Heves Megyei Hírlap, 2020. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
2020-12-12 / 291. szám
helyőrség novella EGYSZERŰ TÖRTÉNET, FIÚ, LÁNY Oberczián Géza Yin-Yang I. (akril, vászon, tus, vastag keret, 40 * 40 cm - 2 db, 2020) Ez egy nagyon egyszerű történet. Van benne nő, férfi, szerelem. És nő. A lány egy ócska büfében dolgozott, amit egy lestrapált lakókocsiból alakítottak ki. Szűk volt és levegőtlen. És piszkos is. A fiú semmi pénzért nem dolgozott volna ott, sőt megállapította, hogy a lábát se tenné be oda. Csak azért volt ott, mert az előző két napban alig evett, és alig is haladt, jobbára az útszélen állt és stoppolt. Nehéz pénz nélkül stoppolni olyan országban, ahol ezért mások fizetnek. Csak akkor jutott közelebb Brassóhoz, ha valaki megsajnálta. Ez viszont jócskán aláásta az önbecsülését. Általában sikeres és szerencsés stoppos volt, nem kellett sokat várnia a következő fuvarra, de az elmúlt napokban csak szánakozó mosolyokat kapott, vagy lemondó fejcsóválást. Ellenben a lány olyan sugárzó mosollyal nyújtotta felé a hamburgert, mintha valami csodás aranyalma lett volna, amitől varázsütésre minden jóra fordul. Szinte el is felejtette elvenni, úgy belefeledkezett ebbe a mosolyba. Akkor kéred, kérdezte a lány, és a hangját muzsikának hallotta. Reszelős hangon köszönte meg. Ahogy az ilyen egyszerű történetekben lenni szokott, záráskor megvárta a lányt. Beszélgettek. Másnapra is maradt, naphosszat a büfé körül sertepertélt. A lány úgy tett, mintha észre sem venné, de amikor a fiú nem figyelt oda, folyton őt nézte. Zárás előtt kicsempészett neki egy hot dogot, és amikor látta, hogy két falasra elfogyott, még egyet. A tulaj nagydarab, ellenszenves férfi volt, régebben hentes, aki erősen törte a magyart, ezt a második esetet észrevette, és rövid úton kirúgta a lányt. Találok olyant, mint te, tucattal jobbat, mondta. A fiú meg akarta védeni a lánytj elé állt, de kapott egy hatalmas pofont a tulajtól, és elterült. A lány nevetett és puszit nyomott a lángoló arcára. Brassóba már együtt mentek. Bár a fiú rokonai gyanakodva méregették a lányt, de nem szóltak, befogadták őt is a pesti rokon kedvéért. Két héttel később pedig együtt indultak Budapestre. A lány árva volt, független, vagy ha jobban megnézzük a helyzetet, csak a fiútól függött, de tőle nagyon. Addigra ugyanis egymásba szerettek. Az ilyen egyszerű történetekben ilyenkor mindig jön egy nem várt fordulat. Nos, ez még ennél is egyszerűbb történet. A fiú egyetemista volt, ősszel vissza kellett ülnie az iskolapadba. A lány dolgozott, egy ételbárban talált munkát. Kialkudta, hogy a bérén felül ő is és a fiú is ott ehessen legalább egyszer naponta. így ételre sem költöttek sokat, az albérletük egyszerű volt, és valljuk be, kissé igénytelen is, de ők nem nagyon vettek tudomást a környezetükről, csak egymást látták és önmagukat a másik szemében, és ezzel teljesen meg is elégedtek. A lány későn érezte meg testében a változást, már sehogy sem lehetett volna megakadályozni az eljövendő eseményeket. A fiú próbált ugyan érvelni, hogy nagyon fiatalok, élhetnének még, és az egyetem mellett hogyan, és talán lenne rá mód, de erélytelen volt és mintha maga sem gondolta volna komolyan. A baba egészséges lett és hatalmas. A fiú szülei nagyon boldogok voltak, csak annyi üröm csöppent az örömükbe, hogy a gyerekek nem voltak házastársak. Mondogatták a fiuknak, hogy kéne az esküvő, és a lánynak is, hogy milyen szép menyasszony lenne. Addig-addig, amíg végül meglett a kézfogó. Abban az ételbárban ünnepeltek, ahol a lány - mostantól asszony - dolgozott. Volt grillezett csirkemell és sült krumpli, görög saláta és sör, az apa otthon főzött pálinkája, és az