Hevesi Szemle 1. (1973)

1973 / 2. szám - A HAGYOMÁNYK ÉLETE - Sugár István: Hányan voltak 1552. őszén az egri vár védői

Akadt olyan kutató, aki 4—5 ezerre tette a vár optimális fegyvereserő-szükségletét. De ezzel a rendkívül magas számmal kapcsolatban bízvást magunkévá tehetjük a Hadtörténeti Intézet tudományos munkatársának, Marosi Endrének a véleményét, mely szerint végső soron a 2 ezer főnyi ember is elegendőnek bizonyult, méghozzá ilyen rendkívül hosszúra nyúlt és kemény ostrom során is. Egyébként ilyen magas (6-7 ezer) látszámú vár e korban hazánkban nem volt általános. Nem szabad elfelednünk ugyanis, hogy ilyen nagy számú katonaságnak ilyen hosszú időn át való elegendő élelmezése kétségtelenül megoldhatatlan lett volna, és éppen a hosszúra nyúlt viadal második felében tragikusan visszaüthetett volna a fellépett élelemhiány miatt. Eger vára sikeres védelmének, az emberek lankadatlan kitartásának egyik, semmiképpen sem elhanyagolható tényezője éppen az elegendő meny- nyiségű élelmiszer (hús, kenyér és bor) zavartalan biztosításában rejlett.

Befejezésül egy rendkívül érdekes kérdésre próbálunk a lehetőség keretei között tárgyilagos feleletet adni: Volt-e a vár védőinek sorában idegen nemzetiségű, külföldi származású ember?

A kérdésre, — már az eddig elmondottak alapján is — határozott igennel kell felelnünk. Elsősorban is a 8 német, osztrák és cseh tüzérre (Fayrich, József, Gáspár Singer, Martinus Herman, Gothardus Mendel, Ludovicus Endorfer és Gáspár Thost) gondolunk, akik Prágából, Laybachból,

Fassauból,, Innsbruckból és Münchenből szegődtek Eger várába. Ezekhez kell számítanunk még a 8 olasz kőműves-, illetve kőfaragómestert is.

Két lengyelt is név szerint ismerünk: Szaniszlót Krakkóból és egy István nevűt.

A kassai 200 főnyi csapat élén is három szlovák állott: Zádornik Ambrus, eperjesi Platkho Antal és Janicskó. Valószínűleg a csapatban is akadt szlovák, s talán lengyel fegyveres is.

A várkatonák sorában több derék délszláv is akadt, akik a Balkánról, a korábbi török támadások nyomása-hatásá- ra szivárogtak fel Egerbe. Ilyen volt például: Kusztovics Horváth György főhadnagy és Gaszparics Mihály főhadnagy, aki a földbástya védelmében életét vesztette. Feltehetően néhány Horváth, Pozsgai (Pozsegai), Thot és Rác nevű katona is nemzetisége nevét viselte.

Huszonhárom személyről tehát kétségtelenül megállapítható idegen származása — de kétségtelenül — sajnos ma már megállapíthatatlan számban — voltak még más idegen nemzetiségű katonák is a várvédők sorában. Az idegenek száma azonban kétezernyi magyar várnép között olyannyira eltörpült, hogy joggal állapíthatta meg később az országgyűlés, hogy „tisztán magyar erő mentette meg" Eger várát.

Az emberfeletti küzdelem után bízvást írhatta Tinódi, a lantos:

„Sok jó adassék memből vitézüknek,

Kiktül megtartaték vára Egörnek,

Rabságtul maradta ez földi népnek,

Bora, kenyere hegyeknek, völgyeknek. .