Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 4. szám
NICIÁLÉ Mire felocsúdtunk, ím, serény tevésünk közben eliramlott az év. Az 1973. esztendő, amely Petőfi esztendeje volt, születése után a 150. „Előre hát, ó nemzetem, ne állj meg! — Hogy állanái meg pályád közepén? Félutadon vagy, fölérté! a hegyre, — S könnyű már annak, ki a völgybe mén.” — írta 1849. május 21-én Petőfi Sándor nagy és lelkes igazsággal, s nem verse hitében, a magyar nép akaratában volt a bukás vetése, hogy nem is az út „felénél” kellett megállnia, de visszacsúsznia is az út sötét és kegyetlen elejére. Az esztendő, ez az idei, Petőfi jegyében telt el, emlékezvén arra, aki nemcsak énekelni tudott a szabadságról, de halni is a szabadságért, akinek költői „szónoklata” után az „eleven" halál tett hites pontot, akinél a cselekvés egybeesett a szándékkal, szó a tettel, s a hit: a valós világ jogos igazságával. gó zene és szobrászi véső állított emléket a másfél évszázada születettnek, vallotta magáénak mindazt, amit a költő hirdetett, azt is, amit csak álmodott, s azt is, amit még megálmodni nem mert, sem hirdetni még nem tudott, — de amely mind mégis az ő hitéből, leikéből lelkedzett. Petőfi-év volt, s az esztendő múlásán bízvást és büszkén elmondhatjuk, hogy nem álltunk meg, hogy előre haladtunk, hogy bár még a hegyre- érés igen csak mesze áll, de hát a szocializmus nem hegycsúcs, hanem messze nyúló és mindig újból és újból fölénk magasló hegylánc, melynek ormairól, ha visszatekintünk mindig lefelé, ha előre nézünk, mindig felfelé tekinthetünk. Pető- fi-év volt és a béke forradalmával, a forradalmi munkával is ünnepeltük, s talán ezzel ünnepeltük legjobban a mindig haladásra biztató költő emlékét. Az 1973. esztendő, — a 150-ik. Petőfi Sándor születése napja, és a 23-ik hazánk újjászületése után — munkás esztendő volt, gondokkal, örömökkel vegyest. Felavattuk Kiskörét, a vízlépcsőt és a Gagarin Hőerőművet Visontán, ezer új lakásban laknak már Egerben, a Csebokszári városrészben és új városrész alakul ki Gyöngyösön és Hatvanban, változott, szépült a szűkebb haza és gazdagodott az egész ország, Beremendtől Miskolcig, Nyíregyházától Győrig. Ha év múltán, új évköszöntőn, az új esztendő elején visszatekintünk arra, ami itthon és a világban történt, — végtére, ha önteltek nem is, de elégedettek lehetünk. A béke és az alkotás útján lépett előre a világ, s ezen az úton, a világgal együtt, sőt, barátainkkal karöltve, talán kissé előbbre járván is, léptünk ezen az úton előbbre mi magunk is. Petőfi emlékét nemcsak szavakban vallottuk, hitét, szellemét nemcsak múlhatatlan és szükséges, emberségesen szép szavakban idéztük, de a tevés, a cselekvés mindennapos, nem fegyvercsörgetős, de szerszámot forgató, lelket nemesítő, vágyakat csiholó, beteljesülést is hozó hétköznapok csendes forradalmával is. Mert mit érne a legszebb szó is a legszürkébb cselekedet nélkül? „Előre hát, ó nemzetem, ne állj meg! — Hogy állanái meg pályád közepén... ” Voltak ünnepségek, számosán, — szépek és okosak. Készült film és készültek tanulmányok, színpadi mű és grafikusi alkotás, zsongó, harsoPetőfi Sándor őrnagynak jelenthetjük, hogy nem álltunk meg, és új esztendőre fordulón sem feledjük a jelszót: „Előre hát, ó nemzetem..." I 2
