Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 4. szám - JELENÜNK - Táj és ember (összeállítás)

egyes egyedül. Nem o gépek, a mérgek, a műtrágyái által kiszorított, vidékétől, tájától megfosztott emberé a sajnálat, hanem azé az emberé, akinek ehelyett nem jutott más, csak az órás várakozások a Nyugati pályaudvar sivár, otthontalan, rideg peronjain. Álmatlan órák, éjszakák a íeketevonatokon. Talponállókban, kényelmetlen vagonok faülésein, térden a koffer, rajta a kártya, hány meg hány elveszett, elprédált forint könnyelműségben, italban, mire szól a kalauz, hogy Nyírbátor, Mátészalka, Fehérgyarmat, kiszállás — hány meg hány könnycsepp az otthontalanság nyomában?! És hány szétzüllött család, keserves, szomorú, megkeseredett, elvetélt gyermekkor az otthon, a táj elvesztéséből! Szabolcs-Szatmár megyéből negyvenezer ember jár el az ország más tájaira kenyeret keresni. Ki akarja cammogásra kényszeríteni a sast, ha repülni kíván? Ki akarja otthon a Nyírségben, a somogyi pusztákon tartani azt a fiatalt, akire másutt van szükség, aki máshová vágyik?

De mit kap a fiatalság jó része nekieredve a Kapos völgyéből, a Szamos mentéről — más vidékekre? A család, a táj melegéből, rideg ágyrajárásra szakadni kinek érdeke? Jönnek-mennek a vonatok, hozzák-viszik a tájtól, az otthontól elszakadt emberek tízezreit. Boldogulásukat megtaláló, talajukat vesztett fiatalokig — egyaránt. Zsúfoltak a vonatok, a távolsági buszok, de akik már fel se szállnak? Akik még meg se érkeznek sehova, akikre már Kőbányánál vár az Abortusz-Bizottság! . . .

Nyereségek és veszteségek, örömök és aggodalmak. Annyi minden gondolat fordul meg akár két szó kiejtése után is a fejünkben. Táj és ember. Táj és ember és aggodalom. A tájért, az emberért. Aligha vagyunk pesszimistábbak a kelleténél. De ugyan, mi adna okot a nagyméretű derűlátásra? A világ nem dől össze.. De öszedőletlenül se mindegy, hogy mi történik benne az emberrel; a táj csak pusztul, de el nem pusztulhat, mert újjászületik. De nem mindegy, hogy mekkorák az újjászületés kínjai. A táj és ember után hadd tegyem oda a harmadik nagyon fontos szót. A szeretet. A táj és az ember szeretete. Sem az embert, sem a tájat nem mentheti meg egyéb.

| Dr. Suba János

nitintiiiiniiiiiiiitiuiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiMiiiiiiiiiiiit

A földrajzi táj összes adottságaival együtt jelenti azt a környezetet, amelyben élünk. Az utóbbi időben ennek a környezetnek, vagy más néven élethelynek — biotópnak — a tanulmányozására nagy figyelmet fordítanak a természettudósok, közgazdászok, orvosok, szociológusok. Mind több és több cikk jelenik meg az újságokban, folyóiratokban, tudományos közleményekben ilyen címekkel „Mr lesz veled atmoszféra?", ,,Az ember és környezete", „Természetvédelem és a magyar puszták", A természet megzavart működéséről", „Gépkocsik okozta légszennyezettség az USA-ban", „Urbanizálódás hatása az emberi életre", ,,Pusztuló madarak és halak", Kíméletlen környezetpusztítás Vietnamban",

A kérdés jogosan vethető fel: mi indokolja környezeti adottságaink iránt a fokozott érdeklődést? Tömör megfogalmazásban a válasz így hangzik: az ember környezete az utóbbi években néhol a veszélyesség mértékét is elérve kedvezőtlenné vált! Ezt a vészjósló, figyelmeztető megállapítást a tények igazolják .. .

Mintegy 200 évvel ezelőtt bekövetkezett technikai forradalommal kezdetét vette az a folyamat, mely a környezet gátlástalan kizsákmányolása révén uralkodóvá tette az embert e rendszerben és ez oda vezetett, hogy ma már saját létének biztonságát is veszélyezteti. Az ember eltávolodott az ökoszisztéma rendszertől és saját szféráját, az antro- poszférát hozta létre, mely egyre messzebb kerül a természetes állapottól. Fokozottabb mértékben kerültek előtérbe az élelem, védelem és a kényelem kérdései és az igények egyre fokozódtak. Mind több és több anyagra, energiára volt szükség, s ennek kielégítésére megindult a természeti kincsek feltárása és azok rablógazdálkodásszerű kitermelése, mely alaposan megbolygatta a környezetet.

