Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 4. szám - A SZEMLE KÖNYVESPOLCA

regényt, amely Sükösd Mihály művéhez hasonlóan olyan szabályosan megfelelne — vagy legalább igyekezne megfejni — az epika mai kompoziciós és személyiségábrázoló kísérleteinek. A Vizsgálati fogság tehat olyan „kísérleti regénynek" tekinthető, amelyben a regénymu- faj mai útkeresésének erényei és hiba- szinte fc irtálytiszta ,,laboratórium" párlatként jelentkeznek.

Még a regényelméletben járatlan olvasónak is szembetűnhet, hogy Sükösd Mihály milyen tudatosan mellőzi a hagyományosan realista regény világnak eseménybőségét. A konkrét, objektív társadalmi valóságról nyújtott információ szegényes, kiszámítottan leszűkített. Az, amiről ez a regény szól, végeredményben egyetlen mondatban összefoglalható: 1945 novemberében doktor vitéz Szapáry Imre volt magyar miniszterelnököt a népbíróság halálra ítéli, s az ítéletet végrehajtják.

Ez az „eseménytelenség" azonban nagyon gazdag mélyrétegeket fed: a konkrét történés mögött kettős értelmű regényvilág bomblik ki. Az egyik rétegben a fiktív személyiség emberi arca, a soha nem lécező Szapáry lm-e egyéni sorsa kínál tanúlságokat, a másikban pedig a Kormányzó utáni második államférfi, a miniszterelnök jelent társadalmi érvényű tanulságok levonására alkalmas közjogi méltóságot. E kettéhasadt, mégis bonyc lultan egyet jelentő regény- személyiséget — a férjet, édesapát és a miniszterelnököt — egyaránt meghatározza a társadalmi szituáció, a háborúba sodródott ország kiszolgáltatott helyzete.

Ezt a helyzetet azonban ő maga idézi elő! A múltból építkező középnemesi morált védőpajzsként tartva maga elé alakítja a politikus szerepét, azt hitetve el saját jobbik énjével is, hogy Magyar- ország helyzete rosszabbul alakulna nélküle. Ily módon válik teljessé a típus természetrajza: a társadalmi-történelmi determináltság önként vállalt és elősegítetet helyzetében körülzárton cselekvésképtelenné válik az egyén és az államférfi. Sükösd Mihály éppen ezt a kérdést veti fel regényének eszmei konzekvenciájában! A fasiszta államhatalom osztályhelyzete által meghatározott miniszterelnöke önmagát is becsapva veszíti el személyiségének vélt önállóságát is.

A Vizsgálati fogság eszmei mondanivalója egyértelműen sugall)

ja azt a nyilvánvaló tényt, hogy az írót a fiktív személyiségbe sűrített közéleti modell érdekelte, s rajta keresztül egy konkrét történelmi helyzet elemző feltárásának szándéka vezette. Kérdésfeltevése tehát már önmagában is elvont, gondolkodva és gondolkodtatva tudati jellegű. Ez pedig együttjár a modern regény kompoziciós struktúrájának — tér és idődimenziójának — átvételével. A regényhős köré nmcs felvonultatva epikus áradásé történés, mégis a teljesség benyomását akarja kiváltani. Ezt úgy véli elérhetőnek, ha a jelen (a bírósági tárgyalás néhány napja) és a múlt (Szapáry miniszterelnökségének hat esztendeje) idősíkjait montázsokban váltogatja, de nem a közlés hagyományos írói módszerét alkalmazza, hanem a belső monológ és a megjelenítés talán gazdagabb lehetőségeit használja fel.

