Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 1. szám - NÉPEK VILÁGA - Lőkös István: Vladimir Minác partizántrilógiája (próza)
I LÖKÖS ISTVÁN: j I Vladimir Minác partizán-trilógiája ] llflIlllllllllIflIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIillUilllllllllIilllllilIillllllllUlllllllllllllllllllllllllllllllllllllMIHIIIIIIIIIlIflIIIItlIIIIIIIIIIIIMMII llllllilllllllllMIIHIIIMIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIUIIIIIIIinilltlIllllllltlillllllllllllllllllllllllllllllllllllT A második világháború ellenállási mozgalmának él- ményéből gazdag széppróza sarjadt az elmúlt negyedszázadban. A megyer olvasó bőséges válogatásban ismeri ezt az irodalmat, Jerzy Andrzejewski Hamu és gyémánt című regénye, Peter Jiiemnicky Carammenti krónikája, Mi- hajlo Lalic Siralomhegye, Branko Copié Áttörés című munkája vagy Oskar Davice Költeménye egyaránt ismert nálunk. Az sem kétséges: valamennyi mű — a felsoroltak klasszikus szinten - a szocialista elkötelezettség jegyében fogalmazza meg a fasizmus elleni harc eseményeivel kapcsolatos emberi, társadalmi és politikai problémákat. A művészi forma felől nézve azt látjuk: a művek egy része a dokumentumregény, más részük a hagyományos realista módszerrel íródott mű, egy jelentős hányad pedig a modern prózaírás legjobb eredményeit kamatoztató XX. századi regényváltozat. E művek sorában különösen izgalmas alkotás Vladimir Minácnak ,a XX. századi szlovák próza reprezentánsának monumentális trilógiája: a Hosszú a várakozás, a Holtak és élők és a Reggelre szól a harang című regények. Minác írói vállalkozása több szempontból is újszerű. Az ellenállás eseményeinek írói hitelű bemutatása volt mindenekelőtt a célja, de nem akarta csupán a partizán- háború idejére korlátozni a regényes korrajzot. így kerül a regény anyagába a felkelés kitörését megelőző időszak története és a felszabadulást követő „koalíciós” évek históriája, ami a jellemformálás lehetőségeit tágította, de alkalmat adott az írónak arra is, hogy a Kelet-Közép- Európában végbement nagy történelmi változást folyamatában ábrázolja. Újszerű az események írói beállítása is. Minác látható szándéka volt a deheroizálás, ami nagyban emeli a trilógiában a művészi ábrázolás hitelét. Ebben a tekintetben — a szlovák irodalmi fejlődésen belül például — alapvető változást is jelentett a mű: Minác vele a Jiiemnicky óta szinte kötelező dokumentativitáson lépett túl. Nem a huszadik századi modern regényírás eredményeit- metódusát alkalmazva, hanem a realista regénykompozíció kínálta lehetőségek értő felhasználásával. Az elemző megközelítést a megidézett történelmi események kérdésével célszerű kezdeni: a regényben pontosan körülhatárolt ui. a történés kezdete és vége is. „Az ezerkilencszázneqyvenharmadik esztendő vége felé járt, s a Mosolygó Szlovákia nem mosolygott és nem tapsolt, hallgatott és fásultan nézett az eljövendő napok elébe” — olvassuk a trilógia első részének (Hosszú a várakozás) 99. lapján, a harmadik kötet (Reggelre szól a harang) utolsó fejezeteit lapozva pedig azt érzékeljük pontosan: az 1943- ban lezajlott népi hatalomátvétel, a Győzelmes február eseményeit eleveníti meg Minác. A negyvenhármas év a Tiso-féle fasiszta Szlovák Állam látszat-stabilitásának periódusa, negyvennyolc februárja pedia már a szocialista társadalmi fordulat bekövetkeztének időpontja. A közbülső években volt a felkelés, majd — a háború befejezésével — a politikai erőviszonyok rendeződése, pontosabban a harc a szocialista államrend megteremtéséért. Ebben a történelmi miliőben mozgatja Minác trilógiájának hőseit. Az időbeli tagolás is sejteti: a trilógia egy-egy része szól az egyes történelmi szakaszokról. A Hosszú a várakozás a fasiszta diktatúra utolsó hónapjainak s az ellenállás csírázásának krónikája, a Holtak és élők a felkelés izgalmasan megírt freskója, a Reggelre szó! a harang pedig a felszabadulástól negyvennyolc