Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-21 / 298. szám
2020. DECEMBER 21., HÉTFŐ 10 TETTHELY-TV-MŰSOR Pénzmozgató volt az MSZP-SZDSZ-kormányok egyik legnagyobb botrányában Sokat tudhatott, meggyilkolták Minden jel arra mutat, a 11 éve eltűntként keresett Katzenbach Imrét félmilliárd forint miatt ölhették meg, és hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni a szocialista-liberális kormányok egyik legnagyobb botrányában, az Eclipse-ügyben szereplőkre. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu GYILKOSSÁG Tizenegy éve eltűntként keresték a rendőrök az MTK volt labdarúgóját, Katzenbach Imrét, akinek holttestét idén október 23- án Baranyajenő térségében a földben elásva találták meg a nyomozók. A rendőrség híradásából kiderül, hogy Katzenbach Imre 2009. szeptember 28-án tűnt el nyomtalanul a XVII. kerületi otthonából. A Magyar Nemzet úgy tudja, aznap az egyik rákoskeresztúri bankfiókban kivett a számlájáról félmilliárd forintot, majd személyes iratait, nagy értékű Mercedesét hátrahagyva nyoma veszett. A pénz sem került elő, így a rendőrség a kezdetektől gyanította, hogy nem csupán eltűnésről van szó, a férfi feltehetően bűncselekmény áldozata lett. ti Nyomozó Iroda (NNI) életvédelmi nyomozói, hogy a férfi emberölés áldozatává vált. Kiderítették, hol rejtették el a holttestét, így Baranyajenő térségében megtalálták, és azonosították a volt labdarúgó földi maradványait. Megölésével az Eclipse-ügyben kiszabott szabadságvesztés letöltése miatt jelenleg börtönben ülő 50 éves H. Attilát gyanúsítják, akit már ki is hallgattak. A nyomozás minden részletre kiterjedően folyamatban van - közölte a rendőrség. Az Eclipse-ügyről 2010 márciusában számolt be az akkori Vám- és Pénzügyőrség, és a sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve is felmerült a kiterjedt pénzmosási ügyben érintett egyik céggel kapcsolatban, méghozzá úgy két hónappal korábban, vagyis három hónappal az eltűnése után. A pénzügyi nyomozók szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, miután mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára. A PestiSrácok.hu emlékeztet rá: az Eclipse-ügy a szocialista-liberális kormányok egyik nagy, politika által átszőtt, titkosszolgálati kap-Óriási sajtóérdeklődés mellett zajlottak az Eclipse-ügy tárgyalásai Minden jel arra mutat, Katzenbachot a félmilliárd forint miatt ölhették meg, valamint azért, hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni senkire a szocialista-liberális kormányok egyik legnagyobb botrányában, az Eclipse-ügyben szereplőkre. A volt labdarúgónak ugyanis pénzmozgatóként lehetett szerepe a botrányban, az elcsalt több milliárd forintnyi áfát a nyomozás adatai szerint ő vette ki a bankokból készpénzben és juttatta el a ma még ismeretlen megbízóknak. A rendőrség honlapján közölte, a kitartó körözési munka és a minden részletre kiterjedő adatgyűjtés eredményeként 2019-ben olyan információkhoz jutottak a Nemzecsolódású botránya volt. Az Eclipse Informatikai Zrt. nevű, titkosszolgálati és politikai kapcsolatokkal is rendelkező cég vitatott körülmények között jutott sokmilliárdos állami megbízásokhoz a 2000- es években az MSZP-kormányok idején. Egy másik érintett a kancelláriaminiszterként a polgári titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György - végül felmentéssel zárult - kémperében is vádlott volt. (A vád szerint orosz titkosszolgálati tiszteket