ifjú édesanyának rostos üdítő. A fiú - mostantól félj - elhívta a barátait és rendesen berúgtak. A számlát az apja fizette, aki maga is kapatosán szállt taxiba a végén. A gyermek megszületése óta a fiú, azóta ifjú férj, az egyetemi tanulmányai mellett munkát is vállalt. Reggel iskola, délután munka, este a család, éjjel tanulás. Néhány hónap alatt teljesen kifáradt, de lelkesen igyekezett helytállni. A barátai, csoporttársai hívogatták, mint régen, sörözni, bulizni, de ő a családra hivatkozva elhárította ezeket. Sokszor érezte, hogy egyedül őrlődik ebben a taposómalomban. Mikor reggel elment, a felesége még aludt, mikor este hozzálátott a tanuláshoz, már aludt. A gyerekfürdetés volt az állandó feladata, és ehhez ragaszkodott is, szerette a kis testet a tenyerén tartani a babakádban, akkor úgy érezte, ezért megéri a küszködés. Aztán egyszer csak több munkája lett. A munkaadója meg volt vele elégedve, magasabb beosztást ajánlott neki, komoly előrelépést, de csak főállásban. Abba beleegyezett, hogy a félj estin folytassa a tanulmányait. A feleség boldog volt. Igazi család leszünk, mondogatta később mindenkinek, a féljem dolgozni fog, én otthon a gyerekkel, délután rendes időben hazajön hozzánk, és együtt leszünk, játszunk, szórakozunk. És talán nekem is lesz egy kis időm magamra, tette hozzá, talán elmehetnék valahová csak én, a gyerek nélkül, istenem de jó lenne egyedül akár egy órára, sóhajtozott. Egyik délután, amikor haza kellett volna érkeznie, a férj telefonált, hogy egy vállalati születésnapi ünneplés miatt csak későn megy haza, de ne aggódjanak, minden rendben van, csak ez közbejött, egész megfeledkezett róla. A felesége nagyon mérges lett, és közölté, hogy megbeszélték, hogy aznap ő mehet el a volt munkatársnőjével vásárolni, és hogy lehet ő, vagyis a férj ennyire szemét, hogy ezt elfelejti, hiszen egy éve ki se tette a lábát a lakásból, csak a babakocsi mögött, és tudja jól, hogy ő, vagyis a feleség, mennyire várta ezt. A férj a munkára hivatkozott, hogy ő, vagyis a feleség mennyire nem látja át, milyen fontos munkát-végez és mekkora az ő, vagyis a férj felelőssége, most, a beruházások küszöbén, és engedtessék már meg neki, vagyis a férjnek, hogy ekkora hajtás mellett néha elfelejtsen egy-két lényegtelen részletet. A „lényegtelen” szó hallatán a feleség felsikoltott, és hosszan szidta őt, vagyis a férjet. A gyermek lassan egyéves lett, mire ez a vita lezajlott köztük telefonon, és mivel az első komoly veszekedésük volt, mély nyomot hagyott, mindketten megbántva érezték magukat. Az egyszerű történetekben ilyenkor tovább fokozódik a helyzet, ahogy ebben a történetben is. A születésnapi ünneplés jól sikerült, a férj el is feledkezett egy rövid időre a feszültségekről és a sértettségéről, mert alaposan beivott a kollégákkal, ettől sokkal könnyebbnek érezte a ránehezedő terheket. És ott volt a marketingosztályról az új fiatal kolléganő, akivel nagyon jól elbeszélgetett. Szinte el is feledkezett az időről, az utolsók között távoztak az irodából. Eközben a feleség a volt kolléganőjével és egyetlen barátnőjével beszélt telefonon hoszszú órákon keresztül. Elmesélte a magányát, hogy ő mindig is magányos volt, hiszen árva, őt soha senki nem szerette, csak elviselte. Hoszszan ecsetelte az egyoldalú életet, aminek a középpontjában egy még nem beszélő, nem járó kisbaba van. Élénken panaszolta, hogy minden napja ugyanolyan, legyen bár hétköznap vagy hétvége: felkelés, etetés, mosdatás, etetés, altatás, főzés, etetés, séta, altatás, etetés, játék, fürdetés, etetés, altatás és vége is. Már nőnek sem érzem magam, a férjem hozzám sem nyúl, úgy élünk itt egymás mellett két különböző életet, mint az idegenek. A