februárjáig tartó politikai küzdelmek rajza. Minác művének első és egyik fő erőssége, hogy egyes köteteit végigolvasva épp úgy a teljesség érzete él bennünk, mint a trilógiát egészében vizsgálva. Kiváló szerkesztőművész is a szlovák író, trilógiájának architektonikája egészé ben és egyes elemeiben is igazi remeklés. Széles körű, de nem bőbeszédű társadalmi tablót ad és szuverén regényhősöket, akiknek sorsát, életútját a regénybeli valóság determinálja. Itt szólhatnánk a trilógia egyensúiyrendszeróről is, amely a szereplőgárda felvonultatásán nyugszik. Három főszereplőpár sorsának vagyunk tanúi a trilógiában (Marek és Olina, Jan Krap és Emma, Labuda kapitány és Hanka) s hogy ezek a sorsok a valószerűség szintjére emelkedjenek, Minác a szereplők egész rendszerét teremti meg körülöttük. Ez utóbbiak lesznek a trilógia felölelte történelmi időszak társadalmi közege. Egyfelől pozitív társadalmi erők, másfelől negatívak. Az egyik vonalon a lélektelen, önző polgári világ képviselői (Ferkodic építész, Ulrich úr, Augustin Serner), a másikon a fasiszta államgépezet gátlástalanságának, amo- rális és antihumanista mivoltának hordozói (Lemnitzky, Filip Hracho, Ignác August Kolenaty, Vendelin Brada) vonulnak fel, majd — a történelmi események menetének megfelelően, ahogy növekszik a társadalmi aktivitás a fasiszta rendszerrel szemben - mintegy egységfrontot képezve lépnek a történés folyamatába mindazok, akik az ellenállási harc részesei, támogatói lesznek: Ulrich erdész és felesége, Koza szakaszvezető, Bende komisszár, Melicber tanító, Markecb tanár, az öreg Krap és felesége stb. M ár említettük: Minác céltudatosan törekedett az el- * ‘ lenállási harc deheroizált bemutatására. El is marasztalta érte az egykorú kritika, a kiváló szlovák irodalomtudós, Andrej Mráz is úgy találta: Minác a hősöktől fosztotta meg a felkelést regényében. Azonban korántsem így van, Minác ugyanis nem mítoszokat akart teremteni, hanem megmutatni a felkelés valóságának igazi arcát, a teljesebbet. Azt, hogy a köznapi emberekből hogyan lesznek a felkelés viszontagságos hónapjaiban a helytállás és az emberség egyedüli hordozói, mi több: a regényidő leforgása alatt — és a valóságban is — hogyan formálják a felkelés és a fasizmus embertelenségének eseményei a progresszió híveivé az embereket. S ebben is olyan árnyalt valóságábrázolásig jutott, hogy az előbb említett egyensúlyrendszert növelte, egyben hitelessé tette a szereplők rendszerén nyugvó kompozíciót. Csak néhány példát: a trilógia első részében Jan Krap az egyetlen kommunista hős, Labuda még a hivatalos szlovák állam századosa, Marek pedig polgári szemléletű értelmiségi fiatalember, a humanizmus elkötelezettje. A nőalakok közül egyedül Hanka részese a jövendő felkelés mozgalmának, Emma megcsömörlött, jó szándékú, de helyét nem lelő tagja az egykorú fiatal értelmiségnek, Olina, a gazdag polgárlány pedig csak szeszélyeinek, serdülő kíváncsiságának engedve lázad nagypolgári környezete ellen. Az események sodrása s az események közben adódó emberi kapcsolatok viszik őket mind közelebb egymáshoz és érlelik meg bennük a döntést, melynek értelmében Olina szakít a fasizmus idején magát kompromittáló, lányához etikailag méltatlan apjával és Marek élettársa-hitvese lesz; Labuda a fasiszta hadbíróság elé kerül, mert egy szovjet partizánlányt pártfogásába vett a németekkel szemben, majd véletlen menekülése után csatlakozik a partizánokhoz; Marek a partizánok soraiba lép, kommunista lesz; Emma pedig, mint fiatal orvosnő, előbb csak sodródik a partizánokhoz, a felszabadulást követően viszont Jankó Krap mellé áll életre szólóan — osztva annak politikai nézeteit, céljait is. A megtett út - egy-egy regényalak esetében — hosszú, végigjárása a személyiség formálódásának rendkívül megokolt leírására ad alkalmat az írónak. És nemcsak a politikai szemlélet változásaira kell itt gondolnunk, hanem az egyén 22