engedtek be a Nemzetbiztonsági Hivatalba, hogy hazugságvizsgálatnak vessenek alá magyar tiszteket.) A hírportál úgy tudja, Katzenbach maradványait a H. Attilához köthető va-Kézen-közön milliárdokat tüntettek el Az Eclipse Zrt. 2005-2009 között informatikai közbeszerzési pályázatokat nyert el gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére, ezekből több mint 11 milliárd forint árbevétele volt. A vádirat szerint a cég vezetői 2006 után fiktív szerződések és számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak •be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket továbbutalták, végül készpénzben felvették. Legalább 15 milliárd forintot. A vádirat az egyik ilyen cég ügyvezetőjeként említi Katzenbachot. A bíróság az ügy tizenkét vádlottja közül adócsalás miatt nyolcat szabadságvesztésre ítélt, négyet felmentett, továbbá milliárdos nagyságrendű vagyonelkobzást, illetve pénzbüntetést is kiszabott. Az ítélethirdetéskor az egykori focista sorsáról még semmi biztosat nem lehetett tudni Fotók: MTI dászbirtokon ásták ki a rendőrök. Az MTK volt labdarúgója a gyanúsított strómanja lehetett, aki eltűnése előtt 500 millió forintot vett magához. Katzenbach a gyilkosság előtt egy levélben is arról panaszkodott, hogy meg akarják ölni és nagyon félti a családját. Az Eclipse büntetőügye ugyan jogerősen lezárult, ám a Katzenbach-ügy eredményes befejezésével kaphat igazán tiszta képet a közvélemény. A PestiSrácok értékelése szerint esély nyílt arra, hogy a gazdasági bűncselekmény eddig homályban maradt részletei is napvilágra kerüljenek, például hogy kiknél landoltak az eltüntetett milliárdok. fElEJü A világörökség kincsei Az umbriá Assissí nagyon régi város. Afőtéren álló templomot a rómaiak építették. Aszemben álló homlokzat szégyentelenül fiatal. flFüE Barátok közt A mindig magabiztos Simon komoly krízisbe kerül Dorka vallomását követően. Vanda hatalmasat csalódik a nagyanyjában. miriil Herkules Trákiában véres polgárháborúdul. Rhesus, agonosz hadúr azzal fenyeget, hogy káoszba taszítja a királyságot. Cotys király Herkuleshez fordul segítségért. KITTH Feleségek luxuskivitelben Hat gyönyörű, elszánt és sikeres, de teljesen különböző személyiségű nő között szinte kizárt, hogy ne merüljön fel konfliktus. fllETil Borbás Marcsi szakácskönyve Marcsi ezúttal egy különleges bablevest készít, melyet az irodalomban csak úgy ismernek Görögolvasó angyalbakanccsai.-0-DUNA 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti Sporthíradó 6.40 Kenő © 6.45 Roma magazin 7.10 Domovina 7.40 Ridikül © 8.35 Alpesi őrjárat © 9.30 Isztambuli menyasszony © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Vigyázz, jön a lisztkukac!-A jövő élelmiszerei? © [ESD A világörökség kincsei © 14.30 Sorsok útvesztője © 15.20 Rex Rómában © 16.05 Brown atya © 17.00 Univerzum - A kuglóf - A kalácsok királya 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Isztambuli menyasszony © 19.40 Rex Rómában © 20.30 Kékfény © 21.25 Diagnózis © 22.05 Kenő @ 22.15 Ne ölj!© 23.15 Don Matteo © 0.20 4 összeesküvő és 1 temetés © 1.10 Új idők új dalai 1.45 Rúzs és selyem 2.10 Fülszöveg 2.40 Mesterember 7.00 MMA-portrék © 7.55 Vers mindenkinek 8.05Szólalj meg!-angolul 8.20 Szólalj meg! - németül 8.40 Mindenki Akadémiája 9.10 A világ madártávlatból © 10.10 A Vatikáni Múzeum kincsei @ 11.10 Mestersége színész ® 12.10 A világ madártávlatból © 12.45 Multiverzum 13.10 Vers mindenkinek 13.15 Emberebb ember 13.50 A 9-es kórterem © 15.25 Kincsesládánk © 15.55 A szentképek festője 16.20 Téli világ - Petőfi Sándor versei 16.55 Koronás sas © 17.20 Vers mindenkinek 17.30 Jeruzsálem, a szent város © 18.30 Ön is tudja? 