Hármas kompoziciós rendje van a regénynek: egyrészt a börtöncellába zárt Szapáry gondolja végig múltját és jelenlegi helyzetét, másrészt az író a fiatal ügyősz szemével mérlegeli e tragikus, de szükségszerűen pusztuló egyéni sorsot, és harmadszor az objektívebben kezelhető önálló képekben jellemző jeleneteket villant fel a főhős múltbeli tetteiből. Ez az eljárás a sokoldalú jellemzést szolgálja, a regényszemélyiség teremtett világának teljességét kívánja elhitetni, s mégis ezen a ponton érezzük megbillenni a regényvilág egyensúlyát.

A regényhős modelljellege igaz és tanulságos, de ellentét« nélkül nagyon vérszegény. Szapáry Imre tragikus tévedése és Sükösd Mihály írói igazsága akkor lett volna objektíve is teljesen meggyőző, ha a negatív példával szemben egy Bajcsy-Zsilinszky Endre is ott állna, illetőleg ha az absztrahált fasiszta modellt és ideológiát az antifasiszta ellenállás progre. szív társadalmi bázisa ellenpontozná. S már jelentkezik is előttünk a válasz nélküli kérdés: az epika lemondhat-e vajon eredendő jellegéről, a bőséges, a részletező motivációt biztosító sokoldalú információról? Sükösd Mihály regénye ennek a kérdésnek kísérlete, c válaszhoz talán közelebb segítő méltányolandó és értékes részlete. (Szépirodalmi, 1973.)

E. Nagy Sándor

tlMaHIIIIIIIIMItHIIIIHIIHIIIIMIM

XLANiCZAY TIBOR:

A múlt nagy korszakai h

Az utóbbi évtizedek magyar irodalom- történeti kutatómunkájában egyro ‘nkább érezhető a nemzeti jelenségek komparatív vizsgálata iránti igény, azaz: o magyar múlt kiemelkedő korszakainak az egyetemes kultúra vérkeringésébe kapcsolt, európai összefüggéseivel párhuzamos bemutatására törekvés. Ilyen egyetemes kitekintésű, a világirodalmi hátteret és a társművészeteket is figyelemmel kísérő irodalomtörténeti tanulmányokat tartalmaz Kla- niczay Tibor akadémikusnak most megjelent kötete, mely méltán keltheti fel az elmúlt évszázadok irodalma és kultúrája iránt érdeklődő olvasók figyelmét. A kötet értékei közű! ezúttal csupán néhányra szeretnénk rámutatni, azokra, amelyek mind irodalomoktatásunkat, mind pedig szűkebb pátriánk — megyénk és városunk — olvasóközönségét is közelebbről érintik.

A tanulmánykötet tagolódása a tematikából önként adódik: az első részben az elméleti alapokat, a vizsgálat elveit és szempontjait világítja meg a szerző, a többi fejezetek pedig a középkor, a reneszánsz és a barokk korszak általános jellemzésével, magyar és európai megjelenési formáinak bemutatásával, néhány kiemelkedő vagy kevéssé ismert írójának vagy alkotásának vizsgálatával foglalkozik. A tanulmányok többsége nem új, hisz nagyrészt már különböző magyar vagy külföldi folyóiratokban, tanulmánykötetekben megjelentek, így összegyűjtve azonban mind élesebben rajzolódik ki belőlük a szerző által eszményképnek tekintett művelődéstörténeti szintézis koncepciója, amelyről így vall az előszóban: „Eszményképem az olyan tudományos elemzés, melyben irodalmi és történelmi, magyar és európai, elméleti és történelmi szempor.tok egységbe, szintézisbe ötvöződnek. Híve vagyok az egyes jelenségek, a részletek vizsgálatának, de ezek igazi értelmét a nagy egység, a szintézis víziója adja nreg számomra."