férj az ebédszüneteket a fiatal marketinges kollegina társaságában igyekezett tölteni. Jókat beszélgettek, meg is jegyezték, mennyire egyformán látják a fontos dolgokat. A lány nagyon megértőnek bizonyult, és amikor a férj a családi nehézségeket kezdte sorolni, megsimogatta a férfi haját, ami nagyon jólesett a férjnek. Este, nem is tudta, milyen indíttatásból, de újra megkívánta a feleségét, szerelmeskedtek hevesen, vággyal telve, mint régen. Mivel ez egy nagyon egyszerű történet, biztos kitalálta már az olvasó, hogy itt megint fordulat következik. De vajon melyik irányba? A szerető házasok újra felfedezik egymást, kibékülnek, átértékelik a kapcsolatukat, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak? Vagy a férj egy kiküldetésen nem bírja tovább, és a fiatal marketinges kollegina karjaiban találja magát? A feleség néhány héttel az incidens után észrevette, most már rutinosan, hogy ismét teherbe esett. Maga sem tudta, örüljön-e ennek, de elhatározta, hogy ezúttal kiélvezi a terhessége minden pillanatát, amit elsőre nem sikerült. A mosolyát nem tudta titkolni a férje előtt, amikor az hazaérkezett. Ugyanaz a mosoly, gondolta a férj, amivel annak idején a hamburgert nyújtotta. De szép is volt, emlékezett, és kíváncsian nézett körül, mi lehet a meglepetés, mi a nagy titok, ami a feleségét erre a mosolyra késztette. És akkor a felesége elárulta. A férfi gyomra összeszorult a hírre, lepergett előtte a hátralévő élete filmje. Semmi nem volt benne, amire titokban vágyott. Nem voltak túrák, se barátok, se egyetem, se diploma, se célok, se sikerek. Csak egyforma hétköznapok, küszködés, feszültség. Igyekezett örömet mutatni, még túl is licitálta a felesége lelkesedését, amikor az bejelentette, hogy innen négy gyerekig már nem érdemes megállni: hetet akarok, az isteni szám, hét gyerekünk legyen. Pár pillanatig majdnem elhitte, hogy erre vágyik. Két héttel később az ehhez hasonló egyszerű történetek forgatókönyve szerint együtt utazott kiküldetésre a fiatal marketinges kolleginával. A helyzet már jócskán megérett közöttük, mindketten tudták, és számítottak is rá, hogy ott és akkor megtörténik, amit addig szemérmesen halogattak. Előbb persze pezsgős vacsora a cég költségén a szálloda éttermében, zavart nevetgélés, szét- és összenézések, várakozásteli hangulat, majd egy ital a bárban, egyre sikamlósabb beszélgetés, majd a lift, ahol a férj szerint már csókolózni kéne, de valahogy mégsem mozdul, mert valami fura ürességet érez, csak megsimítja a lány kezét. Majd a szobaajtó, ahol már felindultan kéne egymás fülébe suttogni ostobaságokat. A férj lassan lehajol, és azt súgja a lánynak, hogy jó éjszakát. A szobájából felhívja a feleségét, semmiségekről mesél neki, felszabadultan csapong a történetek között, az asszony pedig szélesen mosolyog, mint amikor hamburgert nyújtott egy csapzott, éhes, holtfáradt srácnak. Hallgatja, és boldog, mint általában a feleségek az ilyen egyszerű történetek végén. Divina proportione lll./Aranymetszés III. (akril, vászon, tus, 53 x 78 cm, 2020) LAPSZAMUNK SZERZŐI Baricz Dezső (1995) költő Bonczidai Éva (1985) író, szerkesztő DoncsevToso (1944) iró, műfordító, kultúrdiplomata Farkas Wellmann Endre (1975) József Attila-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő Gál János (1999) író, költő Géczi János (1954) József Attila-díjas író és képzőművész, egyetemi oktató Juhász Kristóf (1982) író, költő, újságíró, előadóművész Kántor Mihály (1974) szakíró Mészáros Márton (1995) újságíró, író, szerkesztő Oberczián Géza (1961) író Szilágyi Zsófia Emma (1995) író Tallián Mariann (1971) színművész, író IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2020. december