19.00 Librettó @ 20.00 Ez itt a kérdés... ® 21.00 A pozsonyi csata © 22.00 A HUNGARY HELPS Burkina Fasóban © 22.40 Sárik Péter Trió X Beethoven 0.25 Librettó © KLUB 4.10 Fókusz © 4.50 Teleshop 5.15 Barátok közt © Magyar filmsorozat, 10177-10178. 6.00 Reggeli © 9.05 Asztro Klub 10.10 Teleshop 12.00 Amerika legviccesebb videói © 12.30 KölyökKalauz © 13.15 Drága örökösök © Magyar filmsorozat, IV. 64 : Az áruló 1435 A Konyhafőnök VIP © [BEE Barátok közt @ Magyar filmsorozat, 10179-10180. 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz © 20.15 Drága örökösök © Magyar filmsorozat, IV. 65.: Alku 21.35 Két hét múlva örökké © Amerikai vígjáték (2002) 23.50 Barátok közt © Magyar filmsorozat, 10179-10180. 0.30 XXI. század - a legendák velünk élnek © 1.05 RTL Híradó - Késő esti kiadás 1.40 CSI: NewYork-i helyszínelők © Amerikai krimisorozat, ÍV. 18.: Érettség (É)m \My SPORT 5.10 Kézilabda, K&H férfi liga: Szeged-Veszprém 6.50 Kékek 7.05 Vitorlázás, Prada - Karácsonyi verseny 7.55 Labdarúgás, OTP Bank Liga: Diósgyőr—ZTE 9.55 Torna EB, Női felnőtt csapat döntők 11.20 Torna EB, Női felnőtt egyéni döntők 12.45 Labdarúgás, OTP Bank Liga: Mezőkövesd- Puskás Akadémia 14.45 Labdarúgás, OTP Bank Liga: MÓL Fehérvár-Kisvárda 16.45 Kosárlabda magazin 17.45 Kézilabda magazin 18.45 GÓÓÓI2 19.45 Felvezető műsor 20.00 Labdarúgás, futsal: Újpest-FTTC 21.30 Értékelő műsor 22.00 Labdarúgás, OTP Bank Liga: Ferencváros- Budafok 0.00 Kosárlabda magazin 1.00 Kézilabda magazin 1.55 GÓÓÓI2 W2.hu 6.10 Tűsarok-mini © 6.15 MOKKA © 6.25 Tények Reggel 6.55 MOKKA © 8.45 MOKKACINO © 9.40 Mintaapák © Magyar fikciós sorozat, 113. 10.25 Mintaapák © Magyar fikciós sorozat, 114. 11.20 Mintaapák © Magyar fikciós sorozat, 115. 12.00 Tények Délben 12.30 Tények Plusz . 13.30 Walker, a Texas-i kopó © VII. 16.: Késlekedő igazság 14.35 Walker, a Texas-i kopó © VII. 17.: A tisztogatás napja 15.40 Kegyetlen város © Török filmsorozat, 131. 16.45 Kegyetlen város © Török filmsorozat, 132.. 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.50 Mi nlaapák © Magyar fikciós sorozat, 189. 20.35 Mintaapák © Magyar fikciós sorozat, 190. MIMi] Herkules @ Amerikai akció-kalandfilm (2014) Fsz.: Dwayne „The Rock" Johnson, lan McShane, Rufus Sewell, Joseph Fiennes 23.25 Nyomd, Bébi, nyomd! © Amerikai-angol akcióvígjáték (2017)_________________ ■ 0 nirírj 7.00 Híradó 7.30 Plusz mínusz 8.00 Híradó 8.30 Magyaro. élőben extra 9.00 Híradó 9.30 Magyaro. élőben 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlásll .05 Az Operatív Törzs élő sajtótájékoztatója 12.00 Híradó 12.30 Plusz mínusz 13.05 Magyaro. élőben extra 1330 Magyaro. élőben 14.05 Újranyitott akták @14.30 Paletta 15.00 Híradó 15.30 Informátor 16.05 Bayer show 17.00 Híradó 17.30 Plusz mínusz 18.00 Híradó 18.30 Magyaro. élőben extra 19.00 Híradó 19.30 Magyaro. élőben 20.05 Főhős 21.05 Sajtóklub 22.00 Híradó 5.00 Csapdába csalva © 5.30 Csapdába csalva @6.00 Csapdába csalva © 6.30 Csapdába csalva © 7.00 Csapdába csalva © 7.20 Fogadom @ 9.30 A csábítás elmélete © 11.35 Éjjeli napfény © 13.40 Sztárom a párom © 16.15 Esküvő után ©18.40 Elvált nők klubja © 20.50 Jóban Rosszban © 22.00 Korhatáros szerelem © 23.05 Korhatáros szerelem ©0.15 Igaz történet © 2.25 Szövetségesek ® 3.50 Kórházi történetek © © 6.10 Jóbarátok ©V. 18. 