teheti, házába húzódik a hasábfák melege mellé. Csak az istrázsák őrködnek a nevezetesebb urak háza kapujában topogva, így Ruber Janos főkapitány palotás szállásánál is. Csak itt okosabb az istrazsa, odabent őrködik a kapu mögött, ott is hideg van ugyan, de leg- alÓDb nem cibálja a szél.

lm, a kopogtató hangját hallja a kapun. Ki az ördög jár itt ilyenkor? Nyitja a kapu szárnyat, hát mintha denevér suhanna, fekete köpenyes ember sodródik befelé, mintha nem is a szél nozná, hanem a lebernyege szárnyán lebDenne áltál a kapu nyilasán.

Útját állta nyomban:

— Mit keres itt kend?

— Rosszul kérdezi az én felebarátom. Nem mit, hanem kit. A főkapitány ur okegyelmét.

— Keresse kend a főkapitány urat a hivatalában, henyes nappal.

Az iüegen szemét hunyta, úgy mosolygott:

— Vannak dolgok, amelyek sötétben világosabbak. Mindennek megvan a maga ideje.

Az őr nezte, nézegette:

— Tán pap kend, hogy így kitekeri a beszéd nyakát?

— Hogy ki vagyok, azt csak magának a főkapitány úr okegyelmének mondom meg. Nekea pedig az a dolgod, hogy jelentsd, főbenjáró ügyben keresik.

— A főkapitány úrhoz pedig ilyentájt már senki bé nem mehet.

Az idegen most felnyújtotta a derekát, a szava is keményebb:

— Csak az, aki nálánál is nagyobb urat szolgál!

— Nagyobb urat? Csak nem a ki rá ly- rul beszel kend?

— Éppen.

Az őr megvonta a vállát, felballagott a lépcsőn. Kis idő múlva megint le.

— Mehet kend.

— A legalázatosabban kommendá- lom magam a főkapitány úr gráciájába — hajolt meg kétszer az idegen a karosszékében melegedő Ruber János előtt. — Kenderesi István vagyok, de Kaproncza —

— Szóval nemes ember kegyelmed?

— Nem, — nem egészen, iletve ... hebegett a jövevény - Kapronczát csak azért említém, mivelhogy oda való vagyok.

— Hm. És mit akar ebben a szokatlan időben?

— Vannak dolgok, aminek árt a napfény időnek előtte. Sötét dolgokat csak sötétben.

Ruber elvesztette a türelmét:

— Miféle sötét dolgokról beszél itt kend?

Kenderesi közelebb lépett, s mint komédiás, ki szerepét játssza, odasug- ta:

— összeesküvés a felséges király és császár ellen.

Ruber megmerevedett. A féreg essen bele ebbe az emberbe. Ez tud valamit, amit ő nem tud, amit őneki kellene tudni mindenekelőtt.

— Honnan tud ilyen veszedelmes dolgokat?

— Járok, főkapitány uram, járok a nemes urak udvarában itt is hallok valamit, ott is hallok.

Ruber a Kenderesi nagy fülére nézett és nem állhatta meg szó nélkül:

— Úgy látom, van mivel.

Kenaeresi alázatosan elmosolyodott.

A tréfa jó jel. Avval közelebb kerülnek egymáshoz, akik eddig távol voltak egymástól. Hát csak mosolygott.

Kuber szólt:

— Bizonyosságot szerzett-e kelmed arról, amit beszél?

— Három nevet mondok főkapitány uram: Balassa, Dobó, Homonnay. Gondolkodjék rajtuk.

A főkapitány felkélt székéből, sarkon fordult, s kezdte mérni az öblös terem padlatát, le, fel. Gondolkodott. Több, mint évtizedek tartotta főkapitányi székét Kassa városában és tudta, hogy Magyarországon földben kell gondolkodni. Holdakban. Száz, meg ezer holdakban. Közben a szeme szögletéből méregette hívatlan vendégét, aki még mindig félig hajolva állt, csak a tekintetével követte a döngő léptű Rubert. Sejtette, mi körül forog az esze.

Az végre megállt előtte:

— Ez a három név hány hold summában?

— Millió körül. Tán annál is több. Jókelvén az egész Felvidék. Ez mind a királyi kincstáré lenne.

— Miféle bizonyítékokat hozott kegyelmed?

— Balassa, meg Dobó gyakran látogatják egymást.

— Sógorok.

— Gondoljon arra főkapitány uram, milyen veszedelmesek az ilyen tanácskozások. A magyar urak sokszor hábo- rognak Miksa király ellen, mert nem gyűjt sereget és ha gyűjt, nem támadja az ellenséget. Aztán meg a németek a tanácsadói a magyar ügyekben, legfeljebb a magyar kancelláriára hallgat,

amelyik neki hízeleg. Aztán a harmadik sógorról se feledkezzék meg a főkapitány úr.

— Kiről?

— Az erdélyi Bocskay György uramról. Az ő felesége is Sulyok lány. Ez a nyughatatlan természetű ember valamikor Ferdinánd oldalán állt. Együtt védelmezte Szamosújvárt Dobóval, de mikor Miksa király foglalta el a trónt, éltesse őt az Úr nagyon soká, János Zsigmond pártjára állt. Ö is bújtogatja Balassát, meg Dobót, de lemegyen egész Szlavóniáig, hogy a nemességet János Zsigmond pártjára hajlítsa.

— Ez még csak szó fia — vágott közbe Ruber.

Kenderesi most még közelebb hajolt:

— Ilyen főbenjáró ügyben nem jövök készületlen. Van ám írás is.

— írás? — rivallt rá Ruber — Milyen

írás?

— Levél — felelte Kenderesi és ruhája belső zsebéből latin nyelvű papirost húzott elő. Rajta két pecsét.

— ösmeri ezeket a pecséteket a főkapitány úr?

— ösmeri az ösmerő nyavalya. Nem vagyok én kancellista.

— Ez a két pecsét a Balassa, meg a Dobó úr pecsétje. Ebben a levélben igen veszedelmes dolgok vágynak. Az egész öszeesküvés veleje. Balassa János zólyomi kapitány Zólyomból, Dobó István úr Léváról indul Nyitra ellen, azt elfoglalják, aztán a füleki, meg a szé- csényi török csapatok segítségével Nagyszombaton, Pozsonyon át kiszorítják Miksa királyt az országból. Ez már valóságos harci tervezet.

— Hogy került ez a levél a kend kezébe?

— Régóta járom a vidéket. A véglesi berekben, amelyik Dobó birtok, találkoztam egy Nagy Miklós nevezetűvel. Arany a bizalom ára, akad az ilyen szegény gúnyában is. Elmondta, hogy Erdély felé talpal egy levéllel, amit Balassa úrék küldenek János Zsigmoná- nak. Imé a levél.

— Kend pedig ezt a levelet kiszolgáltatja nekem.

— Nem lenne abból semmi jó, főkapitány uram, mert még nem válaszolta meg az erdélyi fejedelem. Ez a

14