Szemben az ökoszisztéma többi alkotóival, az ember, nemcsak élete közvetlen fenntartásához használja fel a természet nyújtotta anyagokat, de a gigantikus méretű ipara óriási mennyiségű nyersanyagot és energiahordozót igényel. Az emberi tevékenység mind több és több salak- és hulladékanyagot juttatott vissza a rendszerbe, hatalmas erdőket irtott ki, megbolygatta a talajt, s ezzel elősegítette ennek lepusztulását, szennyezte a levegőt, a vizet, — s mindez a jelen időkig korlátlanul ment.

A problémát nehezíti még az is, hogy a világon gyorsan folyik az urbanizálódás. Óriási embertömegek kis területen zsúfolódnak össze, mely magával hozza a területhiány, a sűrű lakosság okozta ártalmakat (műszaki-, zaj-, vegyi-ártalmak stb.). A közlekedési eszközök számának robbanásszerű emelkedése nemcsak a levegő szennyeződését növelte, de a közlekedési balesetek halálozási statisztikája is ijesztő méreteket ölt.

A káros hatások ellenére az emberiség szaporodása most még nagy ütemben halad. A születések számának növekedése az életkor meghosszabbodásának és számos betegség sikeres leküzdésének eredményeként bekövetkezett egy demográfiai hullám. Előzetes számítások alapján a Föld lakossága 2000-re 6 milliárdot ér el. Helyenként a té- lekszám ma is olyan nagy, hogy meghaladja a biotóp eltartóképességét. Á kérdés súlyosságára utal az, hogy évenként kb. 50 millió ember hal meg a rosszultápláltság következtében.

A problémák súlyosak, különösen ha hosszú távon vizsgáljuk a következményeket. A természet lassan dolgozik, de alapos munkát végez. Mit kell tennünk az egyensúly helyreállítása érdekében? Nagyarányú, az egész Földet érintő tevékenység szükséges, mely természetesen csak nemzetközi összefogással lehet eredményes. Ennek jegyében alakult meg 1962-ben a Nemzetközi Biológiai program (IBP = International Biological Program), amely tevékenységét két biológiai világszervezet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO = World Health Organization) és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO = Food and Agricultural Organization) segítségével végzi. A legfontosabb feladatok a következők:

1. Környezetünk egyensúlyának helyreállítása.

Meg kell akadályozni, hogy folyóink szennyvízcsatornákká, óceánjaink holt tengerekké váljanak.. Ezt az évenkénti néhány millió tonna kőolajszennyeződés egymagában is megteszi egy-két évtized során.

Ki kell küszöbölni a levegőt szennyező tényezőket. Csupán egy sugárhajtású repülőgép annyi oxigént fogyaszt a légkörből, míg Európából Amerikába ér, amennyit egy hektár erdő eqy év alatt produkál. És ez csak egy gép, és annak is csak egyféle káros hatása! Nagy gyárvárosok felett repülőgépről néha jól látható az a szennyező réteg, a le- /egő iszapja, mely nemcsak az ultraibolya sugarakat szűri ki, de még a látható fényt is. A légkör szennyeződése regionális méreteket ölt és ez az egész Földre kiterjed, pl. a széndioxid mennyiségének növekedése üvegházi-hatást eredményez, mely a Föld légkörének felmelegedését okozhatja. Ha a légköri széndioxid a mai ütemben növekszik, ezredfordulóra a Föld átlaghőmérséklete 2° C-al fog emelkedni. Ez a sarki jégtakaró fokozott olvadását, tengerszint emelkedést, gyorsabb ütemű párolgást vonja maga után, s megváltoztathat egy sereg egyensúlyi helyzetet.

Meg kell védenünk a talaj lepusztulását. Az oktalan erdőirtások, különösen a trópusokon helyrehozhatatlan talajeróziót okoztak. A peszticidek ésszerűtlen használata elpusztítja a talaj élővilágát, a mikroflórát és a mikrofau- nát, s ennek következtében a talajok biológiai aktivitása megszűnik. Az inaktív talajokban nem történik meg a tápanyagok feltárodása, a szerves vegyületek lebontása. A talaj újraképződése megáll, nem tud lépést tartani a folyamatosan ható erózióval.

Védeni kell az élővilágot a károsító hatásoktól. Az ökoszisztéma egyes tényezőiben keletkezett kis változások sok élőlény pusztulását okozhatják. A folyók szerves anyagának növekedése egyes algafajok elszaporodását segíti. Ezek a víz színén összegyűlve egy záróréteget képeznek.

28