Klaniczay Tibor már eddigi tudományos munkássága során is azokhoz csatlakozott, akik nem ragaszkodtak az egyes tudományágak közt megvont merev határvonalakhoz, hanem átlépve azokat, a múlt jelenségeit a maguk összetettségében, bonyolult kölcsönhatásaikat figyelembe véve vizsgálták. A társadalomtudományok fejlődésével egyre inkább bebizonyosodik, hogy ez a legcélravezetőbb út, s az irodalmi, történelmi, művészettörténeti, filozófiai folyamatoknak csak együttes elem-ése visz közelebb a múlt valódi megértéséhez. Kia- niczay tanulmánykötetének eqyik jelentős értéke ez a vizsgálódási módszer, s a múlt jelenségeinek ilyen egyséqes alapo^ottsá- gú. interdiszciplináris szemlélete. Iroda’om- oktatásunkban egyelőre nagyon kevéssé érvényesül ez a felfogás, éppen ezért ccak helyeselhető, hogy a STépirodalmi Kiadó e kötet megjelentetésével mind a középiskolai oktatás, mind az érdeklődő olvasók számára megteremtette az ilyen szemlélettel való megismerkedés lehetőségét.

A kötetben sorjázó értékes tanulmányok közül is kiemelkedik az írók nemzeti hovatartozásáról írott fejtegetés. Ismert tény, hogy a soknemzetiségű és soknyelvű Kelet-Közép-Európában egy-egy író olykor több nyelven is alkotott, egyik kultúrkörből gyakran átkerült a másikba, a humanizmus „esT-perantóia", a latin nyelv használata pedig még csak bonyolította a nemzeti hovatartozás kérdését. Így volt ez többek között Janus Pannonius esetében, de még a Zrínyi-testvérek munkássága is vetett fel ilyen jellegű kérdéseket. A földrajzi, nyelvi és érzelmi tényezők ö. szefüg- gésének tisztázatlansága a nacionalista szellemű irodalomtörténeteknek megoldhatatlan nehézségeket okozott, olykor soviniszta irányvonal érvényesítésére ado*t alkalmat. Klaniczay Tibor ebben a kérdésben is állást foglal, s a „nemzeti irodalom" fogalmának tudományos igényű meghatározásával alapot ad az ilyen jellegű

vitás kérdések eldöntésére. Ez a cikk azóta több európai nyelven is megjelent, így megvan a remény arra, hogy e kérdésben nemzetközi egyetértés szülessen.

A múlt rjgy korszakai közül az egri olvasókat különösen érdekelhetik a barokk stílussal kapcsolatos újabb kutatási eredmények, hisz a város művelődéstörténeti emlékei (épületek, freskók, szobrok, o líceumi könyvtár stb.) jórészt ebből a korból származnak. Megértésükhöz és megbecsülésükhöz jelentős mértékben közelebb visznek a barokk atmoszférát kitűnően érzékeltető írások, a stílus európai összefüggéseit az egyes alkotásokhoz háttérül idéző tanulmányok. Az egyes fejezetek nemcsak a barokk kultúra általános jellemzését adják a legújabb szakirodalom alapján, hanem „az európai barokk-kutatás panorámáját" vázolják fel, a stílusnak nemcsak kelet-európai, német és francia megjelenési formáit, hanem még skandináviai elterjedését is bemutatják. A szerző figyelme az irodalmon kívül a kor képzőművészetére, dallamvilágára, pedagógiájára, államelméletére, történetírására és sok más vonatkozására is kiterjed, így bízvást mondhatjuk: az egyes korszakokról színes, sokoldalú, s éppen ezért minden eddigi kutatásnál reálisabb képet kapunk. A mindenütt, világos és élvezetes stílusban előadott tanulmányok ezért nemcsak a szakemberek számára tanulságosak, hanem mindazoknak, akik az európai és a magyar művelődéstörténet összefüggései vagy éppen vitatott kérdései iránt érdeklődnek. Reméljük, hogy a tanu/mánysoro- zat a további munka során bővülni fog, teljes korképpé fejlődik, olyan szintézissé, amely — a szerző fent idézett szavai nyomán — eszményképként áll előttünk. (Szép- irodalmi Kiadó 1973.)

Bitskey István

63