6.40 Jóbarátok ©V. 19. 7.10 Jóbarátok ©V. 20. 7.40 Agymenők ©VIII. 6. 8.05 Agymenők ©Vili. 7. 8.30 Dawson és a haverok ©III. 11. 9.30 Szívek szállodája © V. 5. 10.30 KicsiKÉMSir Austin Powers 2. © Amerikai vígjáték (1999) Fsz.: Mike Myers, Heather Graham, Seth Green 12.25 Télbratyó© Amerikai vígjáték (2007) Fsz.: Vince Vaughn, Paul Giamatti 14.50 Hóbarát© Amerikai vígjáték (1998) Fsz.: Michael Keaton 16.55 Forródrót© Amerikai tragikomédia (2017) Fsz.: Jenqy Slate, Abby Quinn 18.55 Excsájok szelleme © Amerikai vígjáték (2009) Fsz.: Matthew McConaughey, Jennifer Gamer, Michael Douglas kimit] Feleségek luxuskivitelben © 22.30 Érkezés ® Amerikai sci-fi (2016) Fsz.: Amy Adams, Jeremy Renner, Forest Whitaker 0.55 KicsiKÉM - Sir Austin Powers 2. © Amerikai vígjáték (1999) Fsz.: Mike Myers_________ 0 Ml 6.30 Nemzeti Sporthíradó 9.30 Hírek 10.30 Hírek 10.35 Kék bolygó 11.30 Hírek 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.40 Nemzeti Sporthíradó 12.50 V4 híradó 13.30 Hírek 14.30 Hírek 14.35 Itthon vagy! 15.30 Hírek 15.35 Kék bolygó 16.30 Hírek 16.35 Magyar gazda 17.30 Hírek 17.35 Esély 18.30 Nemzeti Sporthíradó 19.00 Hírek 19.05 Világ 21.25 V4 híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.25 Német nyelvű hírek 23.30 Orosz nyelvű hírek 23.35 Kínai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 7.10NCIS @8.10 NCIS: Los Angeles ©9.10 Shark-Törvényszéki ragadozó ©10.10 Don Matteo @11.25 A hegyi doktor újra rendel @ 12.30 A hegyi doktor újra rendel © 13.35 Shark - Törvényszéki ragadozó © 14.40 Charly, majom a családban © 16.50 A hegyi doktor újra rendel © 17.55 A hegyi doktor újra rendel © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Dr. Csont ® 22.00 Dr. Csont © 23.00 Dr. Csont © 0.00 Dr. Csont © 1.00 Orville © 2.00 Dr. Csont © *£XDUNA WORLD 5.55 Öt kontinens 6.20 Summa 6.40 Család’20 7.10 EtnoKlub 8.15 Élő népzene 8.40 Élő népzene 9.10 Jó ebédhez szól a nóta 10.00 Mise/ Istentisztelet 11.05 Rákóczi nótája @ 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Roma magazin 13.45 Domovina 14.10 Család-barát 15.45 Divat & dizájn © 16.15 Magyar Krónika 16.50 Öt kontinens 17.20 ízőrzők - Takarékos konyha © if:*ii] Borbás Marcsi szakácskönyve 19.00 Jó ebédhez szól a nóta 20.00 Az örökzöld örökzöldek ® 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Abigél © 23.00 Dokuzóna 0.00 Hazajáró © 0.35 Hetedhét kaland 0.45 M2 matricák - Lássuk a medvét! 0.55 Himnusz 1.00 Híradó 1.15 Angol nyelvű hírek 4.55 Műsorajánló 5.00 Hazahúzó 6.00 ATV Híradó 6.25 ATV START 8.30 START plusz 8.55 ATV Híradó 9.15 Fórum 10.40 Mediashop 11.40 A hídépítés története 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Mediashop 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 CSATT 21.30 Columbo ©23.05 ATV Híradó 23.35 Hazahúzó 0.30 Világhíradó 0.45 Hit és élet 1.20 700-as klub ©1.50 Egyenes beszéd 2.55 A nap híre 3.50 CSATT «^paprika 7.00 Teleshop 9.00 Gasztro műsorok 16.00 Sütimester @17.15 Acsokoládé királynője @17.45 Havas Dóra: Álmaim cukrászdája © 18.15 A TV Paprika adventi kalendáriuma @18.30 A TV Paprika karácsonya @19.00 Gordon ünnepi asztala ©20.00 Éhes motorosok karácsonya ©21.00 Sütimester ©22.15 Havas Dóra: Ámaim cukrászdája ©22.45 ATV Paprika adventi kalendáriuma © 23.00ATV Paprika karácsonya @2330 Nigellissima: Karácsonyi finomságok ©