Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 3. szám - A HAGYOMÁNYOK ÉLETE - Németi Gábor: A "hatvani műveltség" ősi emlékei
dalt meredekebbre ásták, máshol valószínűleg árok védte, és feltehetően kerítést is húztak a védettség érdekében. A hatvani kultúra népe a korai bronzkor második szakaszában élt (i. e. 18-15. század), amikor az ősközösségi viszonyok bomlása már megkezdődött, értékek, vagyonok halmozódtak fel, ami kiváltotta a rablóháborúkat, szükség volt fegyverekre és mesterséges védelmi berendezésekre. A lakótelepeken házakban laktak, amelyek között olyan nagyok is voltak (az egyiknek hossza meghaladta a 20 métert), amelyek alkalmasak voltak több kiscsalád befogadására. A házakat gerendaváz tartotta. A gerendák közeit vesszőkkel fonták ki, azonkívül be is tapasztották. Ezekre lehetett következtetni a talajban maradt nyomokból, a megégetett tapasztás maradványokból és a régész számára árulkodó más jelből. A strázsahegyi lakótelepen egyetlen sírt sem sikerült találni. Máshol azonban mód nyílt arra, hogy meg lehessen állapítani a hatvani kultúra népének temetkezési szokásait. Különösen értékes ismereteket nyújtottak a Delelő utcai, az Ifjúság útján és a Balassi Bálint utcában talált sírok. Ezek is igazolják, hogy a kor embereit haláluk után elégették, a holttest hamvait, törmelék csontjait a sírgödör közepére hordták és cserépedényekkel rakták körül szokásaiknak megfelelő rendben. Az edények száma olykor meghaladja a húszat. Ezek mérete és alakja különböző. Van közöttük tíz litert meghaladó fazék és 2 deciliternyi űrtartalmú bögre. Az egyik sírt élére állított tányérszerű- edényekkel rakták körbe. A többi edény egyikébe, másikába ételt tettek. Érdekes, hogy a Balassi Bálint utcában előkerült egy olyan sír is, amelyet kövekkel fedtek le. Ebben a korban a bronz még olyan ritka és drága volt, hogy még az ásatások alkalmával sem került elő egynél több tárgy. Ez egy bronz huzalból készült nyakperec. A kevés bronzleletnek az is oka lehet, hogy a bronz ritkasága miatt az ékszereket sem tették sírba a hamvak mellé. Érdekes, hogy noha csak csere útján juthattak nyersanyaghoz, Hatvan területén is foglalkoztak bronzöntéssel. Ennek bizo- nyitékai a Strázsahegyen előkerült agyagkanalak és agyagtölcsérek, melyeket bronztárgyak öntésekor használtak. Eszközeiket, szerszámaikat inkább készítették természetes anyagokból: fából (ezek sajnos nem maradtak fenn): csontból: a simítókat, árakat, tűket, lyukasztókat; agancsból: ásót, kapát; kőből: baltát, kalapácsot, őrlőkövet, késeket, kaparóeszközöket, ütőkövet, dobókövet. Bőr ruhák, szíjak nem maradtak fenn, de létezésükre következtethetünk a bőrfeldolgozó eszközökből és ugyanígy a vászonféieségek- re a cserépedényeken fennmaradt lenyomatokból. A szövőszék-nehezékekből a szövésre, a hálónehezékekből a hálókra és a halászatra. A fonás emlékei: az orsógombok, ameyeket eltört edények darabjaiból is készítettek, vagy külön erre a célra égettek agyagkarikákat. A fa megmunkálásában természetesen jártasak voltak. Erre következtetni lehet a favázas házak nyomaiból, kocsit is fából készítettek. Ennek csak közvetve maradt fenn nyoma: az anyagból égetett kocsimodellek töredékei. Amíg a fenti mesterségeket háziiparszerűen növelték, addig a cserépedényeket már nemcsak saját használatra, hanem minden bizonnyal cserére is termelték. Ezt valószínűvé teszi az edénymaradványok sokasága és sokfélesége, valamint az, hogy határozottan felismerhető az edények között olyan, amelyet más vidéken állítottak elő és amely minden bizonnyal csere útján került a mi vidékünkre. A „hatvani kultúra" népe a cserépedényeket még fazekaskorong nélkül, puszta kézzel formálta, de nagy gondot fordított az edények alakjának kiképzésére és díszítésére. Művészet iránti érzékük nemcsak ebben nyilvánul meg, hanem a szobrászatban is. Szobrászkodásuk termékei a találóan megmintázott állatszobrocskák, amelyek lehetséges, hogy gyermekjátéknak készültek égetett agyagból. Azt mindenesetre meg lehet állapítani az állatfigurák sokféleségéből is, hogy az állattenyésztés, mely korábban a földművelés mellett alárendelt szerepet töltött be, a „hatvani kultúra" népének egyik fő megélhetési forrásává vált. Legalább a földműveléssel egyenlő fontosságúvá vált. Az állatok sorából meg kell említeni a lovat, amely meghonosítása hazánk földjén, a „hatvani műveltség” népének érdeme. A „hatvani műveltséget” a „füzesabonyi kultúra" váltotta fel. Egyes vélemények szerint az újonnan betelepült nép békésen olvasztotta magába az őslakókat. A hatvani leletek azonban ennek ellene szóltak. A „hatvani kultúra” virágzásáról igen sok lelet és lelőhely tanúskodik. Ezzel szemben a „füzesabonyi kultúrának" kevés nyoma van városunk határában. Ebből a népesség nagyarányú csökkenésére lehet következtetnünk, amely valószínűleg a korábbi lakosság kiirtásának vagy elűzésének következménye. Ez a megoldásra váró kérdés is megerősíti Tompa Ferenc fentebb idézett szavait, amelyek újabb, tervszerű ásatásokat sürgetnek városunk határában. 4C
