Hevesi Szemle 1. (1973)
1973 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: Egy sima, egy ferkelt (novella)
— Úgy gondolod, hogy mór az is árt, ha vacsorát készítek. Magamnak? — Csacsiság, amit mondasz. Miért ártana? Egy kis mozgás, aztán mind több mozgás még hasznos is. Az orvos is mondta ... - tette hozzá nyomatékül ... — Persze, az orvos. Mindig és mindenütt az orvos. A fenébe is, már orvossal hálok, kelek, eszek, s ha hozzádnyúlhatok majd, akkor is ott lesz az orvos a harmadiknak az ágyban. Perverz dolog lesz, mi? — vigyorgott akaratlanul is ... — Ugyan már, miket beszélsz ... - pironkodott az asszony, de kicsit, mintha megcsillant volna a szeme... — Csak azért mondtam, hogy majd de kegyetlenül, gyerekes kíváncsisággal, de elszánt makacssággal figyelték az arcát.-...Talán most már nem kellene erről beszélnünk ... Most már minek?- De. Beszéljünk csak. Válaszolj!- Mit mondjak?- Az igazat. Ahogyan érzed. Ügy mondd! — ült fel a férfi és egészen közel hajolt az asszonyhoz. Majdnem az ölébe ejtette sovány és kicsit kopaszodó fejét.- Először nem bántam meg. Először nem. A gyerek, meg te, igazán kielégített. Aztán meg már mit bánhattam volna meg? Tíz év után? Húsz év után? Mondd, mit bánhattam volelőtt, szakmát akart tanulni, nem is egyet, többet is, szóval nem is egyszer mondta ő, szívem a szakmád én vagyok, meg a gyerek. Ez a te legszebb szakmád. Ebből élsz meg a legjobban. Ne félj, amíg engem látsz. Amíg engem látsz, nincs okod aggodalomra. A szakmád érvényességi határideje az én életem. Ezt mondta. Nem is egyszer. Az asszony halkan sóhajtott, egy pillanatra abbahagyta a kötést, megsimogatta csuklóit, de aztán, mintha az élete, a sorsa fügne tőle, oly konok elszántsággal formálta tovább a puha gombolyagot lyukakból álló valamivé. — Alszol? — hallotta az asszony hangén, mert ez az én dolgom .. . Nekem ez a dolgom - mondta még egyszer és fel akart állni, hogy kiinduljon a konyhába ... — Várj mégl Valami eszembe jutott. Meg nem is vagyok még éhes . .. ölj csak vissza, kérdezni akarok valamit ... — dőlt hátra ismét a férfi és megfogalmazni próbálta a kérdést, ami most jutott az eszébe. Most, hogy asszonya kétszer is és oly furcsán is mondta, hogy neki ez a dolga. Mármint a vacsorokészítés .., — Kérdezz I - mondta az asszony és kézbe kapta a tűket, mintha megkapaszkodna bennük. Félt a kérdéstől. Nem tudta, mit akar kérdezni a férfi, de azt tudta, hogy amit akar, az nem lesz jó kérdés. Es nem lehet jó rá a válasz sem. — Mondd, de őszintén, megbántad, hogy abbahagytad? — A főiskolát? — Azt is, meg mindent. Hogy nekem éltél és velem éltél? Miattunk ... — nézte a férfi az asszony arcát. Az érezte, hogy csak az igazat mondhatja, Most nincs menekvés a firtató tekintet elől. A férfi szemei könyörgöm na meg? Hiszen én semmihez sem értek, csak hozzátok. Hozzád, meg a gyerekhez. Ez a szakmám. Szeretlek. És most már kielégít ez a szakma is. Hogy szerethesselek. Hogy gondoskodjam rólad. Hogy elkészítsem a vacsorádat. Hogy aggódhassam a gyerekért. Akit fel kell nevelnünk . . . Nagyon szeretlek - mondta még egyszer az asszony és a kötés után nyúlt. Hogy ne lássa a férfi a szemét és a szemén keresztül ne lásson bele riadt leikébe. Csend telepedett ismét a szobára. A férfi arca immáron a sötétségbe merült, de az asszony arca, alakja, mint valami reneszánsz festményen a Madonna, békésen fürödni látszott a lámpa sugárkévéjében. Egy sima . .. . egy ferkelt, olvasta le a férfi a nő szájáról és elmosolyodott... Kötni tanul, és a szakmája az, hogy gondoskodjon rólam, meg a gyerekről. Rólunk. Ez a szakmája. A gondoskodás. Róla és a gyerekről. Dehát miféle szakma ez? Nevetséges. Hát nem mondta, nem is egyszer mondta az asszonynak, mikor az, még évekkel ezelőtt persze, sok-sok évekkel ezját, de nem válaszolt. Mert most, ebben a pillanatban értette meg, hogy asszonya mégis szakmát tanul. Az egyetlen, az ő korában megtanulható szakmát tanulja. Kötni tanul. Ez az ő halálos ítélete. Mire megtanul kötni, addigra ő meg is hal. Meghal a szakma, éljen az új szakma. És egy gombolyag pamut foglalja el majd a helyét a felesége ágyában. A gondolat olyan groteszk és olyan keserű volt. egyszerre, hogy hangosan felnevetett ...- Ó, miért nem válaszolsz, úgy megijesztettél ... — szusszantott nagyot az asszony. — Csak elgondolkodtam, kedves ... Menjél, készíts vacsorát. Gyakorold a szakmád ... — mondta és halkan hozzátette még, hogy inkább csak saját maga hallotta ... — ... Amíg lehet ... Az asszony kiment a konyhába. Hallotta, amint szekrényt nyit, tányérral, evőeszközökkel csörömpöl. Feküdt közben mozdulatlan és úgy mormolta magában, mintha a szíve verését vezényelné, a ritmust parancsolná ,., egy sima ,.. egy ferkelt ,,, egy sima .,, egy ferkelt.., 14
